„Az nem vaj, hanem margarin!” Egyik barátom pirít rám rendszeresen, ha kenyérkenés előtt pontatlanul nevezem meg a „finomított és keményített, és/vagy átészteresített növényi, vagy növényi és állati eredetű zsiradékok vízzel, illetve tejjel, és adalékanyagokkal készített lehűtött és mechanikailag megmunkált emulzióját”.
Pár napja a vaj és margarin pártiak újabb indokot találtak az összecsapásra, a szorító pedig a Facebook lett. A közösségi oldalon egy rejtélyes fénykép kezdett terjedni, amelyen egy tálkába helyezett kétféle margarin- és egyféle vajdarabkát örökítettek meg. Utóbbi körül nyüzsögnek a hangyák, a másik két porcióra viszont rá sem hederítenek az ízeltlábúak. A fotós – állítása szerint – azért végezte a tesztet, mert olvasta valahol, hogy a műanyag és a margarin képlete közt mindössze egy molekula különbség van, ezért az állatok – velünk ellentétben – hozzá sem nyúlnak a kenhető élelmiszerhez.
Jómagam a legtöbb ilyen üzenetet gyanakvással kezelem. Ezúttal is beütöttem a keresőbe a „margarin” és a „vaj” szavakat. Meglepő módon sem a gonosz vajlobbit, sem a gyilkos margarin összeesküvést nem sikerült lelepleznem, ehelyett egy több éve megjelent cikkbe botlottam, amelyben éppen a „vaj versus margarin” témát járták körbe. Az írás konklúziója tömören annyi, hogy sületlenség az állítás.
A vajas sztorit több ezren osztották meg a Facebookon, és valószínű, hogy még hetekig fog keringeni az üzenőfalakon. A hoaxok, vagyis az emberek hiszékenységére építő, legtöbbször ártalmatlan, átverések legújabb terepe immár kétségtelenül a közösségi média lett.
Az utóbbi hónapokban nem ez volt az egyetlen becsapós bejegyzés, amely szárnyra kapott a Facebookon. Emlékezetes az „EU-ban betiltott magyar reklám” esete, amely egy, a magyar termékek vásárlására buzdító kisfilm kálváriájáról szólt. Hiába szögezte le viszonylag hamar a videó készítője, a Magyar Termék Nonprofit Kft., hogy szó sincs betiltásról, naponta más-más ismerősöm tette közzé a reklámot cifrábbnál cifrább, felháborodott hozzászólásokkal körítve azt.
Ugyanígy mindennapossá vált a megkínzott állatok, megvert kisbabák fotóinak megosztása. Munkám jellegéből adódóan nem vagyok ellene a nyilvánvalóan borzalmas és elítélendő tettek valóságos bemutatásának, ám a hozzájuk költött nem létező, jobb esetben is szakállas történetekre nem vagyok kíváncsi. Ezzel egyébként nagyon sok ismerősöm egyetértett, és pont ebből adódott a dolog ironikus folyománya. Történt ugyanis, hogy az állatkínzós hoax elkezdte generálni, a több tucat „ne osszá’ már meg több felakasztott kutyát, mert töröllek” típusú kéretlen bejegyzést, ami talán még dühítőbb volt, mint az eredeti jelenség.
A hihető kategóriát súrolta a síró kayapo indián fotója, aki a mellékelt szöveg szerint azért pityeredett el, mert a brazil kormány egy gátépítési beruházás kapcsán több százezer hektár erdő hullámsírba temetését tervezi a törzsének lakóhelyén. Hamar fény derült rá, hogy a törzsfőnök nem a projekt, hanem egy régi rokon láttán ejtett könnyeket, ám igaz, ami igaz, ő is egyike azoknak az aktivistáknak, akik az építmény ellen tüntetnek.
Régi-új átvágás a mentők nevében közzétett írás is, melyben arra bíztatnak, hogy hozzátartozóid nevét az ICE (in case of emergency, vészhelyzet esetén) megjelöléssel mentsd el a telefonodba, hogy minél előbb értesíthessék őket, ha balesetet szenvedsz. A dolog szépséghibája, hogy bár valóban szorgalmazzák a bevezetését, egyelőre nincs gyakorlatban az ICE-kód használata Európában, ezért semmi értelme átírogatni a mobilunkban családtagjaink névjegyeit.
Manapság, a szélessávú internet elterjedésével, az átverések, kéretlen reklámok, vírusvideók virágkorát éljük. A sikeres hoaxok a valóságból merítenek, és elferdítik azt. Van-e értelme védekezni ellenük? Szerintem igenis van. Ha bedőlünk egy átverésnek, ráadásul ország-világnak hirdetjük a Facebookon, kiállítjuk a saját hiszékenységi bizonyítványunkat. Márpedig ez a tulajdonság az, amellyel a legkönnyebben visszaélhetnek rosszakaróink. Ha kétes történetbe botlunk, fogadjuk meg az örökbecsű mondást: „Ha nem hiszed, járjál utána!”.
