Kultúra
Életének 62. évében csütörtökön elhunyt Vészi János Balázs Béla-díjas filmrendező, televíziós műsorvezető, producer, színész - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége.
Nyolcvanöt éves korában meghalt Ornette Coleman altszaxofonos, a free jazz atyja - jelentette be a zenész ügynöke, Ken Weinstein.
Életének hetvenedik évében elhunyt Schmitt Péter, a Magyar Televízió egykori szerkesztő-újságírója, majd a sajtófőosztály helyettes vezetője; június 4-én érte a halál.
Mert Magyarországra jött, és tiszteletben tartja a kultúránkat.
2015. 06. 10. 15:36
Meghalt 86 éves korában James Last német zeneszerző, nagyzenekar-vezető, aki James Last Orchestra nevű bigbandje élén hatalmas sikerrel szerepelt az egész világon az 1960-as és 1970-es években.
Véletlenül került a kezembe a svéd thriller első kötete, a Bomlás, és nem is számítottam nagy durranásra, aztán körmöt rágva vártam a folytatást.
2015. 06. 10. 11:55
Pierre Brice francia színész 86 éves korában hunyt el, a hatvanas években ő jelentette a német közönség számára az apacs főnököt.
Magyarországnak víz-, élelmiszerkincsét és a gyógyturizmust kell megmutatnia a világnak – nyitotta meg az emberi erőforrások minisztere a Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának megnyitóján.
A költő, műfordító, közíró életének 73. évében súlyos betegség után hunyt el.
2015. 06. 04. 10:49
Rangos irodalmi elismerésre nyílt esélye a háborús tudósítónak és írónak, lapunk munkatársának. Kunderával versenyezhet.
2015. 06. 02. 14:34
- 06:45 Százezer háztartás maradt internet nélkül Kijev környékén orosz támadások miatt
- 06:44 „Az összes pénzem elvették”, írta a „megtámadott” nő a Facebookon – aztán kiderült az igazság
- 06:02 Az orosz Batmannek elege lett – nekiállt kátyúzni
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 06:00 Döbbenetes látvány a Börzsönyben: győzött az aszály, pusztulnak az erdők
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 14:30 Fadarabot dugott a hüvelyébe egy nő, hogy elvetéljen – bomlásnak indult a magzat, mire kórházba került
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
