Média

Rátonyi Kriszta a köztévé megújuló show-műsoránál folytatja

Rátonyi Kriszta. Fotó: Kaszner Nikolett
Rátonyi Kriszta. Fotó: Kaszner Nikolett

A Duna Televízió Magyarország, szeretlek! című vetélkedőjénél, csapatkapitányként folytatja pályafutását Rátonyi Kriszta fiatal műsorvezető, aki nemrég köszönt el az M2 Petőfi TV nézőitől, akik két és fél éve rendszeresen láthatták esténként az Én vagyok itt című műsorban – közölte az MTVA.

Rátonyi Kriszta Kraszkó Zitát váltja a csapatkapitányi szerepben szeptember 3-tól. Kraszkó Zita a váltás kapcsán arról beszélt, szeretett Harsányi Leventével és Szente Vajkkal együtt dolgozni a műsorban, és biztos benne, hogy Rátonyi Kriszta is remekül helytáll majd. Kraszkó azt is mondta, ő most a Hepp! színházzal való munkájára koncentrál a továbbiakban. Hozzátette, improvizációs tréningeket is tartanak, ahova várnak mindenkit, aki kamera előtti szerepléssel szeretne foglalkozni.

Az MTVA jelzése alapján Kraszkó Zitát egyébként továbbra is láthatják majd a közmédia nézői, például a 2018-as Oscar-gála közvetítésének háziasszonyaként. Az MTVA jelezte azt is, hogy a Magyarország, szeretlek! számos új játékkal, megújult formában és díszlettel várja a nézőket szeptember 3-tól vasárnap esténként. Idézték Rátonyi Krisztát is, aki szavai alapján izgatottan várja az új feladatot:

Nagyon nagy dolog egy főműsoridős produkcióban munkát kapni a közmédia főadóján. Furcsa lesz, mert két és fél évig a Petőfi TV-ben kialakult ritmus és rutin szerint dolgoztam, de várom az új kihívást. A Magyarország, szeretlek! egy játékos vetélkedő, emiatt különösen izgatottan várom a felvételeket. Természetesen izgulok is az új feladat miatt, de biztos vagyok benne, hogy nagyon vidám és jó hangulatú műsort tudunk majd csinálni

– mondta Rátonyi Kriszta. Ő egyébként ismerős arcok közt kezdi új feladatát, hiszen Harsányi Leventével és Szente Vajkkal is dolgozott már együtt korábban.

Mindkettőjüket nagyon kedvelem, remélem a köztünk lévő összhangot a nézők is érzik majd

– tette hozzá.

Kiemelt kép: Rátonyi Kriszta. Fotó: Kaszner Nikolett / MTVA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik