Kultúra
torocsik-mari(960x640)(5).jpg (törőcsik mari, )

Törőcsik Mari: Gazdag életet kaptam

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 09. 10. 07:35

A Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze idén lesz 80 éves. Életéről, barátairól, gyengeségeiről és a halálról mesél.

A 168 Óra címlapján Törőcsik Mari, aki külön megköszöni, hogy a hetilapnak róla barátja, a minap elhunyt Fejes Endre is eszébe jutott. „Bandi” kapcsán más nem kereste. Szerinte az író a legnagyobbak közé tartozott, a Rozsdatemető a görög sorstragédiákhoz mérhető. Néhai igaz barátai, a keresztény egzisztencializmus költője Pilinszky János és a munkásosztályt ábrázoló Fejes Endre tisztelték szerették, elfogadták egymást.

„Fejes élőszóban minden mondatába belefűzött egy káromkodást. Véres lendülettel közölte a véleményét. Pilinszky pedig bólogatott: Úgy igaz, Bandikám, ahogy mondod.”

Ez most különösnek hat, de a művésznő szerint ettől nem nemesebb az ő korosztálya a mostani generációknál. Magának például sosem bocsátja meg, hogy utolsó éveiben nem kereste Fejest, aki visszahúzódott, ő meg olyannak akarta megőrizni, amilyennek megismerte. Saját gyengeségei közé sorolja azt is, hogy annak idején a nemzet színészei nem álltak ki időben azért, hogy Schwajda György is a megkapja a Kossuth-díjat.

Törőcsik Mari ezt követően hosszan sorolja a példákat, amikor érte és másokért sem álltak ki, majd Fejes Endrére és a generációk kapcsolatára visszatérve felidézi, hogy lánya, Teréz több mint egy évtizede külföldön él. Amikor egyszer kérte, küldjön neki két könyvet, akkor ő Esterházy Péter Harmonia Caelestisét és a Rozsdatemetőt választotta.

Közelgő születésnapja kapcsán Törőcsik Mari azt mondja, a nyolcvanadik év azzal jár, hogy sokan (mások mellett Fejes, Pilinszky, a férje, Maár Gyula) vannak vele, „akikről azt mondják, valójában már nincsenek itt.” Mindig vannak, akik ebben a világban is éreztetik vele a törődést, de ő már nagyon unja magát. Szerinte abban a Jóisten keze is benne van, hogy hét éve a kómából visszatért, és azóta is dolgozik.

„Most az a feladat: legalább olyan méltósággal várni a halált, ahogy Váradi Hédi, Ruttkai Éva várták. Ők tudták, hogy közelít. Én talán még hozzájuk képest is olyan gazdag életet kaptam, hogy amikor nyolc éve meglehetős hirtelenséggel meghaltam kicsit, az Úr alighanem némi töprengés után úgy határozott: hozzuk csak vissza, ne legyen már ilyen könnyű a távozása.”

Törőcsik Mari azt mondja, a Nemzeti társalgójában is így szokta ezt mesélni. Nevetve.

Fejes Endre búcsúztatása vasárnap 12.20 perckor lesz a Duna Dráva utcai kikötőjénél. A 92 éves korában elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas írót az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti. Búcsúztatásán Törőcsik Mari, Spiró György író és Balog Zoltán miniszter is beszédet mond.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.