Média

Hét távozó a TV2 Tényeknél: akad, aki inkább buszt vezet, de Kökény-Szalai Vivien szerint minden rendben

Hétre ugrott a Tényektől rövid időn belül távozók száma. Forrásaink szerint kezd tarthatatlanná válni a helyzet a szerkesztőségben, ahol többeknek Tóth Tamás Antalnak, a műsor helyettes vezetőjének stílusával, másoknak az alacsony bérekkel és a létszámhiány miatt megnövekedett munkamennyiséggel van bajuk, és azzal, hogy szakmailag vállalhatatlan anyagokhoz kellene a hangjukat adniuk. Kökény-Szalai Vivien hírigazgató viszont a 24.hu-nak azt mondta, szerinte minden rendben van.

Mint arról kedden már beszámoltunk, felmondott a TV2-nél Tuka Nikoletta, a TV2 Tények című műsorának társ-, illetve felelős szerkesztője, a hírműsor egyik kulcsfigurája. Rajta kívül két másik embert is megemlítettünk: egy régebb óta ott dolgozó riporternő és egy gyakornok búcsúzott a műsortól. Azóta viszont kiderült, nem is csak három, hanem legalább hét fő távozik Andy Vajna tévétársaságának hírigazgatóságáról rövid idő alatt. Az említett három emberen kívül ugyanis szintén elmegy Pataki Nóra, a Tények online szerkesztője, valamint a Tények három riportere, Ács Krisztián, Kolontár Krisztián és Sándor Bendegúz

Megpróbáltuk felhívni őket, hogy a távozásukról érdeklődjünk. Kolontár Krisztián azt mondta, nem nyilatkozhat, ugyanakkor nem is cáfolta, hogy felmondott. Pataki Nóra sem nyilatkozott. Mi TV2-s berkekből úgy értesültünk, Patakinak Tóth Tamás Antallal, a Tények élére év elején kinevezett helyettes vezetővel volt konfliktusa. Nem ő az egyedüli egyébként, akinek Tóth Tamás Antallal gondja akadt az elmúlt időszakban.

Riporterből buszvezető

Ács Krisztiánt külföldön értük utol. Bár nyilatkozni ő sem akart, annyit elmondott, hogy már vissza is tért a buszos szakmába, amelyben korábban dolgozott, és nagyon sajnálja, hogy így alakult, mert hosszú távon a TV2-nél tervezte pályafutását. Úgy képzelte, idővel fel is költözik Budapestre. Neki Tóth Tamás Antallal nem volt problémája, és szeretett ott dolgozni.

Most buszt vezetek, akárcsak régen, amikor a tűzoltás mellett ezzel foglalkoztam. Úgy érzem, most több időm jut a családomra.

– mondta. Arról viszont nem akart nyilvánosan beszélni, miért mondott fel a csatornánál.

Az ugyancsak távozó Sándor Bendegúzt hiába kerestük, egyelőre nem jártunk sikerrel, Facebook-üzenetünkre sem reagált. Több TV2-s munkatársat is kérdeztünk, ők hetek óta nem látták a tévében. Azt egyelőre nem tudni, merre folytatja karrierjét. (Frissítés: időközben sikerült utolérnünk Sándor Bendegúzt is, aki megerősítette, hogy már nem dolgozik a Tényeknek. Döntését azzal indokolta, hogy a jövőben az egyetemi tanulmányaira és más elfoglaltságaira kell koncentrálnia.)

A másik távozó Tények-riporter, Kolontár Krisztiánról úgy tudjuk, egyelőre nincs is hová mennie. A TV2 belső ügyeire rálátó forrásaink szerint az ő távozását az válthatta ki, hogy a Tények helyettes vezetője egyre több (napi minimum 2, de bizonyos emberek esetében akár 4) anyag elkészítését várja el a munkatársaktól, holott egy Tények-riport elkészítése (szervezés, forgatás, szövegírás, vágás, stb.) hosszadalmas munka, ráadásul Tóth diktatórikus vezetési stílusa és a munkatársakkal való, többek szerint megalázó beszédmódja sokaknál meghaladja azt a szintet, amit hosszú távon is el lehet viselni. Ráadásul a hangulat sem optimális, és Tóth utasítására időnként olyan anyagok elkészítését is be kell vállalni, ami nem mindenkinek fér bele morálisan. Beszéltünk több egykori, neve elhallgatását kérő volt TV2-s munkatárssal is, akik azt mondták portálunknak, hogy Tóth kinevezése óta szakmailag és emberileg is vállalhatatlanná vált a Tények.

Embertelenül bánt velünk, lekicsinylő, fenyegető stílusa egészen elképesztő volt

– mondta egyikük.Az illető azt is megemlítette, hogy már azok az emberek is elkezdtek lelépni, akik a TV2 legutóbbi tulajdonosváltását követő távozási hullám után megüresedett helyekre érkeztek.

„Kápós hangulat”

Volt, aki azt mondta, kezdetben jó volt a szerkesztőségben dolgozni, ott eleinte csapatmunka folyt, amikor viszont Tóth érkezése után eljött a csatornától, már kifejezetten „kápós hangulat” uralkodott. Forrásunk megjegyezte: Tóth úgy érzi, szinte bármit megtehet, mert úgy véli, erős hátszele van „fentről”.

Volt olyan riporternő, akit egészen alpári, agresszív bunkó stílusban küldött el a francba egy parlamenti forgatás után, holott kiváló politikai riporter volt az illető, és mindössze annyi volt a bűne, hogy nem a Kövér László házelnök által kijelölt folyosón kért az egyik politikustól interjút a Parlamentben.

A héten távozó Tuka Nikoletta volt felelős, illetve társszerkesztőről is úgy beszéltek forrásaink, hogy az egyik legjobb szerkesztő volt, „baromi lelkes és megbízható”, de egyszerűen „nem bírta tovább Tóth Tamás Antal lekicsinylő, fenyegető stílusát”. Egy másik forrásunk szerint Tuka Nikoletta távozásával a Tények az egyik stabil tartópillérét vesztette el, mivel Tuka szinte mindent csinált, ha kellett, hangot mondott fel, demóanyagoknál segített, máskor a vidéki stábokat hívogatta az adás biztonsága érdekében.

Fiatal pályakezdőkkel az adásbiztonságért

A távozások kapcsán a TV2 Hírigazgatóságának kommunikációs menedzserét, Fürst-Borsos Ádámot is kerestük, aki néhány nappal ezelőtti hírünkkor még azt mondta,

a TV2 Tények szerkesztőségének létszáma a működésnek megfelelő és folyamatosan bővül.

Miután pénteken elküldtük neki, hogy nem bővülésnek látjuk jelét, hiszen azóta újabb három fő távozásáról szereztünk tudomást, azt írta:

Nem igaz, hogy öt-hat ember fog távozni a Tények szerkesztőségéből. Továbbá az sem, hogy gyakornokokat alkalmazunk bárki helyére.

Forrásaink ugyanis azt is állították, hogy azon munkatársak helyére, akik nem hajlandók elfogadni, hogy egy ideje túlhajszolják őket, illetve nem hajlandók megcsinálni a számukra vállalhatatlan anyagokat, a csatorna gyakornokokat, illetve a pályájuk kezdetén járó fiatalokat vesz fel. Profi tévést, tapasztalt híradóst amúgy egyre kevésbé tudnak felvenni, amióta a szakmában már híre ment, milyen is Tóth Tamás Antal vezetési stílusa.

Emellett a hírműsornál bérfeszültségek is vannak, akad, aki még 200 ezer forintos fizetést sem kap, miközben ezért napi több anyagot is elvárnak tőle.

Nem volt gond a hátrahagyott adótartozás a TV2-nek

Tóth Tamás Antalt januárban nem sokkal azután nevezték ki a TV2 Tények című műsoránál helyettes vezetőnek, hogy kirúgták a közmédia (MTVA) ernyője alá tartozó Újmédia és Teletext Kft.-től. Az állami cégnél Tóth felügyelő bizottsági tag volt, de megírtuk róla, hogy köztartozást is hátrahagyva, kényszertörléssel szűnt meg a vállalkozása, ő maga pedig cégbírósági eltiltás alá került ötéves időtartamra, így pedig felmerült, hogy egy ilyen előélettel alkalmas lehet-e az állami hátterű MTVA leányvállalatának ellenőrzésére. Amikor Tóth a kirúgását követően a TV2 Tényekhez került, akkor a TV2-nél azt mondták, tisztában voltak a kinevezésekor az előéletével, de Tóth nem számít vezető tisztségviselőnek, cégvezetési döntéseket nem hoz.

A szakmai munkában van szerepe, kiváló referenciái vannak.

Megjegyezték azt is: a munkaviszony létesítésekor a munkavállalónak nincs kötelezettsége arra, hogy az általunk firtatott tényről beszámoljon, miként a munkáltató sem vizsgálhatja ezt.

Ennek ellenére Tóth tájékoztatta a vezetőséget, amely úgy ítélte meg, hogy a korábbi ügye nem jelenti akadályát a kinevezésének.

A hírigazgató most sem lát problémát

Még pénteken megkerestük Tóth Tamás Antalt is írásban egy nagy csokornyi kérdéssel, hogy az ő véleményét is megkérdezzük a vezetési stílusával kapcsolatban, illetve hogy igazak-e az általunk megkérdezett több jelenlegi és egykori TV2-s forrástól származó állítások. Tóth helyett végül a főnöke, Kökény-Szalai Vivien hírigazgató reagált a megkeresésre, de levelében egyetlen szóval sem próbálta tagadni az általunk részletesen sorolt állításokat, mindössze azt írta:

Mivel a hírigazgatóság belső ügyeivel kapcsolatban kérdez, ezért én válaszolok. A TV2 Hírműsorai folyamatosan, magabiztos nézettségi adatokat hoznak, a szerkesztőségi munka megfelelően zajlik

– így a levél, ami alapján a vezetés nem lát problémát. Kökény-Szalai Vivien nézettségre vonatkozó állításai egyébként erős túlzásnak tűnnek annak fényében, hogy mint arról elemzésben számoltunk be a Nielsen Közönségmérés Kft. mérőműszerei alapján, a Tények még kevesebb estét képes megnyerni az RTL Híradóval szemben, amióta Andy Vajna a csatorna tulajdonosa, pedig már a kormánybiztos érkezése előtt sem remekelt a nézők figyelméért folytatott küzdelemben. Manapság gyakorlatilag harmadannyi estét tud megnyerni a Tények, mint amikor még nem a kormánybiztos volt a tulajdonos, illetve Dirk Gerkens a vezérigazgató, és Kökény-Szalai Vivien a hírigazgató.

A megújult Tények műsorvezetői, Gönczi Gábor és Marsi Anikó
Amióta Vajna a TV2 tulajdonosa, még kevesebbszer nyer a Tények
Harmadannyi estét nyert meg a TV2-n a Tények, mint mielőtt a kormánybiztos lett a tévétársaság tulajdonosa, pedig már akkor sem volt túl erős a műsor.
Kiemelt kép: Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója (archív)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik