Közélet

Ökotárs: a rendőrök nem érezték megfélemlítőnek az akciót

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szerint az Ökotárs Alapítvány budapesti irodájában, valamint ahhoz kapcsolódóan további öt helyszínen tartott házkutatás nem volt túlzó, demonstratív vagy megfélemlítő jellegű.

A rendőrség erről szóló állásfoglalása a police.hu oldalon jelent meg kedden a hűtlen kezelés, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárás ügyével összefüggésben, amelyben hétfőn több helyszínen hajtottak végre házkutatást, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le. A rendőri intézkedés ellen az Együtt-PM, a Demokratikus Koalíció, az LMP és az MSZP is közleményben tiltakozott, a hétfő esti órákban pedig civilek több száz részvevővel zajló spontán tüntetést is tartottak.

„Szükséges és indokolt rendőri jelenlét”

Az NNI közleményében azt írta, hogy hétfőn hat helyszínen tartottak házkutatást 8 és 22 óra között, az intézkedésben a korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztály 43 tagja vett részt. A házkutatásokat a bevetési osztály állományából nyolc rendőr biztosította, jelenlétük szükséges és indokolt volt. A rendőrség hangsúlyozta, hogy a házkutatások során a nyomozó hatóság a büntetőeljárásról szóló törvény valamennyi rendelkezését betartotta: a házkutatások elszenvedői valamennyi esetben a helyszínen voltak, emellett ahol a jogszabály előírta, hatósági tanúk is megjelentek. A házkutatások módja ellen egy magánszemély jelentett be panaszt, három házkutatás ügyében pedig az arra jogosult nyolc napon belül nyilatkozik – fűzik hozzá.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, rendőrök jelentek meg hétfő reggel az Ökotárs irodájában. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntett, valamint jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. Az ORFK kommunikációs szolgálata hétfő kora esete azt közölte, hogy több helyszínen hajtottak végre házkutatást, amelyek során a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai iratokat, számítástechnikai adatokat foglaltak le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik