Kultúra

Tizennégymilliót adott az állam az aradi vértanú búcsúleveléért

Nagysándor József nagybátyjához írt üzenete egy családi hagyatékból került elő.

Az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dokumentumleletére nyolcmillió foritnos kikiáltási árról indult a licit a Központi Antikvárium péntek esti budapesti árverésén – írja az MTI. Az állam a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központon keresztül vette meg a levelet, élve elővásárlási jogával.

Nagysándor József honvéd tábornok nagybátyjához, Nagysándor Imre kalocsai érsekhez és családjához írt levelének érdekessége, hogy október 6-án, a kora hajnali órákban kelt, míg a vértanúk többsége már október 5-én megírta búcsúlevelét. Bálinger Béla, a Központi Antikvárium vezetője elmondta, hogy szinte a nullával egyenlő annak esélye, hogy ennyi év után egy ilyen kordokumentum előkerüljön.

A péntek esti árverésen gazdára talált Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni hagyatékából harminc könyv is. A legmagasabb áron, hétmillióért az 1932-es Szegedi Kis Kalendárium kötete kelt el, benne a költő feleségének írt ajánlásával. A „Meredek út” című verseskötet Radnóti ajánló soraival 3,4 millió forintért kelt el.

A kikiáltási áron, 800 ezer forintért kelt el a Dózsa-féle parasztfelkelés korabeli beszámolója. A Nürnbergben 1514-ben készült röplap címoldalán Dózsa trónnon ülve látható.

26 millió forintért kelt el Bolyai Farkas nemeuklidészi geometriai rendszerének első kiadása. Ezt a művet mindössze 500 példányban publikálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik