Facebook-oldalán közzétett videóban reagált Molnár Áron Vidnyánszky Attila állításaira, melyek a színházigazgató csütörtöki interjújában hangzottak el az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A tőle megszokott beköszönés után a színész bevág egy részletet az adásból, amelyben Vidnyánszky azt mondja: „vannak konkrét dolgok, amik hozzám fűződtek”. Erre a mondatra reagálva Molnár a következő kérdéseket teszi fel:
A színházi szakmánk polarizálása és szétverése? Hogy a Nemzeti Színházban történt balesetben meghalt majdnem két színész, és te megpróbáltad eltussolni? A kritikus, független társulatok kivéreztetése? Vagy, hogy Orbánhoz személyes bejárásod volt? Vagy, hogy Orbán 2024-es békemenetes beszéde előtt az általad rendezett előadásban gyerekekkel kiabáltattad azt, hogy »nem akarunk háborút«?
Hozzáteszi, hogy ide lehet sorolni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) szétverését is, aminek kapcsán a színész többek közt a szenátus jogköreinek elvételét, a Loupe társulat egyetemi tiltólistára rakását, valamint inkompetens emberek pozíciókba helyezését sorolja a Vidnyánszky nevéhez köthető intézkedések közé.
Vidnyánszky szerepe az NKA-botrányban
Mint ismert, a többek közt Hankó Balázs volt kultúráért felelős miniszter nevéhez köthető NKA-botrány kirobbantója maga Molnár volt, aki több lényeges információt hozott nyilvánosságra annak kapcsán, hogy a Nemzeti Kulturális Alap a volt állampárt kifizetőhelyeként működött. Az ügy kapcsán korábban több gyanúsítottat is őrizetbe vettek.
Vidnyánszky maga is tagja volt a támogatásokat elbíráló bizottságnak, erről a pozíciójáról csak a botrány kirobbanása után mondott le. Ennek fényében érdekes színezetet kap az ATV-interjúban tett kijelentés, melyben a színházigazgató – aki azt állítja, hogy semmiféle pénzosztásról nem tudott – a következőképp fogalmaz:
Még ki se robbant a botrány, én már az utolsó két ülésre nem mentem el, mikor eljutottak az első pletykák hozzám, hogy milyen pénzek hova mentek ki.
A tagadás kapcsán Molnár felteszi a kérdést, hogy ha tudott róluk, akkor miért hallgatta el ezeket a pletykákat, és hogyan lehet, hogy nem tudott pénzosztásról, mikor az általa vezetett Nemzeti Színház is 60 millió forint támogatásban részesült.
Adófizetői forintokkal vagy anélkül
A színész videójában arra is reagált, hogy Vidnyánszky az interjúban belengette, hogy amennyiben kirúgják, és egy évnyi munka után járó összeg üti a markát, abból majd Molnárnak is ad egy kicsit.
A pénzt eddig én adtam neked: ezt úgy hívják, hogy adófizetői forintok. Ebből kapod a fizetésedet. Ja, és senyvedni pedig nem senyvedek, hanem alapítója vagyok a Loupe színházi társulásnak. Magyarország egyetlen olyan piaci alapon működő társulatának, amelynek a 2025–26-os évadában több mint 104 ezer nézője volt, nulla forint állami támogatással. Viszont a Nemzeti fél- és negyedházakkal megy, 4 milliárd forintos állami támogatással. Mi ellenszélben építettük fel a Fidesz rendszerében a független színházi társulásunkat, te viszont Orbán Viktor egyik legjobb barátjaként buktattad meg a Nemzetit, és daráltad be a szakmát
– mutat rá a színész.
A videó végén pár szót ejt a rövid szóváltásról is, amelybe péntek reggel keveredett Vidnyánszkyval a kulturális minisztérium épülete előtt.
Mint ismert, a színházigazgatót végül nem akarták lemondatni, Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter csupán arról tájékoztatta, hogy átvilágítást indítanak a Nemzeti Színházban. A fejleményre már Vidnyánszky is reagált a sajtónak.
Vidnyánszky Attila pályájáról és a politikához való viszonyáról a Nemzetiben történt 2023-as baleset nyomán írtunk átfogó cikket, ezt itt olvashatják:

