Az üzleti életben inkább hosszabb, mint rövidebb időt eltöltő emberként megfigyeltem: viszonyunk a profithoz egyértelmű, az erkölcshöz azonban – finoman szólva – bizonytalan.
Mindegy, hogy vállalkozók vagyunk vagy egy üzleti vállalkozás alkalmazottai, pontosan tudjuk, hogy feladatunk a gondjainkra bízott vállalkozás profitjának tartós növelése; ezt az értékesítés volumenének növelésével vagy áremeléssel, szerencsés esetben a kettő kombinációjával érhetjük el.
Az erkölccsel a viszonyunk már kevésbé egyértelmű. Természetesen tudjuk, hogy a megbízhatóság, a pontosság, az adott szó betartása fontos dolog, és a többség kétségkívül törekszik erre. Legtöbbünk, ha megkérdeznék, hogy erkölcsösnek tartja-e magát, habozás nélkül igennel válaszolna. Kevés számú kivételtől eltekintve (gondoljunk Shakespeare III. Richárdjára, aki úgy döntött, hogy gazember lesz) ugyanis legtöbbünk számára fontos, hogy igazságosnak, méltányosnak, tehát erkölcsösnek gondolhassuk magunkat és cselekedeteinket.
Profiton túl
Az fn.hu sorozatában az üzleti életben komoly sikereket elért leadereket, menedzsereket, cégalapítókat arra kért, írják meg mi a baj a profittal? Mi van azon túl? Van-e más értékmérője a sikerességnek? Vagy marad a profit?
Még ha esetleg néha nem is vagyunk azok, keresünk és legtöbbször találunk is indokokat és körülményeket, amelyek menthetővé teszik viselkedésünket.
Elkerüljük az adófizetést, de megmagyarázzuk, hogy kevés a pénzünk, és a vállalatunknak vagy a családunknak nagyobb szüksége van rá. Esetleg igazságtalannak tartjuk az adórendszert, netán az állami korrupcióra gondolva nyugtatjuk magunkat.
Kihasználjuk, hogy ügyfeleinknél esetenként felkészültebbek, informáltabbak vagyunk, vagy üzleti pozícióink erősebbek, és így a szokásosnál magasabb árat és egyéb, számunkra kedvező feltételt tudunk velük elfogadtatni. Aztán esetleg nem végezzük el a vállalt munkát határidőre, a megszabott minőségben, netán utólag árat emelünk. Ha egyáltalán gondolunk vele, megnyugtatjuk magunkat, hogy ilyen az üzlet, és mindenki ezt csinálja.
És ez bizonyos értelemben igaz is, minél többen viselkedünk így, annál biztosabb, hogy velünk is így fog viselkedni valamelyik, nálunk erősebb pozícióban lévő üzleti partnerünk.
Lássuk be, van valami furcsa vagy inkább irracionális ebben a szinte mindannyiunkat jellemző kettősségben, ami – az egész gazdaság szintjén összegeződve – bizalmatlanságot és frusztrációt eredményez. Pedig a bizalomra nagy szükség van. Ez ugyanis a társadalmi tőkének nevezett, könnyen definiálható, de nehezen számszerűsíthető valaminek az egyik legfontosabb összetevője.
Közhely, hogy egy ország sikerességét, versenyképességét nem annyira a természeti erőforrások, mint inkább a lakosságot jellemző bizalom, együttműködési képesség, tudás, tanulási készségek, mobilitás, normakövetési hajlandóság, egyszóval a társadalmi tőke határozza meg.
felcsuti Péter
Közgazdász, bankár, a Raiffeisen Bank (korábban Unicbank) vezérigazgatója volt 1989-től 2010 végéig. 2008-tól másfél éven át a Magyar Bankszövetség elnöke. Felcsuti egyik alapítója a „szegények bankja” néven ismert Kiút Programnak, mely Magyarország hátrányos helyzetű régióiban, a mélyszegénységben élőknek nyújt lehetőséget saját vállalkozásuk indításához.
Magyarország természeti erőforrások terén nem áll különösebben jól és sajnos rosszul áll a társadalmi tőke vonatkozásában is. Ez baj. Ennek következménye a lehetségesnél kisebb hatékonyság, az alacsonyabb versenyképesség és összességében rosszabb teljesítmény. És ha ez nem lenne elég, a rossz hangulat, a pesszimizmus és csalódottság is.
Az ilyen eszmefuttatás – nevezzük lamentálásnak? – hallatán menetrendszerűen jön a kérdés; jó, ezt mind tudjuk, de mit lehet azért tenni, hogy ez megváltozzon?
A válasz egyáltalán nem magától értetődő. A társadalmi-gazdasági értékrend, az emberek attitűdje hosszú időn keresztül alakul ki és megváltoztatása is sokáig tart. Ha semmi nem történik, a dolgok maguktól nem javulnak meg, inkább tovább romlanak – ez a helyzet vagy inkább ez az önmagát évek óta erősítő folyamat figyelhető meg a mai Magyarországon.
A változtatáshoz sok mindenre szükség van; először is „jó kormányzásra”, azaz olyan normatív, korszerű értékeken alapuló kormányzati tevékenységre, amely követhető, mert követésre érdemes példát mutat. A „jó kormánynak” támaszkodnia kell a gazdasági érdekvédelmi szervezetek – kamarák, ipari, agrár- és kereskedelmi szövetségek közreműködésére, amelyek tagjaikat ösztönzik, hogy napi üzleti gyakorlatukat ilyen értékekre alapozzák.
Legfőképpen azonban felismerésre, szembenézésre van szükség; a gazdaság minden szereplőjének fel kell ismernie, hogy változnia, változtatnia kell, mert ennek hiányában a rossz trend folytatódni fog, aminek egyre kevesebb nyertese és egyre több vesztese lesz.
Ameddig a tömeg minden egyes tagja Jézust, együtt viszont Barabást kiált, nem várhatunk megváltást….
