Média

Zavaros helyzetet okozhat a Médiatanács

rádió keverőpult
rádió keverőpult
A Class FM elindulna azon az országos kereskedelmi rádiós pályázaton, amit a Médiatanács az ellene folyó per lezárultát ki sem várva írt ki, és ami miatt akár két eltérő rádiós cég is jogosan formálhat majd igényt a Class által tavaly novemberig használt frekvenciára. A Class FM a tenderen való elindulással valamelyest bebiztosíthatja magát a Médiatanács azon lépése ellen, hogy a testület valakivel gyorsan koncessziós szerződést kössön a leghamarabb is csak 2018-ban várható bírósági döntést megelőzően.

Ahogy arról már csütörtökön előzetesen is beszámoltunk, országos kereskedelmi rádiós pályázatot ír ki hamarosan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a testület pedig minden jel szerint szeretné a döntést még a 2018-as választásokat megelőzően meghozni arról, kit juttat országos rádiós médiaszolgáltatási lehetőséghez. Ha a testület igyekszik, ez még akár meg is történhet, így pedig a Médiatanács mostani fideszes többsége határozhatja meg, hogy a következő időszakban mely médiaszolgáltató kaphat országos vételkörzettel lehetőséget.

A Médiatanács már azelőtt leszerződne valakivel, hogy a Class FM perei lezárulhatnak

Eleinte kérdéses volt, hogy technikailag hogyan tudják kiírni a frekvenciapályázatot, hiszen nincs ehhez szabad frekvencia, mivel a Class FM és a Médiatanács közötti, tavaly ősszel megindult per még most is zajlik, sőt az 2018-ig egészen biztosan, de akár jóval tovább, évekig is elhúzódhat, a per lezárultáig pedig kezdetben sikeresen blokkolta a Class FM bírósági úton a Médiatanácsot, hogy kiírja a frekvenciára vonatkozó új pályázatot. A néhai Neo FM egykori frekvenciáját pedig a közmédia kezdte el használni (a 2013-as dunai árvíz idején például ezen a frekvencián szólt az Árvíz FM). Péntek óta viszont már a technikai részletek is kiderültek azzal kapcsolatban, hogyan hidalják át a technikai kérdéseket. A testület ugyanis bejelentette, hogy közzétette a honlapján a frekvenciapályázat tervezett szövegét, 20-30 nap múlva nyilvános közmeghallgatás várható, és aztán jöhet is a pályáztatás. A pályázati tervezet szövege alapján kiderül, alapvetően a tavaly novemberben elnémult Class FM egykori frekvenciáját is felhasználva, illetve az eddigi lefedettséget Fehérgyarmat, Gerecse, Szentes és Vasvár telephelyekkel kiegészítve írják ki a tendert a sztereó lakossági ellátás 69,3 százalékos elérési lehetőségére.

McNutt akár még nyerhet is a bíróságon

A Médiatanács véleménye szerint elhárult a perjogi akadály a pályáztatás elől egy márciusi másodfokú bírósági döntés alapján, ami a Médiatanácsnak kedvezett. Csakhogy a márciusi  bírósági döntés nem azt mondta ki, hogy a Class FM által tavaly megindított pert a Médiatanács nyerte meg, hiszen ahogy említettük, a per még nem zárult le. Vagyis ma még az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy a rádiót működtető Advenio Zrt.-t Simicska Lajostól tavaly májusban megvásárló Michael McNutt amerikai üzletember cége végül megnyeri majd a Médiatanács elleni pert.

Andy Vajna megkapta a Hajdúságot a Médiatanácstól
További hajdúsági frekvenciákat kap a Médiatanácstól a Vajna Rádió 1-ével hálózatba kapcsolódni szándékozó ügyvéd cége. Az is eldőlt, hogy a Médiatanács a Class FM által korábban használt országos frekvenciát fogja hasznosítani az országos rádiós pályázaton.

A bírságok ügyében a Class FM már három pert is megnyert a Médiatanács ellen

Michael McNutt, az Advenio / Class FM tulajdonosa egyébként megkeresésünkre elmondta, hogy másodfokon a bíróság márciusban valóban hatályon kívül helyezett egy  korábbi bírósági végzést, mely megakadályozta a Médiatanácsot, hogy tendereztesse a frekvenciát, amíg a Class FM ötéves megújítási pere véget nem ér. McNutt szerint a Médiatanács fő okként a korábban általa kiszabott bírságokkal magyarázta, hogy miért utasítja el a Class FM frekvenciaszerződésének öt évre történő meghosszabbítását, márpedig a bíróság azóta ötből már három ügyben az Adveniónak adott igazat, és jogerősen is kimondta, hogy az NMHH nem járt el megfelelően, amikor 2016 januárját követően sorozatban ötször megbírságolta a rádiót az akkoriban még Sebestyén Balázsék vezette Morning Show című reggeli műsorban elhangzottak miatt. McNutt reményei szerint a még hátralévő két másik bírságos ügyben is számukra kedvező ítélet születik, ezért később a frekvenciaperben is jó esélyük lehet, hogy visszakapják a frekvenciát. Csakhogy a rádiótulajdonos szavai alapján az egyik bírságos ügyet a bíróság várhatóan csak 2018 januárjában fogja tárgyalni. Ezért a frekvenciaperben sem várható fejlemény ennél hamarabb, mivel a frekvenciaperben ítélkező bíró várhatóan megvárja a bírságokra vonatkozó perek végkimenetelét.Így McNutték versenyfutása a Médiatanáccsal rosszul is elsülhet, hiszen elég nagy az esélye annak, hogy a Médiatanács előbb köt médiaszolgáltatási szerződést a kiírandó frekvenciapályázat győztesével, mint hogy McNutték pere véget érne a Médiatanáccsal.

Ketten szólnak majd ugyanazon a hullámsávon?

A két bírsággal és magával a frekvenciával kapcsolatban még folyamatban lévő Class FM-es perek végkimenetelét aligha lehet megjósolni. Viszont a Médiatanács, ha sikeres lesz a perekkel párhuzamosan zajló frekvenciapályázata, akkor szerződést köt majd a tendergyőztessel. Ez pedig könnyen oda vezethet, hogy végül akár két különböző fél is jogot formálhat ugyanarra a volt Class FM frekvenciára, hogy azon rádiót működtessen.Ha a bíróságon folyamatban lévő frekvenciaper majdanán azzal zárulna, hogy a Class FM-et működtető Adveniót újabb öt évig megilleti a frekvencia, McNutték ekkor sem tudják használni azt, ha azon már egy másik médiaszolgáltató adása szól majd. A másik cég pedig azt mondhatja, hogy velük a Médiatanács érvényes szerződést kötött egy tender eredményeképpen. Ebből jókora kártérítési per és szép kis purparlé lehet az egyik hoppon maradó fél részéről.

A Class gazdája is elindul a pályázaton, hogy bebiztosítsa magát

McNutték, ha be akarják biztosítani magukat, hogy a Médiatanács nehogy valaki másnak adja oda a frekvenciát a Class FM-mel folyó per alatt, a saját szempontjukból biztosan jól teszik, ha maguk is elindulnak az új frekvenciapályázaton. Adja magát a kérdés, hogy McNutték megteszik-e ezt. Nos, a válasz egy “valószínű igen”.

Földes Ádám, a Class FM vezérigazgatója (balra) és a rádió tulajdonosa, Michael McNutt Fotó:Class FM/Vadnai Szabolcs
Michael McNutt, a Class FM tulajdonosa (jobbra) és Földes Ádám vezérigazgató (balra) interjút ad a 24.hu munkatársának 2017 májusában. Fotó: Vadnai Szabolcs/Class FM

McNutt azt mondta portálunknak, hogy először szeretnék alaposan tanulmányozni a frekvenciapályázat dokumentumait, de ha úgy találják, hogy a tender dokumentációja összhangban van a nemzetközi iparági normákkal, és van esélye, hogy a tender objektív, illetve transzparens módon zajlik majd, akkor várhatóan a Class FM részt is fog venni azon.

Kerestük a Médiatanácsot, de nem válaszoltak az aggályokat illetően

Az NMHH sajtóosztályán keresztül kérdéseket küldtünk a Médiatanácsnak, hogy mit tenne a testület abban az esetben, ha a Class FM folyamatban lévő peréből a Class FM jön ki győztesen, de a most kiírandó országos frekvenciapályázatot valaki más nyeri meg, azaz mi lesz akkor, ha ketten is jogszerűen állítják azt, hogy övék az érintett frekvencia. Kérdeztük azt is, nem tartanak-e ennek következtében attól, hogy az adófizetők pénzén kártérítési összegeket kell kifizetniük valamelyik félnek. Válasz péntek dél óta egyelőre nem érkezett, de természetesen ha a Médiatanács később mégis válaszol, arról természetesen beszámolunk.

Frissítés: Megjött a válasz, de nem sok újat mondtak

Az NMHH hétfőn délután végül reagált a cikkünkben feltett kérdésekre. Ebben azt írják, hogy ahogy eddig mindig, a Médiatanács ezúttal is hangsúlyozza, hogy “épp a Class FM-mel szembeni peres eljárásból észlelhető, hogy a jól működő jogállami berendezkedésnek köszönhetően a Médiatanács minden egyes rádiófrekvenciás pályázati döntése esetében garantált a jogorvoslati lehetőség az érintettek számára.” Ugyanakkor azt is írják, hogy egy jövőbeni pályázat lehetséges kimenetelével, eredményével kapcsolatban a Médiatanács nem kíván jóslásokba bocsátkozni. Az országos kereskedelmi rádiós pályázati eljárás előkészítésének munkálatai azért indulhattak újra, mert az Advenio Műsorszolgáltató Zrt. által kezdeményezett bírósági eljárásban március 14-edikén meghozott ítélet másodfokon jogerősen megerősítette, hogy az NMHH folytathatja az új pályázati eljárással kapcsolatos munkát, nincs ugyanis jogalap arra, hogy az ezzel kapcsolatos NMHH-döntés végrehajtását felfüggesszék. Így tehát elhárult az új országos rádiós frekvenciapályázat lefolytatásának perjogi akadálya.” A Médiatanács tehát arra továbbra sem ad választ, mi történik abban az esetben, ha a Médiatanács által pályáztatott frekvenciára végül ketten is jogszerűen tartanak majd igényt, ha a Class FM nyerné meg a bírósági pert, a Médiatanács pályázatán viszont másik fél nyerne.

Sok dolga akad McNutt jogászainak

A Class FM-et tulajdonló McNutt jogászainak egyébként meglehetősen sok dolga akad mostanság a bíróságon. Az öt darab, a Morning Show bírságaival, valamint egy darab, a frekvenciaért folytatott peren kívül Sebestyén Balázzsal is ádáz csatát folytat a rádiótulajdonos. Épp a napokban született egy McNutt számára kedvező bírósági végzés, mely eltiltja a Rádió 1-re átigazolt Sebestyén Balázs műsorvezetőt és műsorgyártó cégét attól, hogy Reggeli Show címmel készítsenek reggeli műsort, valamint a reggeli műsor készítői egyelőre nem használhatják tovább a műsor eddigi logóját sem a Morning Show védjegyoltalomhoz való hasonlóság miatt. Ugyanakkor ennek ellenére csak részsikerként könyvelheti el az ideiglenes végzést McNutt, ugyanis bár a végzés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtandó, Sebestyén Balázs nem változtatta meg a műsor címét, és azt kommunikálja, erre csak akkor lesz szükség, ha a fellebbezését a végzés ellen elutasítják. McNutt sem hagyja magát: arra készül, ha kell, végrehajtást kezdeményez, ami jelentős napi bírság kiszabásával járna egészen addig, amíg Sebestyén Balázs nem tartja be a végzést.

Sebestyén Balázs hiába fellebbez a Reggeli Show miatt
A Rádió 1 és Sebestyén Balázs közlése alapján jogászaik együtt keresik a megoldást, mitévők legyenek most. Az azonnal végrehajtandó tiltó végzés ellenére egyelőre használják a Reggeli Show nevet.

Jó pénzügyi évet zárt a Class FM

Egyébként a McNutt által tavaly felvásárolt Advenio / Class FM a 2016-os pénzügyi évet 3,3 milliárd forint nettó értékesítési árbevétellel és 553 millió forint adózott eredménnyel zárta a leadott pénzügyi beszámolójuk alapján. Hozzátartozik azonban ehhez az is, hogy a tavalyi évben egészen novemberig még használhatták analóg frekvenciájukat. Az izgalmas kérdés az, hogy az idei évben hogyan alakulnak majd a bevételeik és a profit, de ezzel kapcsolatban egy idén májusi McNutt interjúban a cégtulajdonos meglehetősen optimistán nyilatkozott, mondván, a frekvenciavesztés miatt a működési költségeik is jelentősen lecsökkentek.

Class FM-tulajdonos: Túl sok befektetést igényelt volna az Index
A tavaly Simicska Lajostól a Class FM-et felvásárló John Michael McNutt elmondta, miért nem ő vásárolta meg végül a legnagyobb magyar hírportált. Arról is beszélt, tulajdonképpen örül, hogy a Médiatanács elnémította az FM hullámsávon a rádióját.
autórádió
Az állami Petőfi legyőzte az állami Kossuth Rádiót
A legújabb rádiós közönségmérési adatok alapján a Petőfi és a Kossuth után a Rádió 1 következik a teljes felnőtt lakosság körében országosan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik