Média
Csikesz Erika

Távozik a Sláger FM vezérigazgatója

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 03. 12. 09:04

Korábban a témában:

Vezérigazgatót vált Budapest leghallgatottabb kereskedelmi rádiója, a 103.9 Sláger FM március közepétől. A céget eddig irányító Csikesz Erikát Ürge Dezső váltja, derül ki a vállalat tájékoztatásából.

A román Radu Morar érdekeltségében lévő Tematic Media Grouphoz tartozó kereskedelmi rádió közleménye szerint Csikesz Erika, a korábbi vezérigazgató külföldön folytatja karrierjét, ezért nehéz döntés után, közös megegyezéssel vált el a rádiótól.

Az elmúlt másfél évben csapatommal rendkívüli eredményeket értünk el Budapest és régiója prémium márkájával, a 103.9 Sláger FM-mel. A hallgatottság és a bevételi adatok minket igazolnak, hiszen rekordokat döntöttünk. A tekintélyes tévés múltam mellett immáron a rádió is az életem részévé vált, azonban most külföldön folytatom pályafutásomat és Belgiumban fogok élni

– mondta Csikesz Erika, akinek a közlemény szerint Radu Morar a rádióért végzett sikeres munkáját nagyra értékelve megköszönte eddigi tevékenységét.

A Csikesz Erikát a Sláger FM élén váltó Ürge Dezső több mint húsz éve kezdte meg pályafutását a média világában. Korábban a Sláger FM, a Rádió 1 és számos más rádió, továbbá a több mint tíz éve működő TriMedia Sales House, a piacvezető rádiókat értékesítő (Tombor András, Krskó Tibor és közvetetten Mészáros Lőrinc érdekeltségében lévő) Radio Sales House (RSH) és a tavaly év végén új szereplőként megjelenő (Andy Vajna érdekeltségű) Media Time kereskedőház értékesítési partnereként töltött be pozíciókat.

Ürge Dezső, a Sláger FM leendő vezérigazgatója
Ürge Dezső, a Sláger FM leendő vezérigazgatója

A 103.9 Sláger FM vezérigazgatójaként fő célkitűzése, hogy a Budapesten és Pest megyében egyaránt kimagasló eredményeket elérő rádió az eddig elért pozícióját tovább növelje a teljes lakosság tekintetében.

A 103.9 Sláger FM egy erős brand, szakmailag kimagasló csapattal, akik naponta azon dolgoznak, hogy a közönség a jól ismert, megszokott minőségi tartalmakat élvezhesse a rádiót hallgatva. Továbbra is azon leszünk, hogy ez a rádió Budapest és Pest megye egyik legnépszerűbb, minden igényt kielégítő adója legyen

– mondta az újonnan kinevezett vezérigazgató.

Csikesz Erikát 2016 szeptemberében nevezték ki a Sláger FM vezérigazgatójának, miután Hauk Zoltán távozott a rádiótól (ő nem sokkal később Andy Vajna Rádió 1 hálózatánál lett kereskedelmi igazgató). Csikesz a Sláger FM előtt tizenegy éven át a TV2 Média Csoportnál dolgozott kereskedelmi területen, ahol az utolsó öt évben teljes körűen felelt, előbb a klasszikus reklámszpotbevételek, majd igazgatói kinevezését követően a teljes reklámpiaci felületrendszer értékesítéséért.

Figyelmünkbe ajánljuk az immáron távozó, akkoriban azonban még nem sokkal korábban kinevezett vezérigazgatóval 2016 novemberében készített interjúnkat.

Csikesz Erika: „A Class FM lekapcsolásával még nem szűnik meg a rádiózás”
A Sláger FM vezérigazgatójával beszélgettünk. Szóba kerültek Sebestyén Balázsék is.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.