Média

Megújult az Ötlet Mozaik

újságos stand
újságos stand

Az Ötlet Mozaik 2018 májusi lapszáma, immáron a megújult külsővel és tartalommal
Az Ötlet Mozaik 2018 májusi lapszáma, immáron a megújult külsővel és tartalommal

A májusi lapszámmal megújul az Ötlet Mozaik című, kreatív férfiaknak szóló magazin, melynek arculata és a tartalmi felépítése felfrissült – jelentette be az IQ Press lapkiadó szerdán.

A magazin új rovatokkal, inspiratívabb tartalommal, egyedi fázisfotós leírásokkal igyekszik megszólítani azokat a férfiakat, akik kreativitást éreznek magukban ahhoz, hogy az otthonukat szépítsék, átalakítsák, újjáépítsék – írják.

A magazin megújítását egy kutatás előzte meg tavaly, ahol a kiadó azt vizsgálta, hogy milyen hobbiszokások váltak az utóbbi időkben a férfiak kedvenceivé. A kutatás során a barkácsolással, kertépítéssel és az építkezéssel kapcsolatos teendők szerepeltek előkelő helyen.

A kutatásból az is kiderült, hogy az Ötlet Mozaik olvasótáborában kétszer annyi a férfi mint a nő, és túlnyomó többségben vannak a 40-49 évesek. Az átlagosnál magasabb a középiskolai, illetve főiskolai/egyetemi végzettségűek aránya is. Jellemzően kettő-négy fős háztartásokban élnek és közel háromnegyedüknek van gyereke, a többségnek 18 éven felüli. Az olvasók döntő többsége családi házban lakik, és majdnem 90 százaléknak van valamekkora kertje, ami előre vetíti a házzal és kerttel kapcsolatos témák fontosságát, ilyen irányban való érdeklődésüket. Az Ötlet Mozaik olvasóinak túlnyomó többsége szeret kreatívkodni, valamint a többség szereti azt is megérteni, hogy mit csinálnak a mesteremberek, így próbálják elkerülni a kiszolgáltatottságot.

Az olvasók több egyedi ötletet várnak az Ötlet Mozaiktól, könnyen beszerezhető alapanyagokkal készült tárgyakat éppúgy keresik, mint az általános ismeretterjesztést. Ezeknek az igényeknek eleget téve újítottuk meg az Ötlet Mozaikot kívül-belül

– idézik Bőcs Andrást, az IQ Press Kft. ügyvezetőjét.

Aki építkezik, felújít, pontosan tudja, mennyire nehéz manapság jó szakembert találni. A kreatív  férfi maga végzi el a kisebb ház körüli teendőket, így nem csupán gyorsabban elkészül a vágyott újítás, társul mellé a büszkeség is, amiért az saját kezűleg készült el. Ebben nyújt segítséget a megújult Ötlet Mozaik: egyedi fázisfotós leírással vezeti végig egy-egy alkotás elkészítését. Az építkezés, kertépítés került a lap fókuszába, amelyek mellett otthonszépítési ötleteket is bemutatunk. Minden lapszámban találhatnak az olvasók információkat a szerszámokról, a különböző típusok összehasonlításáról, újdonságokról. Ahogy az új mottónk is szól: a kreativitáshoz ön kell, az ötleteket mi adjuk! A célunk, hogy az Ötlet Mozaiknak helye legyen minden kreatív férfi szerszámos ládájában és szakértő barátként segítse az alkotó munkát

– tette hozzá Palcsek Zsuzsanna, a kiadó DIY (do-it-yourself, azaz csináld-magad) médiaportfóliójának vezetője.

A magyar tulajdonban lévő IQ Press Kft. adja ki az Ötlet Mozaikon kívül többek között a Praktika és az Otthon magazint és a Füles rejtvénylapokat.

A hazai magazinpiacon egyébként más kiadóknál is sok újdonság van mostanában: néhány hete újult meg a National Geographic magazin, illetve pár napja derült ki, hogy érkezik az ősszel BBC TopGear című lap is a magyar piacra. Április elején a Marquard Media pedig Gyereklélek magazin címmel indított új rendszeres magazint. A napilapos sajtópiacról viszont rossz hírek érkeztek: megszűnt a Magyar Nemzet, és veszélybe került a Heti Válasz című közéleti hetilap is.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik