Közélet

Brutálisan megölt anya, rejtélyes gyilkosok és repkedő milliók

Egy éve, hogy megölték a soroksári nőt, ám az ügy azóta is megoldatlan.

2013. szeptember 25. –  éppen egy éve, hogy megöltek egy kisgyermekes anyukát Budapest XXIII. kerületében. A soroksári futónő halála megrázta az országot, hasonlóan egy 2012-ben történt pécsi gyilkossághoz, melynek áldozata egy fiatal rendőrségi pszichológusnő volt. Ám azzal az üggyel ellentétben – melyben azóta már jogerős döntés is született – Krisztina halála körül még rengeteg a kérdés. A tettest – illetve vélhetően tetteseket – azóta is keresik.

Az eset egyébként az ismert fitneszguru Facebook-bejegyzése után került “reflektorfénybe”: Schobert Norbert – a rendőrség pár mondatos közleményével ellentétben – részleteket hozott nyilvánosságra ismerőse feleségének halálával kapcsolatban.

Kegyetlen gyilkosság és néma csend

A brutális bűncselekménnyel összefüggésben azonban így is hosszú hónapokig folytak – illetve azóta is folynak – a találgatások, a rendőrség a kezdeti szűkszavú közleményen túl nem nyilatkozott – egészen mostanáig. Már az akkori hírek is bestiális gyilkosságról, lemeztelenített holttestről, vér borította helyszínről szóltak, illetve arról, hogy sikerült DNS-mintát rögzítenie az egyenruhásoknak. Az ügy felgöngyölítésére külön nyomozócsoportot hoztak létre. A rendőrség hallgatását tavaly, október elején azzal indokolta, hogy az “emberölést követő találgatások, azok cáfolata vagy megerősítése tekintetében nem partnere a médiatartalom-szolgáltatóknak, a közösségi média használóinak, a magukat reflektorfénybe helyezőknek, a „jól értesülteknek”. 

A folyton feltűnő férj

És bár a rendőrség jó időre valóban berekesztette a kommunkációt az üggyel kapcsolatban, az áldozat férje annál többször állt a nyilvánosság elé. A nyomozók nem egyszer kihallgatták már a férfit, poligráfos vizsgálatnak is alávetették. Jártak az otthonában, a férj csónakházában, átkutatták az autóját, tárgyakat foglaltak le, köztük például egy kalapácsot, egy törött pengéjű kést, laptopot. Kardos Lajos sokáig úgy érezte, őt is a lehetséges gyilkosok között tartják számon. És bár ennek lehetősége érezhetően a levegőben lógott, végül nem gyanúsították meg.

Milliók az értékes információkért

A tettesek fejéért immár pénz is jár. Először a férj tűzött ki „vérdíjat”. Tavaly nyáron 200 ezer forintot ajánlott fel, illetve felvette a kapcsolatot az önkormányzattal és a rendőrséggel is, hogy tegyenek hasonlóképpen. Geiger Ferenc polgármester idén szeptember elején úgy nyilatkozott, megfinanszíroznák a nyomravezetői díjat a rendőrség részére. Soroksár első embere azt mondta, a gyilkosság egyéves évfordulójához közeledve eljött az idő, hogy felajánlják a pénzt, hozzátéve, hogy egymillió forintra gondoltak. Alig telt egy hét múlva a rendőrség tudatta: ötmillió forintot adnának annak, aki érdemi információval segíti nyomozást.

Rejtélyes nő, autós és járókelők

Az említett közlemény azonban egyéb érdekes információkat is rejtett. Kiderült, hogy keresnek egy autóst, aki egy egytengelyes, ponyvás vagy dobozos utánfutós, világos csíkkal ellátott járművet vezetett, és egy 35 és 40 év közötti fekete hajú asszonyt, aki a gyilkosság előtt több alkalommal találkozott a későbbi áldozattal és a kerékpárút Dobó utcai végénél, betontuskókon ülve beszélgetett vele. Keresik továbbá azokat is, akik a gyilkosság estéjén a környéken futottak vagy rendszeresen az érintett útvonalon közlekednek. A Blikk a napokban arról írt, hogy a nyomravezetői díj megtette hatását, ugyanis már tízen jelentkeztek. Hogy közülük bárki rendelkezett-e érdemi információval, nem tudni. Időközben előkerült egy fültanú is, a környéken élő hajléktalan horrorfilmbe illő sikításról beszélt a HírTV-nek.

Részletek a rendőrség szájából

A rendőrség érdemben szerdán törte meg hallgatását, és számos olyan részletet közölt a gyilkosság körülményeivel kapcsolatban, melyről korábban csak találgatások folytak. A leglényegesebb információ, hogy a tavaly szeptemberi soroksári gyilkosság helyszínén, illetve az áldozaton két férfi DNS-ét azonosították. Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatósága kiemelt életellenes ügyeket felderítő főosztályának vezetője elárulta azt is, hogy a két személy a vizsgálatok szerint nem áll rokonságban egymással és a nyomok szerint valószínű,hogy az egyikőjük domináns, a másik pedig neki alárendelt volt, feltehetően az életkorából adódóan. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: cselekménye is kisebb súlyú, elszámoltatásuk esetén ez években, sőt évtizedekben mérhető, ugyanis megkülönböztethető a gyilkos személye.

Az is nyilvánvaló a nyomozók számára, hogy egyik férfi jól ismeri a bűncselekmény helyszínét. A főrendőr – lényegében megerősítve a korábbi értesülések zömét – közölte, az áldozatot lemeztelenítették, megkötözték, durván bántalmazták, majd megfojtották. Ugyanakkor közölte azt is, hogy a nő telefonja eltűnt, ellentétben a kezdeti, meg nem erősített hírekkel. Petőfi Attila szerint az az áldozat küzdött, vérző sérüléseket okozott mindkét férfinak. A domináns férfi egészen biztosan megsérült, méghozzá olyannyira, hogy amiatt biztos magyarázkodnia kellett környezetének.

Soroksári emlékfutás. Fotó: MTI/Földi Imre

Több száz kihallgatott ember

A rendőrség nem tudja kizárni, hogy a nő ismerte a támadóját, de valószínűbb, hogy nem előre eltervezett támadás történt. Az elmúlt egy év nyomozásáról szólva ismertette: 450 embert hallgattak ki, aki összefüggésbe hozható lehetne a bűncselekménnyel, de valamennyiüket kizárták elkövetőként. A két azonosított DNS nem szerepel a nyilvántartásban. Szintén megvizsgáltak ötszáz olyan ügyet, amelyben szexuális erőszakot követtek el, és a bűncselekmény az áldozat sanyargatásával vagy életének kioltásával járt, de itt sem találtak egyezést. Ezek alapján azonban még május végén elfogtak egy 49 éves férfit, aki Dunaharasztin rendszerint késő este, éjszaka támadott meg egyedül hazafelé tartó nőket és követett el ellenük szexuális erőszakot, valamint vette el értékeiket.

Kiderült az is, hogy a rendőrség a fent említett, lehetséges tanúkon kívül két ember jelentkezését várja még: két kerékpáros férfiét. Az egyikük a Fővárosi Csatornázási Művek szennyvíztisztítójánál javította mountainbike-ját, a másik a szennyvíztisztítóhoz közeli erdőnél várakozott.

A Blikk csütörtökön arról írt, hogy a rendőrségi profil szerint mindkét támadó alacsony intelligenciájú. Úgy tudják, az említett „vérző sérülés”, amelyet a meggyilkolt családanya egyik támadójának okozhatott, vélhetően orrcsonttörés volt. Mint írják, a rendőrség korábban keresett is egy vérző orrú, sérült kezű férfit.

Olvasói sztorik