December 10-én van az Emberi Jogok Világnapja. Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát 1948-ban fogadta el az ENSZ közgyűlése, épp ezért ezen a napon osztják ki a Nobel-békedíjat is, ötévente. Világszerte hivatalosan fontos politikai konferenciákkal és találkozókkal ünnepelnek, a civil és szociális szervezetek pedig megemlékezésekkel, akciókkal hívják fel a figyelmet az emberi jogokat érintő sérelmekre. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél többen csatlakozzunk egy-egy eseményhez, ezáltal is aláhúzva, hogy számunkra nem mindegy – hogy akár egy távoli országban is – egyszerűen megkínozhatnak embereket, sárba tiporhatják az emberi méltóságot.
Idén tizennegyedik alkalommal rendezi meg az Amnesty International a Levélíró Maratont. A 2001-ben indult kezdeményezés immár hatalmas, az egész világot átívelő, rengeteg embert megmozgató eseménnyé nőtte ki magát. A tavalyi akció volt az eddigi legsikeresebb: csaknem kétszáz országból több mint hárommillió üzenet érkezett a hatóságokhoz, illetve az áldozatokhoz és családtagjaikhoz. Ehhez hazánk nyolcezer levéllel járult hozzá. Ráadásul a leveleknek nem csak eszmei, hanem több esetben konkrét, kézzelfogható eredménye is volt.
A nigériai Moses Akatugbát (kinek történetét Maros András dolgozta fel szívbemarkolóan) 16 évesen három mobiltelefon ellopásának vádjáért ítélték halálra. A levélözön hatására a Niger-delta állam kormányzója kegyelemben részesítette.
Korábban úgy éreztem, hogy minden remény elhagyott, de mindez megváltozott, amikor az Amnesty International felemelte értem a szavát. Elhalmoztak üzenetekkel, visszakaptam a reményt – mondta a szabadulás után Moses.
A norvég John Jeanette Solstad Remø transznemű nőtől, aki igen férfias foglalkozást űzött – tengeralattjáró kapitány volt -, megtagadták a jogi nemének megváltoztatásának a jogát, azért, mert az ilyen esetekben kötelező orvosi beavatkozásnak nem vetette alá magát. A kampány hatására megszületett a törvénymódosítás. A Kínában bebörtönzött aktivistát, Liu Pinget, aki a korrupció ellen harcolt – hála a nemzetközi figyelem nyomásának – legalább meglátogathatta a lánya a börtönben. Én magam a Dél-Afrikában élő nők szörnyű egészségügyi helyzetével foglalkoztam, az ott uralkodó embertelen állapotokra hívtam fel a figyelmet. Arra, hogy nincs elérhető, normális terhesgondozás, sok nő még mindig egyedül, a bokrok takarásában szüli meg a gyermekét, hogy a tomboló AIDS-et sok férfi még mindig úgy kívánja orvosolni, hogy szűz lányokat erőszakol meg. A nemzetközi nyomás miatt Mkhondóban egy klinika heti két napról hétre emelte az ehhez kapcsolódó szolgáltatásait, és általába véve igyekeznek javítani az állapotokon.
Nem élhetünk szemellenzővel, igenis fontos – sokszor életbevágóan, hogy felemeljük a szavunkat az emberi jogokat érő sérelmek ellen. Amikor tavaly Észak-Koreába utaztam, mellbevágott a hivatalos figyelmeztetés, miszerint ott nem érvényesülnek mindezek. Tehát bármikor, amikor a hatalomnak tetszik, letartóztathatnak, ott tarthatnak az országban, anélkül, hogy ennek bármiféle következménye lenne. Az az ország persze kivételesen durva ebből a szempontból, de ne gondoljuk, hogy világszerte nem tiporják lábbal az emberi jogokat! Minden esetben fel kell emelnünk a szavunkat! És nem csak azért, mert ha nem figyelünk, velünk is megtörténhet. Egy egészen kicsi, mondjuk egy marginális csoportot érintő méltánytalanságból kinőhet bármilyen borzalom. Az Amnesty persze nem tud egy-egy esemény kapcsán mindenkinek segítséget nyújtani, de a kiemelt esetek felhívhatják a figyelmet a többi (és sajnos rengeteg van) szörnyűségre is. És ha egyetlen levéllel segíthetünk, miért ne tennénk?!
A levélírás és a levelek összegyűjtése december 4 és 17-e között van, tehát még bőven lehet csatlakozni. Részletekért érdemes felkeresni a Levélíró Maraton oldalát, hiszen több módon – online és offline is részese lehet mindenki az akciónak. Azon kívül, hogy több esetben konkrét eredményeket lehet elérni az összefogással, azt sem szabad elfelejteni, hogy az áldozatoknak és hozzátartozóinak milyen hatalmas erőt tud adni a temérdek levél.
