Poszt ITT

Így járt Rézi bácsi a Szűzzel és a Vén Szatyorral

Miért nem lehet például Petriről elnevezni egy koktélt? Pikoló sör és kevert mindenképpen kéne bele.

A Hadik és a Szatyor száz évnél is régebbre nyúló történetét nem fogja most újra elmesélni Rézi bácsi, elmesélték már ezerszer, nem kell ezeregyedik alkalommal is. Pedig Rézi bácsi szeret mesélni a régi dolgokról, a kávéházas irodalom fénykoráról is. De most összeszedi minden akaraterejét, és nem regéli el, hogyan szokott a Hadikba előbb Karinthyné és Devecseriné, és aztán hogyan követték őket a férjek, majd előbb a budai íróbarátok, Kosztolányi és Somlyó, Tersánszky és Déry, majd a pestiek is: Heltai, Rejtő, Hunyady meg Füst Milán.

Rézi bácsi erősen összeszorítja ajakát és nem meséli el, hogy a „Szatyor” nevet is Karinthy találta ki, a Hadik pincefalának gyékény- vagy szövetborításáról jutott eszébe. Nem, Rézi bácsi ezúttal hallgat a múltról, és csak a jelennel foglalkozik, miközben a jövőbe néz (ez egyébként nem könnyű mutatvány, próbálják ki). Azt sem mondja el Rézi bácsi, hogy ő még látta a Hadikot cipőboltnak, se azt, hogy Arankáék Lacajkának hívták a kávéház híres pincérét.

Szóval elég annyi, hogy a Hadik egy, mégis kettő. Van ugye a Hadik, ami inkább egy elegáns étterem és kávéház, és van a Szatyor Bár és Galéria, ami meg egy puccosabb romkocsma, fogalmazhatna úgy is Rézi bácsi: romkocsma budai módra.

Nem is akart Rézi bácsi írni a Szatyorról, mert bár gyakran jár ide inni, de enni még sose evett itt, hiszen látta, az árak színvonala szétfeszíti az ő szigorú tízeurós keretét. De aztán egy mámoros éjszaka, miközben éppen csapolt IPÁ-t rendelt, szemébe ötlött az étlapon a „Püski kolbász válogatás” tétel. A pincér azonnal felvilágosította Rézi bácsit, hogy egész pontosan a Püski Manufaktúra négyféle grillkolbászáról van szó: különleges ízvilág, markáns békési fűszerezés, hagyományos elkészítési mód!

Rézi bácsi ekkor határozta el, hogy ezt megkóstolja egyszer. Aztán az első tavaszi este rászánta magát és elindult a Szatyorba. Helyet foglalt a vagány vendégtérben, nézegette a Ladával és Lédával bálba induló Adyt a falon (azt az Adyt, aki valószínűleg sosem járt itt – a Hadik ugyan 1910-ben nyitott, de csak a húszas években lett irodalmi kávéházzá). Majd leadta rendelését: kolbászok és Karinthy torta. Ez 2200 + 650 Ft, tehát az összesen 2850. Rézi bácsi úgy gondolta, még egy csapolt IPA igazán belefér a kb. 10 euróba… A pincér úr udvariasan felvette a rendelést. De jaj, csakhamar visszatért. Hogy csak egyféle Püski kolbász van. (Rézi bácsi ekkor csalódottan pislogott, mint hal a szatyorban.) Na jó, hozza az egyfélét négyszer, szólt Rézi bácsi. Azt nem hozhatom, mert az már nem válogatás, mondta logikusan a pincér, majd többször is elnézést kért. Rézi bácsi egyik szeme sírt: nincs kolbász! Másik szeme nevetett: hiszen valahogy így kell egy európai pincérnek illedelmesen, de magabiztosan válságot kezelni. Rézi bácsi és a pincér végül kiegyezett egy sous vide szűzérmében (2700 Ft)!

Sous vide szűzérme
Fotó: Rézi bácsi

A Szatyor egyébként – éppúgy, mint a Bartók Béla Boulevard többi zászlóshajója: a Kelet vagy a Semmi Extra – zsúfolásig megtelik szinte minden este. Most is özönlik a nép befelé, nagyjából hét körül. Egyesek csúnyán is néznek Rézi bácsira, aki elfoglal egy egész hatos asztalt. Ha nem is gyorsan, de időben megjön a szűz. Akkora a tömeg, hogy az sem lenne csoda, ha órákig kéne várni a vacsorára.

És a szűz kiváló! – állapítja meg Rézi bácsi. Rajta vékony panko morzsa réteg, ebben sült. Belül omlós, ízes, nem száraz, rózsaszín. Mellette savanykás, zöldfűszeres, már a rajtvonalnál álló nyár ízeit idéző uborkasaláta-tatár és konfitált koktélparadicsom. Meg egy kis espuma, ami nélkül ma alig van igényes tálalás (gondolják néhányan). A burgonyapüré az, ami: se több, se kevesebb. Összeségében teljesen rendben van a fogás. Lám, így is lehet a rántott hús – krumpli – saláta kombót!

A Karinthy tortáról semmi információ nincs feltüntetve az étlapon, vakon rendeli tehát Rézi bácsi. Míg a desszertre vár, azon gondolkozik, mi lehet ez tulajdonképpen. Tudjuk, Karinthy általában sakkozott a Hadikban. Talán a sakktábla mintáját fogja utánozni a desszert? Vagy Frici kávéház-imádatának emléket állítva egy kávés süteményről van szó? Esetleg Frigyes piros szín iránti szinte beteges vonzódását fogja felidézni? Rézi bácsi egyik tippje sem jön be: egy háromcsokis tortaszelet érkezik: nem rossz, de semmi extra.

Háromcsokis tortaszelet
Fotó: Rézi bácsi

A Szatyorban vannak egyébként irodalmi koktélok is, de (sajnos) csupa amerikai közhely (Fitzgerald, Hemingway, Kerouac, Henry James, Stephen King). Hol van például a szép történetű Puszta-koktélunk? Miért nem lehet például Petriről elnevezni egy koktélt? (Pikoló sör és kevert mindenképpen kéne bele.) Hogy egyéb irodalmi nyalánkságokról már ne is beszéljünk.

De csitt, Rézi bácsi. Hallgass! Ezúttal ennyi fért kb. tíz euróból a szatyrodba.

 

Szatyor Bár és Galéria, Bp. 1111 Bartók B. út 36.
Tesztelés időpontja: 2018. március 12.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik