Poszt ITT

Zuschlagosodik az állami média

zuschlag jános szabadulás (zuschlag jános, )
zuschlag jános szabadulás (zuschlag jános, )
Az év legfurább tanítási napján a Fidesz a karaktergyilkosság iskolapéldáját mutatta be.

A hírszakmai szempontból jelentősen átfazonírozott TV2 után az állami rádió is megszólaltatta a csalásokért elítélt, börtönviselt volt szocialistát. A hirado.hu Zuschlagot egyszerűen csak úgy idézi, mint volt MSZP-s politikust, aki az állami rádió reggeli hírműsorában is elmesélte, hogy a Teleki Blanka gimnázium igazgatója (a tanárlázadás egyik vezéralakja) a barátja volt, és Pukli István pályáját azt követően is követte, hogy megalakította az Ifjú Szocialisták Mozgalmának (ISZM) szekszárdi szervezetét. Ahol lehetett, segített neki. (Mint egy jó úttörő.)

Azt mondta, a bíróság is kimondta, hogy az ISZM minden tisztségviselőjének tisztában kellett lennie azzal, hogy a finanszírozás szabálytalan volt. Reagált arra is, hogy Pukli István azt mondta, egy kicsit aljas, amit most vele művelnek. Zuschlag közölte: nem magától állt elő most ezekkel, hanem megkeresték. Egyébként pedig valakiről akkor beszélnek, ha médianyilvánosságot kap a szereplése, olyat tesz, ami a közvélemény érdeklődésére tart számot. Pukli István a tüntetések kapcsán kilépett a nyilvánosság elé, az életrajza teljesen nyilvános, ilyenkor ezeket óhatatlanul megnézik.

A hirado.hu szerint Zuschlag okosabb lett pár tapasztalattal, már jobban vigyáz arra, hogy ne kerüljön bele „ilyen történetbe” a szocialista párttal kapcsolatban. Egyébként tanácsadással foglalkozik, jogi egyetemre jár, sokat beszélget és foglalkozik a családjával.

A pénteki Zuschlag-interjú már szombaton hivatkozási alap lett. A KDNP-s Hollik István arról beszélt, hogy vannak olyan pártok és civilszervezetek, amelyeknek “politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a kormány és a pedagógusok közötti feszültséget felerősítsék”. Szerinte Pukli István a pedagógusok “felhergelésének” vezéralakja. “Elég volt abból, hogy korrupt baloldali politikusok akarják felhasználni a gyerekeket és a pedagógusokat saját önző pártpolitikai céljukhoz” – közölte Hollik. A hétfői Nem megyek suliba tiltakozás napjára időzített újabb interjúra még nem reagált a kormányzó pártszövetség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik