Kultúra

Vidnyánszky Attila az átvilágításról: Remélem, hogy ez tényleg vizsgálat lesz, nem pedig ürügykeresés

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
„Talán a csütörtöki interjú elérte hatását” – jelentette ki az elmaradt kirúgás kapcsán.

Mint ismert, Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszter bejelentette: rendkívüli átvilágítást indítanak a Nemzeti Színházban. A hírt ő maga közölte a színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával, akit még korábban hívatott be péntek reggelre a minisztériumba. A színházigazgató az ATV Egyenes beszéd című műsorában latolgatta a napokban, hogy mi lehet a behívás oka – azt állította, tényként tudja, hogy le akarják mondatni a pozíciójáról, ami a fejlemények alapján nem bizonyult igaznak.

A Blikk telefonon érte utol Vidnyánszkyt, aki megerősítette, hogy valóban nem rúgták ki, és ténylegesen vizsgálat indul, valamint tagadta a lap feltételezését, miszerint feldúltan távozott a megbeszélésről.

Feldúltnak tűntem? Pedig nyugodt voltam. Arról tájékoztattak, hogy vizsgálat indul a színházban. Remélem, hogy ez tényleg vizsgálat lesz, nem pedig ürügykeresés. A megbízatásomat nem bontották fel, talán a csütörtöki interjú elérte hatását

– mondta a lapnak.

Vidnyánszky Attila pályájáról és a politikához való viszonyáról a Nemzetiben történt 2023-as baleset nyomán írtunk átfogó cikket, ezt itt olvashatják:

Kapcsolódó
Bár igazgató sem akart lenni, akár lemondása után is a színházi élet ura maradhat Vidnyánszky Attila
Portrénkban bemutatjuk, hogyan épített nemzetközi hírű társulatot a semmiből Beregszászon, majd jutott el a magyar színházi élet csúcsára – miközben az egyre durvuló kultúrharcból is alaposan kivette a részét.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik