A szegedi MASZK Egyesület idei programsorozata új helyszíneken már áprilisban elkezdődik: a karamazov című színházi előadással április 6-án a Rongy Kocsmában, Csákányi Eszter vadonatúj zenés estjével pedig április 22-én a Kisszínházban találkozhat a közönség.
A József Attila Középiskolai Kollégium idén is megrendezi a JAK-napokat április 07-10. között. A fenti időpontban számos program várja a városból és Fejér megyéből érkező diákokat.
A héten mutatták be a Krétakör új darabját. A Párt című előadás a közélet újragondolására szólítja fel a jelenlegi rendszer kritikusait - és azokat is, akik szerint minden a legnagyobb rendben.
Alig hitt a szemének, amikor először találkozott a nagy mackóval, aki még lovagolni sem tudott. Mégis a filmtörténet legendás párosa lett belőlük. Terence Hill ma ünnepli 75. születésnapját.
Egymilliárd forintot csoportosít át a kormány a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kiemelt kategóriájú koncertjeinek szervezésére, a Concerto Akadémia Nonprofit Kft. programjaira és a magyar komolyzenei koncepció elkészítésére.