Mobil

A cégvezér kezében bukott le az új Samsung mobil

A Samsung jövőbeli Galaxy-készülékeivel kapcsolatban már sokasodnak a pletykák, nemcsak a Galaxy S10, de Note 9 körül is, utóbbit már augusztusban láthatjuk. A dél-koreaiak augusztus 9-én mutatják be a phabletet Unpacked nevű eseményükön New Yorkban, így már csak pár hét van vissza az igazság pillanatáig.

A korábban kiszivárogtatott fotók eddig arra engednek következtetni, hogy a cég lényegesebben nem változtatja meg a tepsimobil külsejét a Note 8-hoz képest.

Most viszont egy mindennél beszédesebb fotó került fel a netre, amin a Samsung -elnök-vezérigazgatója, DJ Koh nyomkod egy mobilt. Az élesszeműek kiszúrták, hogy a cég egyik saját készülékéről van szó, és nagy rá az esély, hogy már a Note 9-et tartja kezében a vezér.

Forrás: Sammobile

Erre enged következtetni, hogy a hátlapon az ujjlenyomat-olvasó a kamera alatt van, és nem mellette, Koh pedig vélhetően az új S-Pen stylusszal használja az eszközt- a pletykák épp ezekről szóltak eddig.

Mivel az augusztus kilencedikei bemutató már igencsak itt van a nyakunkon, nem lenne olyan meglepő a dolog, hiszen a cégvezetők a fő teszterek.

Így fog kinézni a Samsung Galaxy Note 9
Már nincs sok hátra a hivatalos bemutatóig, egyre több részlet lát napvilágot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik