Sport

Az AIBA tagadja, hogy eladtak volna két londoni boksz-aranyat

A BBC szerint Azerbajdzsán kilencmillió dollárért előre „megvásárolt” két boksz-aranyat a londoni olimpián. Az AIBA tagad és vizsgálódik.

A BBC Newsnight című műsorában elhangzottak körül forgott a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) jövő heti 16. Férfi Elit ökölvívó világbajnokságot megelőző rendkívüli kongresszusa Bakuban – jelenti Ch. Gáll András, a Sport24 tudósítója a helyszínről.

Az amatőr ökölvívás nemzetközi irányító testülete végrehajtó bizottsági ülésén a tagság – köztük Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke – visszautasította a BBC-adásban elhangzottakat.

A testület megszavazta egy vizsgálóbizottság felállítását és leszögezte: amennyiben az állítások bebizonyosodnak, Ivan Khodabakhshnak, a WSB (World Series Boxing, az AIBA félprofi ligája) ügyvezető igazgatójának távoznia kell posztjáról.

Visszautasítás és elhatárolódás

Az AIBA a következő közleményt bocsátotta ki az üggyel kapcsolatban:

„Az AIBA és a WSB a leghatározottabban tagadja, hogy pénzt fogadott volna el bármiféle azeri cégtől cserébe két olimpiai aranyéremért a 2012-es londoni játékok ökölvívó-tornáján.

Az AIBA rendkívüli vizsgálóbizottságot állít fel a BBC Newsnight című műsorában csütörtökön elhangzottak tisztázása érdekében.

Egyelőre nincs tudomásunk semmiféle hiteles bizonyítékról, amely azt támasztaná alá, hogy Ivan Khodabakhsh, a WSB ügyvezetője két olimpiai aranyérmet ígért volna pénzért. Khodabakhsh úr teljes együttműködéséről biztosította az AIBÁ-t.”

Az előzmény

2010-ben egy svájci cégen keresztül kölcsönnel akarták támogatni a félprofi liga amerikai klubjait (a memphisi franchise Szellő Imrét is foglalkoztatta – a szerk.)

A kölcsön egy azerbajdzsáni magánbefektetőtől származott, de az AIBA szerint nem volt titkos és törvényellenes, és a pénz nem az azeri kormány vállalkozásától vagy az Azerbajdzsáni Ökölvívó Szövetségtől jött. Az összeg (a BBC-riport szerint kilencmillió dollár – a szerk.) egy üzletembertől jött.

Ivan Khodabakhsh-t vádolják azzal, hogy “eladta” az olimpiai aranyakat:


Ivan Khodabakhsh kijelentette: „A WSB ellen és ellenem tett BBC-állítások alaptalanok és hamisak. Soha semmilyen törvényelleneset vagy az etika normáiba ütközőt nem tettem két éves WSB-ügyvezető munkám alatt.

Kész vagyok vizsgálat elé állni, hogy bebizonyítsam, a vádaskodások megalapozatlanok. Semmiféle pozíciót nem töltök be az AIBÁ-ban, és nincs semmi közöm az olimpiai játékokhoz. Nevetséges állítás az, hogy befolyásolni tudnám az olimpiai érmek sorsát.”

A BBC adásában több, a nemzetközi szövetség által korábban elmarasztalt sportvezető, illetve két személyazonosságát titokban tartó személy nyilatkozott.

Az AIBA vizsgálóbizottsága azt várja a BBC-től, hogy működjön együtt vele az igazság kiderítése érdekében, Jacques Rogge, a NOB elnöke ugyanezt kérte.

A BBC-riportban számos utalás történt az 1988-as szöuli olimpiai bokszbotrányra (a későbbi profi világbajnok amerikai Roy Jones Jr. szégyenletes lepontozására, s egy dél-koreai bokszoló aranyéremhez juttatására – a szerk.).

A szöuli bokszbotrány:

Az AIBA vezetése azóta megváltozott, idén pedig már egy új, a csalások lehetőségét kizáró pontozási rendszert vezettek be. Az öt pontozó által adott pontszámok minden menet végén láthatóak a közönség számára – ha már Szöulban is ilyen lett volna a rendszer, akkor a csalásra nem nyílt volna mód.

A profi világot zavarja az AIBA törekvése

Az AIBA által a közelmúltban hozott intézkedések felbolydulást és ellenállást váltottak ki a különféle profiboksz-szövetségek körében.

Előbb a WSB létrehozásával tett egy lépést az AIBA a hivatásos ökölvívás saját hatáskörébe vonása felé, majd pedig az APB bejelentésével.

AZ APB (AIBA Professional Boxing) alapján 2013-tól bővülne az AIBA portfóliója, amely eddig az amatőr (olimpiai) ökölvívást és a WSB-ligát tartalmazta.

A világszervezet a profiboksz teljes körét irányítása alá vonná, beleértve a kereskedelmi jogokat is, így létrejönne az átjárás a profiboksz és az olimpiai (amatőr) boksz között.

Magyarán: az az ökölvívó, aki az APB keretein belül keresne pénzt, nem zárná ki magát szükségképpen az olimpiai szereplés lehetőségéből.

A tervezet, mondhatni, embrionális állapotban van, azonban sérti a profiboksz világát évtizedek óta uraló nagy szervezetek (WBC, WBO, WBA, IBF – hogy csak a négy nagyot említsük) anyagi érdekeit.

Ennek tudható be az a számos támadás, amely az AIBÁ-t az utóbbi hónapokban érte, ennek lehet a része a BBC műsora is – vélik az AIBA köreiben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik