Kultúra

Előkerült Bon Jovi halálhírének szerzője

Nyilvánosság elé állt és bocsánatot kért az a férfi, aki karácsony előtt néhány nappal elterjesztette, hogy meghalt Bon Jovi.

A Pennsylvaniában élő Jeffrey Goho elmondása szerint azért indította útjára a kacsát, mert megelégelte, hogy a zenész nem az együttesével foglalkozik. „Mindenhonnan csak azt halottam, ‘Bon Jovi így, Bon Jovi úgy’, ‘Bon Jovi éttermet nyit’. Mi is volt az utolsó? Az Advil-reklám? – nyilatkozta a férfi. – És akkor azt mondtam magamnak: ‘A fenébe is, Jon Bon Jovi a zenéje, nem pedig az üzleti ügyei miatt lett ismert.’ Egyszóval azért találtam ki a pletykát, mert ez nagyon irritált. Nem vagyok büszke rá, sőt vissza is üt rendesen a dolog, de akármilyen hülyén is hangzik, így indult az egész.”

A rengeteg elmarasztaló és támadó üzenetet kapó Goho azt is hozzátette: nem gondolta volna, hogy ilyen széles körben elterjed a hír, majd bocsánatot kért, és elmondta: a történtek óta másképp tekint Jon Bon Jovira. „Miután elolvastam a reakciókat, beláttam, hogy az üzleti vállalkozásai segítettek New Jersey és környéke fellendítésében, így a helyi zenészek több helyen, több ember előtt léphetnek fel, vagyis tévedtem” – fogalmazott a férfi, aki maga is zenél a Minutia nevű zenekarban, és meg sem próbálja tagadni, hogy a történtek hatására lettek új rajongói is. Jon Bon Jovi egyébként akár jogi útra is terelhetné az ügyet, de erre valószínűleg nem fog sor kerülni, mivel már a hírekre is inkább humorosan, semmint felháborodással reagált.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik