Sport

Vége debreceni miniforradalomnak

Bár a debreceni női kézilabdázókat a klubtulajdonos eltiltotta a válogatottól, kiderült, csak a demonstráció speciális formáját választották, elengedik a játékosaikat.

Gellén András, a DVSC-Korvex tulajdonosa a korábban a klub honlapján blogbejegyzésében tudatta, nem engedi pályára lépni játékosait a németek elleni vb-selejtezőn.

A keretben Juhász Gabriella, Szabó Valéria és Bulath Anita a debreceniek játékosa, utóbbi a következő szezonban már a Veszprémet erősíti, és a tiltás ellenére mindhárman megjelentek hétfőn a tatai edzőtáborban.

László Péter, a a DVSC-Korvex szakosztályvezetője a Magyar Rádiónak elmondta, hogy Gellén András a klub honlapján megjelent blogbejegyzésével szerette volna felhívni a figyelmet a kialakult súlyos helyzetre, de tiltásról nincs szó.

“Természetesen elengedjük a játékosokat” – fogalmazott, majd hozzátette, a játékszabályzat sem tenne lehetővé hasonló lépést, egyúttal bíznak abban, hogy az “illetékesek majd felkapják a fejüket.”

“Számunkra is fontos a Németország elleni mérkőzés” – szögezte le László.

A párharc győztese vehet részt a decemberi, olimpiai kvalifikációs brazíliai vb-n, míg a vesztes biztosan lemarad a 2012-es londoni ötkarikás játékokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik