Média

Távozik Pachmann Péter a Jazzy Rádiótól

Március 15-től távozik a 90.9 Jazzy Rádió délutáni, Happy Hours című műsorától Pachmann Péter rádiós műsorvezető, a TV2 Tények egykori hírolvasója és a Mokka volt műsorvezetője, derül ki a radiosite.hu honlapról.

A honlap azt is írja, hogy a 2017 nyarán a rádióhoz igazoló Pachmann utódját a Jazzy „Úgyis megtalálunk” címmel,  print, online és közösségi médiás kampány segítségével  próbálja megtalálni. Az elvárás az illetővel szemben, hogy legyen médiás tapasztalata, nagyon szeresse a munkáját és bírja a napi szintű műsorvezetéssel járó strapát.

Március közepétől Pachmann Péter helyett a 90.9 Jazzy Rádió műsorvezetői veszik át a Happy Hours című műsor vezetését, akik heti váltásban, felváltva ugranak be addig is a távozó kollégájuk helyére, amíg megtalálják a végleges utódot a rádió délutáni élő műsorába, mely könnyed témákat, információkat és kellemes beszélgetéseket sugároz 17 és 19 óra között, és híres zenészeket, színészeket, közéleti személyiségeket szólaltat meg vendégként.

A Jazzy Rádió a Kantar Hoffmann-Mediameter legutóbbi (2017. október-december) adatközlése alapján 32 ezres hallgatótáborral rendelkezik a 15 éves vagy annál idősebb (15+) korosztályban a fővárosban. Ezzel a Jazzy a kutatócég által mért budapesti rádiók között a 12. volt a hallgatottsági versenyben.

A nyíregyházi Retro Rádió logója
Törvénysértéssel kezdett a Retro Rádió új tulajdonosa
A Vajna-közeli céggel azonban nagyon elnéző a Médiatanács.

Kiemelt kép: Pachmann Péter a TV2 műsorvezetőjeként. Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik