Sport

Lemondott a vívószövetség társelnöke

Szalay-Berzeviczy Attila, a Magyar Vívó Szövetség társelnöke és Nyúl Sándor, az MVSZ gazdasági alelnöke lemondott tisztségéről.

Szalay-Berzeviczy Attila, társelnök és Nyúl Sándor, gazdasági alelnök ma benyújtották lemondásukat a Magyar Vívó Szövetség elnökségének. Forrásaink szerint Szalay-Berzeviczy Attila indoklásában az áll, hogy az elmúlt közel két év során olyan mértékben változott meg a gazdasági, politikai és személyi erőtér a szövetség körül, ami lehetetlenné teszik a sokasodó problémák megoldását a szövetség elnökségének a jelenlegi felállása mellett. Ezért lehetőséget kell biztosítani a vívósportnak arra, hogy új vezetők választásával keressen magának kiutat a tarthatatlan helyzetből.

A magyar vívósport igencsak sikertelen világbajnokságon van túl, és azt rebesgetik, hogy elég nagy a feszültség a szövetség és a sportág működését megújítani szándékozó erők, illetve a “régmúltban” feledkezett sportági szakmai vezetés körében. Nemrég Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója is a váltás mellett foglalt állást. A két üzletember – akik modernebb irányba kívánták terelni a sportág működését – lemondásának hátterében is ez állhat. Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde volt elnöke és Nyúl Sándor, a Trigránit elnöke 6 éve volt jelentős anyagi támogatója a vívósportnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik