A pénzügyi elemzés szépsége, hogy még akkor is pontos számokat használ, amikor politikai valószínűségeket becsül. Legutóbb a Morgan Stanley élt a lehetőséggel, és pontos százalékokat párosított a magyar IMF megállapodás szerintük három lehetséges forgatókönyvéhez. Menjünk bele a játékba, és nézzük meg, mire jutottak a sokat hivatkozott londoni elemzők, és főképp, hogy mindebből mi következik.
Legkisebb esélyt, 25 százalékos valószínűséget a gyors, bő egy hónapos megállapodás kapott. Ehhez a szcenárióhoz csupán belépő az, hogy az Európai Bizottság elfogadja a magyar kormány minden válaszát a kötelességszegési eljárások ügyében. Az elemzők ugyan üdvözlik, hogy ez a bizonyos válasz hamar, határidő előtt megérkezett, de okkal feltételezik, hogy a történetnek ezen a ponton még bizonyára nem lesz vége. Ha a papírformát meghazudtolva mégis így alakulna, akkor újabb kérdés jelenik meg a horizonton: van-e bármi további feltétele magának az IMF-nek?
A legvalószínűbb, 40 százalékos forgatókönyvben a feltörekvő piacokra szakosodott pénzügyesek a realitásokhoz jobban közelítve feltételezik, hogy maradnak további vitás kérdések a kötelezettségszegési eljárásban, így újabb körökben juthatnak az ügyek nyugvópontra, és emiatt később indulhatnak el az IMF tárgyalások, de azért elindulnak. Ebben a szcenárióban az EU-val folytatott vita legfőbb hatása a késedelem, de nincs szó arról, hogy mindez kizárná a megállapodást.
Nem sokkal lemaradva, 35 százalékos valószínűséggel a londoniak felrajzolják a pesszimista eshetőséget is: nem sikerül a vitás kérdések végére jutni az Unióval, folytatódik az eljárás az Európai Bíróságon. Szerintük egy ilyen kimenet esetén meg sem kezdődhetnek a tárgyalások, bár szerintük erre a végeredményre épp a magyar fél szabad akaratából is eljuthatunk, ha az ország továbbra is képes a piacról zökkenőmentesen finanszírozni magát.
Mi maradjunk annál az álláspontnál, amelyet hivatalosan is képvisel a kormány, miszerint megállapodásra törekszik a Valutaalappal. Azt gondolom, hogy a Morgan Stanley alapvetően jól lőtte be a forgatókönyveket. Nyilvánvaló, hogy a Bizottság soron következő válaszaitól sok függ, hiszen tudjuk, az IMF valóban onnan vár zöld lámpát.
Ha azonban jobban belegondolunk a helyzetbe, felmerül néhány zavaró kérdőjel. Nem véletlen, hogy egyet nem értés esetén a kötelességszegés az uniós bíróságon folytatódik. Az EU jogrendje teljesen természetes módon nem feltételezi, hogy legfőbb végrehajtó intézménye tévedhetetlen, így döntéseivel szemben általában biztosítja az érintettek, jelen esetben egy tagállam lehetőségét a jogorvoslathoz. Csakhogy Magyarország esetében érdekes helyzet áll elő. Kicsit leegyszerűsítve úgy is vázolhatjuk az EU és az IMF nézőpontjából a történetet, hogy küzdhetsz ugyan az igazadért, mehetsz bíróságra, ha jól esik, de ha a pénz most kell, akkor jobb, ha nem vitatkozol, mert időd nincs arra, hogy az évekig elhúzódó eljárás végét kivárd.
Innen nézve akár abszurd helyzetet is teremthet, hogy az IMF hitel-megállapodás feltétele a meglévő vitáink gyors lezárása az EU-val. Kicsit olyan a helyzet, mint amikor az első fokon elítélt vádlottól megkérdezik, hogy kíván-e élni a fellebbezés lehetőségével, de eközben a bíró pisztolyt szegez a halántékhoz.
