Média

Törvénytelenül keresett húszmilliót a TV2 Tények új képernyőse

Nem mondja el a TV2, hogy tudott-e az új képernyőse, Szentpéteri Eszter múltjáról, vagyis arról, hogy piramisjáték szervezéséért néhány éve bírósági megrovást kapott. Ugyanakkor azt mondják, csakúgy mint a korábban adótartozást hátrahagyó és cégbírósági eltiltás alatt álló Tóth Tamás Antal esetében, itt is szakmai alapon döntöttek a munkaerő felvételéről.

Megírtuk: új képernyőse lesz a TV2-nek Szentpéteri Eszter személyében. Szentpéteri legutóbb az állami televíziónál, az MTVA-nál dolgozott, mostanában az Egyperces Híradóknak volt a vezetője és szerkesztője, de dolgozott a Balatoni Nyár című műsornál is, szintén a köztévénél. Az MTVA előtt egyébként még a HírTV munkatársa volt. Említettük azt is, hogy Szentpéteri fitneszmodellként is kipróbálta magát. Arra viszont már egy olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy Szentpéterit 2009-ben törvénytelen piramisjáték szervezése miatt indult büntetőügy végén jogerősen elmarasztalta a bíróság.

Fitneszmodell híradóssal erősít a TV2 Tények
A közmédia egyperces híradójának képernyőse, a fitneszmodellként is ismert Szentpéteri Eszter szeptembertől a Tények állandó élő bejelentkezésének arca lesz.

A Humán Club Egyesület (HCE) által szervezett piramisjátékról van szó, amiről a HVG annak idején elég részletesen írt. Szentpéteri az ügy végén bírói megrovásban részesült, ami a legenyhébb bírói intézkedések egyike. A piramisjáték szervezői hiszékeny embereket károsítottak meg, a korabeli cikk szerint legalább 20 milliót keresett Szentpéteri a törvénytelen ügyletnek köszönhetően. A HCE-ügyben a műsorvezető mellett egyébként még 66 embert vádolt az ügyészség a tiltott piramisjáték szervezésével, és azzal hogy több mint 3500 hiszékeny embert átvertek. A témával a haon.hu is foglalkozott annak idején, megemlítve, hogy a nyomozók amúgy komoly bajban voltak, hisz körülbelül 1200 főt kellett volna megvádolniuk a piramisjáték szervezése miatt, ezt azonban nem igazán lehetett volna hol letárgyalni, maximum a Sportarénában vagy a Puskás Stadionban. 1100, enyhébb esetben meggyanúsított esetében azonban végül nem kellett bírósági tárgyalóterem, mivel az ügyészség megrovást adott, és nem került az ügy bírói szakaszba. A fennmaradó 67 fő – köztük Szentpéteri – esetében viszont bírósági ügy lett belőle, ami azután éveken át zajlott.

TV2: Szakmai alapon döntöttünk

Nem Szentpéteri Eszter lesz egyébként a Tényeknél manapság az első olyan ember, akinek kellemetlenül végződött valamilyen ügye a bíróságon. Korábban megírtuk, hogy a TV2 Tényeknél dolgozik egy ideje az a Tóth Tamás Antal helyettes vezetőként, akit az MTVA azután menesztett a közmédiához tartozó Újmédia és Teletext Kft. felügyelőbizottsági tagjai közül, hogy megírtuk, Tóth egy ideje ötéves időtartamra cégbírósági eltiltás alatt van, mivel egy általa tulajdonolt és vezetett vállalkozás adótartozást is hátrahagyva, bírói kényszertörléssel szűnt meg korábban. Tóth ugyan bűncselekményt nem követett el, de nyilvánvalóan kárt okozott a magyar adófizetőknek az adótartozás hátrahagyásakor. Akkor a TV2-nél elismerték, tudtak Tóth előéletéről, de ez azért nem volt probléma, mivel kiváló szakmai referenciái voltak.

Tóth Tamás Antal
Tudtak a TV2-nél a hátrahagyott adótartozásról
Megkérdeztük Andy Vajna tévétársaságát, tudtak-e arról, hogy Tóth Tamás Antalnak, a Tények élére nemrég kinevezett helyettes vezetőnek cége adótartozást hátrahagyva szűnt meg.

Kíváncsiak voltunk, hogy Szentpéteri piramisszervezői múltjával is tisztában voltak-e, illetve nem tartják-e a műsor megítélése szempontjából problémásnak ilyen emberek szerződtetését. A TV2-től Fürst-Borsos Ádám, a TV2 hírigazgatóságának kommunikációs menedzsere erre azt mondta: mint annak idején Tóth Tamás Antal esetében, Szentpéteri Eszter leszerződtetése is szakmai szempontok alapján történt. Válaszából sajnos az nem derült ki, hogy Tóthhoz hasonlóan Szentpéteri múltjával is tisztában voltak-e, illetve arra sem reagált, hogy a hírműsor megítélése szempontjából nem okoz-e problémát, hogy Szentpéteri piramisszervezői korszakában hozzájárult emberek megkárosításához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik