Mobil

Az FBI nem csinálna rendszert a mobilos kémkedésből

Az FBI nem azt akarja, hogy mostantól bármikor bármilyen telefonhoz hozzáférjenek. Legalábbis ezt állítják.

Nagy port kavart, hogy az Apple nem kívánt hátsóajtót nyitni az FBI számára a gyilkos páros telefonjához, majd ezt követően több nagy tech cég is úgy nyilatkozott, hogy az almás vállalatnak igaza van, mert a biztonság mindennél fontosabb. Ez nagyjából meg is áll, hiszen évek hosszú fejlesztései vannak benne egy-egy eszköz biztonságában, és még az FBI sem kérhet senkitől olyat, amivel sebezhetővé válik több millió telefon, vagy táblagép (vagy bármi más). De ez az eset ennél sokkal összetettebb, és ezt az FBI is elismerte, ám nekik az a feladatuk, hogy ha bármilyen lehetőség kínálkozik, akkor megakadályozzák a bűncselekmények elkövetését.

A cégek szerint természetesen segíteni kell a bűnüldözés munkáját, de az sem mindegy, hogy egy-egy ilyen kérésnek milyen üzenete van a tömegek felé, hiszen ki szeretné, hogy szoftveresen kémkedjenek utána, vagy legalábbis bármikor fennálljon ennek a lehetősége. Nem csoda azonban, hogy egy ilyen ügyben a másik oldal (tehát az FBI) sem marad szótlan, és James Comey igazgató igyekezett leszögezni, hogy amit kértek, az nem egy veszélyes precedensként jelenne meg a jövőre vonatkozóan.

james cobey fbi

“A San Bernardinói eset nem próbál meg precedenst teremteni, vagy bármilyen üzenetet küldeni. Az áldozatokról és az igazságról szól. Nem kívánjuk feltörni senki másnak az eszközét, vagy egyfajta mesterkulcsot használni. Remélem, a gondolkodó emberek rászánják az időt arra, hogy ezt megértsék. Talán a telefon nyomokkal szolgálhatna további terroristákhoz. Talán nem. De nem tudunk úgy a túlélők szemébe, vagy a tükörbe nézni, ha nem teszünk meg mindent”, mondta az igazgató, és természetesen ebben is van valami.

Az Apple-t ebben az ügyben egyébként a Google, a Facebook, a Twitter, és a WhatsApp is támogatja, és nem valószínű, hogy a céget meghatják az FBI igazgatójának szavai, bár azt azért valóban érdemes mérlegelni, hogy sok millió eszköz biztonsága fontosabb-e, mint akár csak egyetlen emberélet is, amit így esetleg meg lehetne védeni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik