Média

Nincs kriptahangulat a Figyelőnél, pedig tulajdonosa nem tudja megtartani

Figyelő
Figyelő
Bár a hetilapnál dolgozó forrásaink is biztosra veszik a Figyelő hamarosan bekövetkező eladását, azt mondják, nincs kriptahangulat, és már hozzászoktak ahhoz, hogy a sajtóban időről-időre bedobnak egy nevet, hogy ki veszi meg őket. Hozzászoktak ahhoz is, hogy a kiadó immáron tizenegy hónapja felszámolás alatt áll, de szerintük remekül veszik az ebből fakadó akadályokat. Ha netán ellenséges kézre kerülnek, legfeljebb csinálnak maguknak egy másik lapot.

A Népszabadság és a 444.hu portál is újabb neveket dobott be nemrégiben a 2015. szeptember 28. óta, egy eldurvult tulajdonosi vita és egy kiegyenlítetlen szállítói számla következtében felszámolási eljárás alatt álló Mediacity Kft. nyomtatott sajtós termékportfóliójába tartozó Figyelő lehetséges vevőiként. Korábban a 444 és a hvg.hu a legkülönfélébb neveket dobta be: a hvg.hu például egy bizonyos Figyelő Centrál Kft. néven létrehozott vállalkozást és annak alapítóit, Szincsák Anitát és dr. Csorbai Hajnalkát is hírbe hozta már, ahogyan a sajtóban a cég névhasonlósága miatt a Central-csoportot is emlegették már mint lehetséges vevőt, de mindkettő teljesen alaptalannak bizonyult, a Central pedig azonnal cáfolt is, ráadásul az eladás azért sem lett volna lehetséges, mert a felszámolás során a tulajdonos nem gyakorolhatja tulajdonosi jogait.

Aztán az Origo Mediát 4,2 milliárdért felvásárló New Wave Media (NWM) cég nevét is bedobták vevőjelöltként, az ügyvezetőjük, Száraz István ráadásul még az MNB-től kapott titkos jegybanki pénzeikkel kapcsolatos botrány kirobbanása előtt el is ismerte, hogy szeretné megvenni a lapot.

Ducsaira számítanak leginkább a szerkesztőségben

Ezúttal azonban az eddigi jelek szerint már nem lőttek mellé, amikor Ducsai Ákos pályázatírót és Schmidt Mária nevét dobták be, legalábbis a Figyelőnél dolgozó egyik forrásunk azt mondta: a Népszabadság és a 444.hu cikkében említett irányvonal “nem annyira rossz”, mint a korábbi sajtótalálgatásokkor bedobottak. Vagyis a szerkesztőségben is arra számítanak leginkább, hogy vagy Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója, a férjétől megörökölt óriási vagyon révén az egyik leggazdagabb magyar üzletasszony és az általa létrehozott Médiaháló Kft., vagy Ducsai Ákos pályázatíró érdekeltsége veszi meg a lapot, bár azt a Figyelőnél még nem tudják megítélni, hogy Ducsai mögött valójában Szemerey Tamás áll-e, ahogyan a 444.hu ma sejtetni engedte. (A 444.hu azt írta, hogy Ducsai több vonalon kötődik a kórház-privatizációban szerepet kapó Hospinvest egyik tulajdonosához, Deák Gáborhoz, akit hatalmas összegekkel kínált meg a Szemerey Tamás, Matolcsy György unokatestvére vezette Növekedési Hitel Bank, hogy megépítse a balatonfenyvesi, illetve az alsóörsi vitorláskikötőt. Mindkét beruházásra közel 900 millió forintos jelzáloghitelt nyújtott az NHB. Emellett azt is írták, hogy nem csak áttételes a kapcsolat Ducsai és Szemerey között, mivel például a balatonyfenyvesi beruházás pályázatát a Tenderauditor készítette elő, az alsóörsi kikötőre folyósított 285 milliós hitelt pedig, írta néhány napja az Index, nemcsak a beruházó cégre, hanem arra az Investender Kft.-re is ráterhelték, amely részben Ducsai, részben egy svájci offshore cég tulajdonában van. Sógornője, Ducsai-Oláh Zsanett egyébként jelenleg a Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója. Ducsai egyébként nem rendelkezik médiás múlttal, a neki küldött kérdéseikre pedig nem válaszolt. A médiapiacon mindenesetre többen tényként beszélnek arról, hogy Szemerey nem tett le a Figyelő megszerzéséről, és Ducsai színre lépése valójában az ő szándékait tükrözi. Módosítani kellett csak a felálláson, mert Száraz István az MNB-s történet után ebben az epizódban már nem akart szerepet vállalni.)

Az már nem kérdéses, hogy eladják

A 24.hu Figyelőnél dolgozó forrása egyébként azt mondta, hogy a hetilap életképességét mutatja, hogy bár tizenegy hónapja felszámolási eljárás alatt áll a lap kiadója, az újság mégis megjelenik, sőt pénzt hoz a konyhára. Kérdeztük, milyen most a hangulat a szerkesztőségben, erre válaszként elmondta: szó sincs „kriptahangulatról”, pedig szerinte az most már valóban eldőlt, hogy a Mediacity, illetve az azt irányító Varga Miklós megválik a Figyelőtől, amint a hitelezőkkel kötött egyezséggel lezárulhat végre a tizenegyedik hónapja húzódó felszámolási eljárás, majd letelnek a fellebbezési és egyéb határidők.

Legkésőbb október végére lezárulhat a felszámolási eljárás, így pedig az eddigi tulajdonos számára megszűnik az akadálya annak, hogy megváljon a laptól

– mondta.

Hozzászoktak a folyamatos találgatásokhoz

Tizenegy hónapja vagyunk felszámolás alatt. Kész csoda, hogy ilyen körülmények között működni tud egy médiatermék”

– mondta forrásunk, majd hozzátette:

Annyi mindent híreszteltek már, hogy most már ez a biztos, meg az a biztos, hogy mi már csak abban hiszünk, ha valaki idejön a tulajdonos részéről és tesz egy bejelentést. Erre egyelőre nem került sor, egyelőre mellőzik a tájékoztatást. Most egyelőre megvárjuk, mi lesz. Nincs kriptahangulat, mindenki teszi a dolgát. Az elmúlt hónapokban úgy működtünk, hogy nem termeltünk veszteséget, pedig a felszámolási eljárás miatt korlátozottak voltak a lehetőségeink. Ez biztató a lap jövőre nézve, azt mutatja, hogy van a Figyelőben perspektíva, ha lesz új tulajdonos és fenntartja.

Kérdeztük arról is, nem tartanak-e attól, hogy a lap függetlensége esetleg csorbát szenved, ha például a jobboldali és Matolcsy Györggyel rokoni kapcsolatban is lévő Szemereyvel is kapcsolatba hozott vállalkozó vagy az ugyancsak jobboldali Schmidt Mária kezére kerül a lap. Ezzel kapcsolatban azonban azt mondta:

Felesleges előzetesen bárkivel kapcsolatban prejudikálni. Amikor ide kerültünk a Mediacityhez és Varga Miklóshoz, akkor például valóban kriptahangulat volt, mentek a találgatások, aztán mégis itt vagyunk, és szabadon dolgozhattunk. Szóval nem érdemes túl hamar véleményt mondani

– tette hozzá. (A kiadó 2011-ben vásárolta meg a Sanomától a Figyelőt.)

Egy másik forrásunk korábban informális úton azt mondta: ha mégis ellenséges kézre kerül a Figyelő, reméli, hogy a szerkesztőség tagjai akkor is együtt maradnak, és legfeljebb csinálnak maguknak egy új hetilapot. Szóval nem biztos, hogy érdemes ellenséges célú felvásárlásra pénzt költeni – hangoztatta, bár a vele folytatott beszélgetés alkalmával azt is hozzátette: azért nem olyan egyszerű egy új hetilapot bevezetni.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik