Sport

Szűkíti a sporttámogatást Kecskemét városa

A kecskeméti csapatsportok, illetve a labdarúgók idén 46,5 millióval kapnak kevesebbet az önkormányzattól, mint tavaly.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának közgyűlésén elfogadták a 2011. évi költségvetésről szóló rendelet módosítását. A tavalyi támogatáshoz képest a kézi-, kosár- és röpabdaklubokat működtető KSE Kft. és a labdarúgó KTE Labdarúgó Kft. összesen 46,5 millió forinttal kevesebbre számíthat a második félévben, összességében ugyanennyivel csökken az éves juttatás is.

A Kecskeméti Sportegyesületeket Működtető Kft. 30 millió forintos támogatásban részesül a második félében a tavalyi 54 millió helyett, amit akkor ugyanerre az időszakra kaptak.

A KTE Labdarúgó Kft. tavaly 50 millió forintot kapott az önkormányzattól. Az első félévben idén ennek az összegnek a felét, 25 millió folyósított számukra az önkormányzat. A költségvetési rendeletmódosítás a második félévre 12,5 millió szánt a KTE-nek, de végül 10 milliót átcsoportosítottak a Stadion Sportlétesítményeket Működtető Kft-nek, amelynek így 20 milliót szavaztak meg.

Az egy évvel ezelőtti önkormányzati támogatás mértéke összesen 46,5 millió forinttal csökkent. A KSE Kft. 24 millióval, a KTE labdarúgócsapatot működtető vállalkozás pedig 22,5 millióval kapott kisebb összeget.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik