Média
Gundel Takács Gábor fotó: Hegedüs Róbert

Gundel Takács Gábor bejelentést tett új műsoráról

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 06. 12. 07:03

Korábban a témában:

Korábban már írtunk róla, hogy új, tudásalapú vetélkedőre készül a VIASAT3, ennek műsorvezetője pedig a mostanában főleg a TV2-n szereplő, de továbbra is szabadúszó státuszban lévő, épp ezért máshová is szívesen bedolgozó Gundel Takács Gábor lesz. Az induló vetélkedőre korábban már megjelent egy játékostoborzó videó is, ma reggel pedig Gundel Takács egy olyan videót posztolt hivatalos közösségi oldalára, amiben arról beszél, hogy már el is kezdődtek a forgatási munkálatok, és hamarosan bemutatkozhat majd a vetélkedője.

 Sok mindent még nem mondhatok el erről a játékról, de elkezdődött a forgatás, nagy izgalommal készítjük ezeket. A műteremben már javában dolgozunk azon, hogy fantasztikus vetélkedőt mutathassunk be

– többek között ezt mondja a videóban a tévés, aki hozzátette, hogy bár tudásalapú a vetélkedő, azért sok nevetés is várható benne. Szavai alapján a műsor különlegessége többek között az is, hogy alapvetően nem a műsorvezető fog kérdezni, hanem sok közismert és nem sok közismert ember is, a nézők közül.

Az új műsort hamarosan be is mutatjuk majd nektek

– mondta Gundel végig tegeződve, ami arra utal, hogy főleg a fiatal korosztályt célozzák a játékkal, amelyről korábban megírtuk már, hogy az eredeti formátuma Who’s Asking címmel futott, és a világ számos országában volt látható.

A YouTube-on egyébként az is megtalálható, milyen is ez a vetélkedő, mármint az eredeti formátum. Az eredeti formátum tulajdonosa az Armoza, tőle vette meg a jogokat a Viasat3 csatorna tulajdonosa, a Sony Pictures Television Networks. Korábban beszámoltunk arról is, hogy a vetélkedő címe várhatóan Magyarországon Ez itt a kérdés lesz, legalábbis a vetélkedő játékszabályzatában ez a név szerepelt. Gundel Takács azonban a Facebookra most kitett videójában ugyan továbbra sem nevezi meg műsorának címét, de a háttérben már egy óriási Kérdező felirat szerepel, ami valószínűleg most már a műsor végleges címe, és ezek szerint az Ez itt kérdés csak egy munkacím volt, amit időközben dobtak.

Szalay Dániel korábbi cikkei

Kiemelt kép: Gundel Takács Gábor fotó: Hegedüs Róbert

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.