Dr. Szószerin nem értette. Általában volt véleménye mindenről, de most…
Ült egy társaság közepén, ahol többnyire Orbánt vagy éppen az ellenzékét szidták, most meg a két és fél éves Gerzson volt a téma. Nehéz helyzetben volt. Hallotta, hogy beszélnek körülötte.
„Az ilyen anya meg sem érdemli!”
„Hát hogyan lehet, hogy be sem oltották?”
„Háziorvos? Védőnő? Gyermekvédelem? Szomszédok? Rokonok? Senki?”
„Hát hol élünk? 2015? Magyarország? Európa?”
Aztán elhangzott egy mondat. A mondat.
„Az állatok is különbek.”
És akkor Szószerin Tivadar elsírta magát, mert annak idején szó szerint éppen ezt mondta róla a volt anyósa is. A gyerekeinek, amikor elvált, és ő is „elhagyta” a fiát és a lányát. Azóta nagyon sok minden történt, de ez beleégett, az élet pedig úgy hozta, hogy már csak a gyerektartást fizette, a két egyetemistát évek óta nem látta.
„Hagyta volna ott a szülőszobán, vagy mondott volna le róla, boldogabb élete lenne annak a gyereknek!”
„Egy ekkora gyerek hamar elfelejti, ki volt az anyja!”
Erről is eszébe jutott valami. Az, hogy a válás után új párjával mennyire akartak gyereket. Örökbefogadó tanfolyam, lombikbébi-program, beültetések hosszú sora. Végül sikerült.
Dr. Szószerin fejében kavarogtak a gondolatok. Ki, hogyan veszélyeztet egy kiskorút? V. Renáta, a 34 éves nő már gyanúsított. És az apa? Most mit érez, miután állítólag születése óta nem érdekelte, se Gerzson, se az anyja?
Az apára gondolt és magára. Annak idején neki a bűntudata volt-e jogos, vagy az, amikor besokallt, mert elvált felesége úgy nevelte közös gyermekeiket, hogy azok úgy kezelték, mint egy szolgát, aki majd a válás után „hajléktalan alkoholista lesz”. Lehetett volna, de nem lett, és most is úgy látta, a válás nem háború, a gyerek nem hadizsákmány. Azt gondolta, nem az szeret igazán, aki minden erővel magához láncol, aki anyaként választás elé állítja a gyerekét: vagy ő, vagy én.
A szeretet létszükséglet
A szeretetet tanulni kell, de ezt csak azt tudhatja, aki megtanulta. Főleg az anyjától. Ő annak idején azt mondta a gyerekeinek, annyira szereti őket, még azt is elfogadja, ha nekik könnyebb úgy élniük az anyjukkal, hogy a legrosszabbakat gondolják róla. Dr. Szószerin nem akart ítélkezni, miután már megtette egy egész ország.
Semmit nem tudott a nőről, a családról, arról, miként élnek. Az ő szíve is összefacsarodott a magára hagyott két és fél éves kisfiú láttán. Azt sem tudta, az anya mentálisan egészséges-e. A száraz tények alapján úgy látszott, Gerzsont akkor szerette volna igazán V. Renáta, ha már a születésekor lemond róla, felismeri saját érzéseit, korlátait.
Nem akarta felmenteni a nőt, de vajon a 34 éves nőt megtanította-e bárki erre. Vagy a szeretetre? Vagy arra, hogy egy gyerek milyen könnyen elfogadja, azt, amit az anyja mond, ha biztonságban érzi magát. Ha nem prédikálnak neki, hanem érthetően elmondják neki, mit szeretnének.
Azt sem tudta, szabad-e ennyire ezt az egészet az érzésekhez kötni, vagy sokkal fontosabbak a korlátok. A társadalmiak, az egyéniek. Azt tudta, ha a nő nem tud szeretni, attól sem kellene ilyennek megtörténnie. Ha valakinek ilyen volt az anyja, nagyobb eséllyel lehet-e ilyen anya? Nem tudta. Csak olyan sokgyermekes anyát ismert, aki ugyan alig-alig foglalkozott a gyerekeivel, de soha nem hagyta volna őket az utcán. Nem akarta felmenteni a nőt, mert tényleg nem értette az egészet. Azt sem, miért éppen Gerzsonnal történt mindez? Miért nem a testvéreivel?
Tudta-e vajon mindezt a 34 éves nő?
Neki feldolgozható-e az anyai szeretet hiánya?
És Gerzsonnak?
És mit lehet mondani Gerzson testvéreinek?
Ők biztonságban érzik, érezhetik-e magukat?
Sorsdöntő kérdések, amelyekre Dr. Szószerin egyáltalán nem tudta a választ. Csak elanyátlanodva bőgött és közben nagyon szurkolt Gerzsonnak és a saját gyermekeinek.
