Kultúra
„A műsorhamisítást a törvény nem bünteti” – ezzel kommentálta a zenész, hogy a köztévén leadott Koncz Zsuzsa-koncertfelvételből kimaradt egy dala.
Csak részben sikerült megmenteni a dél-olaszországi Sapri kultúrházának egyik alkotását, amelyet az épület üvegfalára festettek fel, és az ablaktisztítók nem vették észre, hogy művészetről van szó.
Meglepetésre több mint egy hónappal a hivatalos megjelenés előtt letölthető a legsikeresebb ír rockzenekar legfrissebb lemeze. Ráadásul elég jóra sikerült.
A Magyar Filmunió alapítója, az Eurimages magyar képviselője 78 éves volt.
Sting angol rockzenész és Paul Simon amerikai énekes közös európai turnéra indul jövő tavasszal, legközelebb hozzánk Bécsben és Prágában lesznek.
Október 2-án és 3-án olyan úttörő gondolkodású designerek fognak találkozni a fővárosban, akik saját szakmájuk jövőjét formálják újra.
A Kínát nem egyszer vicc tárgyává tevő szatirikus animációs sorozat a videomegosztó portálon indul.
Nemzetközi szenzációnak számító felfedezést tett a Zeneműtár vezetője a gyűjtemény azonosítatlan töredékei között.
Emlékeznek Alexandr Litvinyenkóra? Igen, ő az az orosz férfi, akit Londonban, még még 2006-ban poloniummal mérgeztek meg. A gyilok története a mai Matiné.
110 óriásplakát látható az idei ARC kiállításon.
Az amszterdami tárlat meglepetése lesz a szovjet vezető 70. születésnapjára a Magyar Népköztársaságtól kapott porcelán.
Az önkormányzat nem engedte, hogy cigivel a kezében ábrázolják az egykor erős dohányos volt miniszterelnököt.
A humorista-színésznő, tévés személyiség 81 éves volt.
Amikor egy könyvet úgy ajánlanak, hogy a történet az em¬beri lélek mélységeiről szól, rögtön menekülőre fogom, mert nyomasztó gondolatokra, lassú tempójú elmélkedésekre számítok.
A több klasszikus hatvanas évekbeli western rendezője 94 éves volt.
Bár korábban egyszer már dühösen lemondta a The Hateful Eight forgatását Quentin Tarantino, most kiderült, januártól indul a forgatás.
Az intézmény fenntartóváltása még nem történt meg, pénzügyi helyzete súlyos, a dolgozók mintegy 30 százaléka távozott, a teátrum az évadot valószínűleg nem tudja megkezdeni.
2014. 09. 03. 18:03
A német színész az Aranyszem című James Bond-film gonoszának megformálójaként vált igazán ismertté.
2014. 09. 02. 21:18
Egy egyetemi irodalomtanár kezdeményezésére árasztották el a magyar versek a közösségi oldalt. Azt mondja: neki orgazmus Kosztolányit vagy József Attilát olvasni.
Szeptember 20-án déltől másnap hajnalig egyetlen jeggyel lehet 300 program közül választani 27 színházban.
2014. 09. 02. 17:02
Szeptember 20-án különleges élményben lehet részük a színházrajongóknak.
Négy bemutatót tervez a színház az évadban, lesz egy igazi kuriózum is.
Mutatjuk a vásárhelyi filmszínház e heti műsorkínálatát.
2014. 09. 01. 09:35
- 17:16 Golovin a norvégok elleni vereségről: A játékosok időnként nem hasonlítottak saját magukra
- 17:01 Mi történik a szülőkkel, akik robotfiút vásároltak a halott gyerekük helyére?
- 16:58 Tojással akarták megdobni Magyar Pétert Szolnokon
- 16:46 Árvíz miatt hirdettek szükséghelyzetet Bangkokban – videón és képeken az elárasztott város
- 15:58 Motorossal ütközött egy személyautó Gyálon
- 15:49 A Fehér Ház több mint 440 ezer dollárt költött Trumpot népszerűsítő reklámokra az amerikai adófizetők pénzéből
- 15:40 „Tőlük kaptam a sapkát, ami miatt kizártak” – megdöbbentő káosz szúrt ki nyílt vízi úszóinkkal
- 15:33 „Mindig változik, mely anyagokat tartjuk gonosznak, és melyeket jónak. Ne keressünk racionalitást a drogellenes háborúban”
- 15:22 Ketten a falba csapódtak Bakuban, Russell így is rajt-cél győzelmet aratott
- 14:35 Huszonhat év börtönre ítélték az argentin rögbisztárt meggyilkoló francia férfit, akit Magyarországon fogtak el menekülés közben
- 14:33 Egy mentő is belekeveredett a magyar–ukrán balhéba
- 14:27 Megválasztották Lázár János utódját a teniszszövetség élén, szemléletváltást ígér az új elnök
- 14:17 Házon belül szerzett sportigazgatót a Liverpool
- 14:07 Mérgezett nyilakkal is harcolhattak a Kárpát-medencei szkíták
- 14:04 Bóka János levélben fordult Forsthoffer Ágneshez a tiszás szavazógombügy miatt
- 11:12 „Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
- 10:53 Megszólalt a párttársa helyett szavazógombot nyomó tiszás képviselőnő
- 12:41 Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
- 11:04 Molnár Áron: Vannak személyek, akik érinthetetlenek – ilyen Orbán Viktor is
- 10:34 Kézbe temetett arc, térden támaszkodó magyarok – ilyen volt az ukránok elleni mérkőzés
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 09:35 Karácsony Gergely: Ez a magyar politika legostobább mondata
- 10:00 Ez most nem festett jól – osztálynapló, Magyarország–Ukrajna 0-1
- 06:44 „Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság
- 08:00 Török Gábor: Sikerült felpiszkálnia az ügyészségnek Magyar Pétert
