Média

A Médiatanács elutasította a Class FM-et

Az NMHH Médiatanácsa péntek délben bejelentette, hogy keddi ülésén úgy határozott, nem függeszti fel az országos kereskedelmi rádiós frekvenciapályázatot, hiába kérte ezt a tavaly novemberben az FM hullámsávon elnémított Class FM-et működtető Advenio Zrt. súlyos törvénytelenségekre hivatkozva a médiahatóságnál, valamint indított pert a pályázó a Fővárosi Közigazgatási Bíróságnál.

A testület most azt írja, azért utasítja el a kérelmet, mivel szerintük nincs törvényi lehetőség az eljárás felfüggesztésére, a pályázati eljárással kapcsolatban bírósági eljárás van folyamatban, az ügyben bővebb felvilágosítást pedig az eljárás lezárulta után adhat a hatóság.

Michael McNutt. Fotó: Class FM/Vadnai Szabolcs
Botrány az országos kereskedelmi rádiós pályázaton
A tavaly elnémított Class FM tulajdonosa pert indított a Médiatanács ellen, és a pályázat azonnali visszavonását követeli.

Az országos kereskedelmi rádiós pályázatnak idén november 7-én volt a beadási határideje, és azon mindössze két cég indult el. Az egyik pályázó az Andy Vajna filmügyi kormánybiztos rádiós hálózatának volt ügyvezetőjének, Bakai Mátyásnak a nevére került Hold Reklám Kft., amely a pályázaton való induláshoz szükséges, a rádió működésének első háromhavi költségéhez szükséges tőkét a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester résztulajdonában álló MKB Banktól szerezte. A másik pályázó a Michael McNutt tulajdonában lévő Sláger Rádió Zrt. leányvállalata, az Advenio Zrt., amely már eddig is számos perben állt a Médiatanáccsal, amiért a Médiatanács tavaly nem hosszabbította meg az Advenio Zrt. érdekeltségében lévő Class FM frekvenciaengedélyét az FM hullámsávon, illetve több olyan bírságot is kiszabott a Class FM-re, ami a Class tulajdonosa szerint nem volt megalapozott. Ezek a perek jelenleg is folyamatban vannak, és azt remélik tőlük McNutték, hogy végül visszaszerezhetik a régi frekvenciájukat. Azonban, hogy ügyfélként beleláthassanak az egykori frekvenciájukra időközben kiírt országos kereskedelmi rádiós pályázati eljárás lebonyolításba, azon is elindultak.

Az Advenio Zrt. az idén novemberben nyújtott bírósági keresetében azt állítja, hogy a rádiós pályázat lebonyolítása során a Médiatanács olyan súlyosan megszegte az alaptörvényben, a médiatörvényben, a közigazgatási eljárási törvényben és a nemzetközi jogi normákban megfogalmazottakat, hogy az indokolná a pályázati eljárás azonnali visszavonását. A kereset szerint a Médiatanács állítólag jogellenesen módosított a banki igazolások jogszabályi követelményein, valamint jogellenes értékelési szempontok kerültek a pályázati kiírás pontrendszerébe, illetve a pályázati kiírás szövege nem felel meg a médiatörvénynek és a közigazgatási eljárási szabályoknak.

Az Advenio Zrt. a bírósági kereset benyújtása mellett azért fordult a Médiatanácshoz, mivel a testület az Advenio Zrt. leveleit és az abban foglalt aggályait állítólag nem válaszolta meg a pályázat kiírását követően, illetve a Médiatanács által közzétett pályázati felhívás számos ponton diszkriminatív, valamint a pályázó szerint a testület megsérti a hatályos Médiatörvény egyes rendelkezéseit, továbbá a testület korlátozza a szólás szabadságát. Az Advenio Zrt. levelében azt is írta, hogy a Médiatanács visszaél törvény adta hivatali hatalmával.

Michael McNutt amerikai állampolgár novemberben, a kereset benyújtását követően a 24.hu-nak azt mondta:

Mi egy tisztességes pályázati eljárást szeretnénk megnyerni, nem pedig egy jogsértőt, aminek még a kiírása is a médiatörvénybe ütközik. Kértük a bíróságot és a Médiatanácsot, hogy sürgősséggel függessze fel a tendert addig, amíg a bíróság eldönti, hogy kinek van igaza.

Az üzletember továbbá megerősítette, a Médiatanácsnak többször is hivatalos levélben jelezték, hogy a kiírás jogszabályba ütközik, még csak válaszlevelet sem kaptak ezekre a levelekre, ami McNutt szerint önmagában véve is jogsértő.

A Médiatanács korábban két mondattal reagált McNutt vádjaira a 24.hu.-nak. Nevezetesen annyit, hogy a Médiatanács, illetve a hatóság a jogi álláspontját eljárások során hozott hatósági döntésbe foglalva, illetve a bíróságon fejti ki. Hangsúlyozzák, a Médiatanács a médiatörvény előírásainak megfelelően végzi a rádiós médiaszolgáltatási lehetőségek pályázati felhívásainak előkészítését és véglegesítését, emellett a Médiatanács pályázati eljárásai során hozott minden döntése bíróságon megtámadható – zárul a levélnek e kérdésre vonatkozó része.

Bírság az Európa Rádiónak, figyelmeztetés a Vörösmarty Rádiónak

A Médiatanács egyébként eheti ülésén a miskolci Európa Rádió szolgáltatójára egy hatósági ellenőrzés kapcsán harmincezer forint bírságot szabott ki, mivel a rádió kevesebb helyi közélettel foglalkozó, a mindennapi életet segítő műsort és több ismétlést tett közzé a szerződésében vállaltakhoz képest, ráadásul az elmúlt egy évben nem először történt ilyen típusú jogsértés a szolgáltatónál. A szintén közösségi székesfehérvári Vörösmarty Rádió is túl sokat ismételt, ezért a tanács figyelmeztette a rádió médiaszolgáltatóját a szabályok betartására.

A médiatanácsi összefoglalóból az is kiderül, hogy meghirdette a Magyar Média Mecenatúra Program ismeretterjesztő és animációs filmek, valamint dokumentumfilmek elkészítését támogató 2018-as pályázatait, amelyekre összesen 760 millió forintot fordít. Jövőre a három pályázati körhöz kapcsolódóan három alkalommal hirdet nyerteseket a grémium. Az első fordulók beadási határideje mindhárom pályázati eljárás esetében január 18., 12 óra, a később kidolgozott filmtervekkel júniusban, illetve az ősz elején lehet majd pályázni. Az eddigiekhez hasonlóan határon túlról is várják a pályázatokat, valamint az ismeretterjesztő és a dokumentumfilmes kategóriákban a határon túliak részére az első fordulóra elkülönített 210 millió forintos keretösszeg tíz százalékát kizárólag a külhoni pályázatokra lehet fordítani. Az ismeretterjesztő filmek gyártását támogató 250 millió forint keretösszegű Kollányi Ágoston-pályázatra önálló vagy többrészes természetfilmek, valamint tudományos, művészeti, történelmi és kulturális témájú filmalkotások szinopszisait lehet benyújtani. Az Ember Judit-pályázatban összesen 330 millió forintra lehet pályázni, és 25 vagy 50 perc hosszúságú vagy legfeljebb kétrészes dokumentumfilmek kaphatnak támogatást. Az animációs filmek készítésére kiírt 180 millió forintból gazdálkodó Macskássy Gyula-pályázaton maximum 25 perces vagy epizódonként legfeljebb 15 perc hosszú sorozatok tervével indulhatnak a pályázók.

A Médiatanács eheti ülésén ezenkívül elfogadta az NMHH termékmegjelenítésekről szóló tanulmányát. Ebből kiderül, mely csatornán volt a legtöbb ilyen jellegű megjelenés, illetve mely márkák jelentek meg így a legtöbbször.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik