Poszt ITT
Budapest, 2018. november 1.
Síremlékek a Fiumei úti sírkertben mindenszentek napján, 2018. november 1-jén.
MTI/Mohai Balázs

Gyarmati Andrea: Minek a napja?

Gyarmati Andrea
Gyarmati Andrea

Úszó-dokinéni. 2018. 11. 02. 14:58

Mi az, hogy valaki meghal? Mi lesz vele és hová kerül?
Korábban a témában:

Már gyerekkoromban sem egészen értettem, miért is nevezzük ezt a bizonyos napot Halottak napjának. Értetlenkedtem, mi végre van a Halottaknak napja, és akkor vajon miért nincs Élők napja is?

Apu ilyen ügyekben is türelmes volt, szívesen magyarázott, minden hasonló kacifántos kérdésemre megnyugtató választ adott, vagy ha nem éreztem a magyarázatokat kielégítőnek, nem zavarta, hogy addig kérdezem, amíg valamit meg nem értek.

Gyakran mondta:

– Kérdezni, kislányom, sosem szégyen, tudatlannak maradni viszont nem tanácsos.

Egyáltalán mi az, hogy valaki meghal? Mi lesz vele és hová kerül? És én soha többé nem fogom látni azt a valakit, akit szerettem? Sem kislányként sem később, felnőtt fejjel nem volt könnyű mindezt megérteni, feldolgozni.

Az is nagyon érdekelt, miért van az, hogy van, akire jobban emlékszünk, s van olyan is, akire alig.

Valaki meghalt a családban, nyolcéves lehettem. Távoli rokon, de nagyon szerettem, és nem tudtam mit kezdeni a meghalt, volt-nincs érzéssel.

Apu így szólt:

– Gyere, sétáljunk egyet, Andukám.

Nem vagyunk, sose voltunk amolyan sétálós család. A mozgásigény mifelénk a medencében és a medence körül – futás, gimnasztika, kiegészítő sportok – bőven kielégítődött.

A „sétáljunk egyet” azt jelentette, gyere, beszéljük meg kettesben, ami bánt. Nyújtotta a kezét, és én, mint mindig, boldogan beletettem a magamét. Biztonságérzetet adott.

Csendesen ballagtunk, amikor egyszer csak elővarázsolt egy almát a zsebéből, és azt mondta.

– Képzeld el, megesszük ezt az almát és eldobjuk a csutkáját, aztán eltelik sok év. Nagyon sok év, olyan sok év, hogy mi már nem élünk. Se te, se én, és itt, ahol sétálunk, lesz egy temető, abban egy almafa, ami a csutkánkban lévő magból nőtt. És ennek az almafának a termését leszakítja valaki és megeszi az almát. Hát így élünk mi tovább.

Hittem is, nem is, amit mond, elég zavarosnak tűnt a dolog, de később, amikor hallottam a reinkarnációról, ez a mese jutott eszembe.

Mezőhegyes, 2010. június 21.
A 2010. június 19-i vihar következtében tönkrement almáskert a Békés megyei Mezőhegyes határában. Az első, nem végleges becslések szerint a Mezőhegyes környéki mezőgazdasági termelőket 3,5-4 milliárd, míg a települést több százmillió forintos kár érte a vihar miatt.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Fotó: Rosta Tibor / MTI

„Van, tehát volt, volt, tehát lesz” mondogatta Popper Péter, és neki is hittem, de támadtak kétségeim. Aztán úgy hozta az élet, több mint egy évet dolgoztam gyermek hematológiai osztályon, ott vált számomra bizonyossággá, hogy van tovább. Muszáj, hogy legyen, mert annál értelmetlenebbet, mint elveszíteni egy kisgyereket, lehetetlen elképzelni.

Készülök a temetőbe, és közben utánanézek, mit is jelent ez az ünnep, és kincsekre bukkanok.

Szóval legyen némi történelem is ezzel a nappal kapcsolatban.

Mindenszenteknek nevezzük az üdvözült lelkek emléknapját, melyet a katolikus keresztény világ november elsején ünnepel. Az ünnep 741-ben III. Gergely pápa idején jelent meg először a megemlékezés napjaként. 835-ben  IV. Gergely pápa tette egyetemes ünneppé, és nem tévesztendő össze a következő napon november másodikán tartandó Halottak napjával, amelyről azt mondják, az üdvösséget még el nem ért, de már a tisztítótűzben lévő lelkekért szólnak a harangok.

Emlékezünk, kire jobban, kire kevésbé, de mindazok, akik fontosak voltak, megérintették a szívünket, velünk maradnak, amíg emlékezünk, és épp ezért nagyon jó, hogy van ilyen ünnepünk.

A dalai láma írja mindennapi tűnődéseiben az alábbi, nagyon kedvemre való gondolatot.

Születünk és újraszületünk – számtalanszor és számtalan alakban. És lehetséges, hogy minden lény szülőnk volt már, egyszer vagy máskor. Így elképzelhető, hogy minden lényhez, aki ebben az univerzumban él, családi kapcsolatok fűznek.

És tényleg jó, ha a hétköznapokat ünnepek szakítják meg, ha megállunk, és emlékezünk, és virágot, gyertyát, fényt viszünk mindazoknak, akik valaha fontosak voltak nekünk. De ennél sokkal fontosabb, hogy tudjunk békében együtt élni.

És szeretni, míg velünk vannak azokat, akik fontosak számunkra, és még azokat is, akik kevésbé azok.

Tudom, a hiány sok mindent más megvilágításba helyez, és azt is vallom, tényleg kell emlékezni, de nagyon igaz, hogy a szeretet a halálon túl is megőrzi azt, aki számunkra fontos volt.

Ülök, Apu, a sírodnál, hoztam virágot, gyertyát, és bár beszélgetek veled elég gyakran csak úgy, itt valahogy jobban érezlek. És gondolok rád, mert ha olyan valakire gondolunk, akit szerettünk és elveszítettünk, újra együtt lehetünk vele. A többi nem számít.

 

Kiemelt kép: Mohai Balázs / MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.