- A koncertsorozat 16 órakor kezdődött, és a tervek szerint 23 óráig tart.
- Ötven fellépő vállalta a részvételt, mindenki ingyen – a kritérium annyi volt, hogy legyen rendszerkritikus daluk. A szervezők önkéntesen dolgoznak, a koncert költségeit adományokból fedezik.
- A szervezők tegnap a 24.hu-nak elmondták, hogy mennyi emberrel számolnak és számítanak-e provokációra.
„Azt szeretném, hogy az én fiamnak már ne kelljen rendszert váltania” – percről percre a Rendszerbontó Nagykoncertről
A nyertes eddig Beton.Hofi
Bőven az eddigi a legnagyobb ujjongást kapta Beton.Hofi, aki (nem meglepő módon) a Be vagyok zárva című dalával érkezett, majd a Pokol elejének acapella verzióját adta elő:
Ezek díjbeszedők
Ezek sose voltak elsők
Ezek DJ-k, meg festők
Meg szobafestők
Ezek nappali tagozatosok
Kőbánya alsón meg Armani felsők
Sokan mondták vele a szövegeket is, nem csoda, hiszen ezek egyfajta himnuszokká váltak az elmúlt pár hónapban.
Isten óvja Magyarországot, veletek vagyunk! Szeretlek titeket
– köszönt el a rapper, mielőtt elhagyta a színpadot.
Fogy a hely a Dózsa György úton
A Dózsa György úton a kivetítők előtt csoportosulnak az emberek.
Még szabadon lehet mászkálni a széleken, de a pultok és mosdók előtt kígyóznak a sorok. A környező ablakokból és erkélyekről is többen figyelik a koncertet.
Meg lehet-e közelíteni ekkora tömegrendezvényt gyerekekkel?
Röviden: nem. Fél 5-kor már akkora a tömeg, hogy az Állatkert felől nem sikerült átjutni az Andrássy út fele.
A Lendvay utca felől kerülünk, így jutunk el egy kivetitőig. Szembejött velünk a tömegben Menyhárt Jenő, így legalább arról is meggyőződhettünk, hogy biztosan lesz Európa Kiadó.
Dzsúdló: Ha a Tisza Párt átveszi a hatalmat, én másnaptól ugyanúgy ellenzéki leszek
Dzsúdló a színpadon.
Tudom, hogy mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk már egy napot, arra invitálnálak titeket, hogy együtt vegyünk egy nagy levegőt!
– mondja, majd a Sötét című számba kezd.
Dzsúdló a héten a koncerttel kapcsolatban a Partizánnak azt nyilatkozta: „az a szexi ebben a rendezvényben, hogy nagyon igyekszik nem pártpolitikai rendezvényt csinálni belőle, és tényleg csak arra szeretne fókuszálni, hogy lebontsuk ezt a rendszert”. 2022-ben például még nem tudta volna elképzelni, hogy egy ilyen koncert létrejöjjön: ehhez nagyon kell az, hogy elhiggyük, hogy jelenleg mi történik – mondta.
Arról is beszélt, hogy nem gondolja kockázatvállalásnak a fellépést, ugyanis eddig sem a kormány pénzétől és támogatásától függött a karrierje, hiszen kizárólag piaci alapon él meg, nincs félinvalója.
Az, hogy a rendezvény arra sarkallja az embereket, rendszerváltás érdekében szavazzanak a Tiszára, még nem jelenti azt, hogy a zenész ne maradna kritikus:
Ha a Tisza Párt átveszi a hatalmat, én másnaptól ugyanúgy egy ellenzéki szerepben fogok állni, nyilván nem azokon az ellenzéki oldalakon, amik most vannak, de nekem feladatom mindig kritikusnak lenni a hatalommal szemben
– fogalmazott szerdán.
A dal végeztével azért a Hősök terén felzendül a közönségben az „Árad a Tisza!”
„Már a 80 éves szomszédomnak is elege van a Fideszből”
Két Bács-Kiskun megyéből érkező hölgy szerint nagy mozgósító ereje lehet egy ilyen rendezvények,
elég csak megnézni még mindig mekkora tömegben érkeznek az emberek
– mondták.
A három- és ötezer fős településről származó hölgyek azt mondták a Bankrupt zenekar volt számukra a húzónév, amiért úgy döntöttek, hogy bevállalják a 60 kilométeres utazást, és eljönnek a koncertre.
A Zebra című dal a kedvencem tőlük, remélem azt eljátsszák majd
– mondta egyikük.
Arra a kérdésre, hogy milyen a politikai közhangulat azokon a kis településeken, ahonnan ők származnak, azt mondták, sokan csalódtak a kormánypártokban.
Nem az van, hogy mindenki tiszás lett, de például a nyolcvanéves szomszédomnak is, aki világ életében Orbánra szavazott, már elege van a Fideszből
– összegezték.
Alig viselnek pártlogókat a tömegben
A tömegben csak elvétve látni bármilyen politikai párt logóját, transzparensből sincs túl sok.
Majka fizetett provokátorokra számít
Majka ugyan a fellépést nem vállalta a koncerten, de aggódva figyeli a rendezvényt: a rapper délelőtt arra figyelmeztette rajongóit „a választás előtt ez az utolsó lehetősége arra egy-két fizetett bajkeverőnek, hogy valami olyan dolgot tegyen, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet”.
Azt kérte a rajongóitól, hogy semmiféle provokációnak ne üljenek fel.
Puzsér Róbert: Egyáltalán nem fogok csodálkozni, hogyha megtámadják a rendezvényünket
„Azt várom, hogy ne essen, azt várom, hogy akik itt vannak a téren, azok belélegezzék a hazájukért érzett felelősségérzetnek, a közélet ügyei iránti éberségnek, a magyar és magyar közti szolidaritásnak a légkörét” – mondta a 24.hu-nak Puzsér Róbert arról, mit vár a mai eseménytől.
És hogy ez egy átélt valóság legyen a következő történelmi korszakra, hogy máshogy csináljuk ezután, mint az elmúlt 36 évben, mert az elmúlt 36 év az egy csőd a magyarság számára. Nem az elmúlt 16 év, hanem az elmúlt 36 év. Most kell egy vörös vonalat húzni, és egy új korszakot nyitni. A 89-es rendszerváltást kell megismételni, de ezúttal jól kell csinálni, ezúttal nem megalkudni, és nem engedni a 48-ból.
Hogy ez vajon sikerülhet-e, arról azt mondta, „nagyon jók a jelek rá”.
„Az elmúlt két évben, 24 februárja óta egészen más Magyarországon a politikai ügyek iránti elszántság. Az, hogy tömegek mennek az utcára, demonstrálnak a meggyőződésük mentén, az a tény, hogy összedobták ennek a koncertnek a költségét – pedig, hát egy női táska ára volt, valami 110 millió –, ezek nagy dolgok, és azt gondolom, hogy egy polgári társadalomnak ez a kiinduló nulladik mérföldköve, hogy a magyarok áldozatot vállaljanak a szabadságukért. Mert ’89-ben ajándékba kapták a szabadságot, mintha utánuk dobták volna. Nem érezték a magukénak, és nem is lett becsülete a szabadságnak. Most talán más a légkör. Most talán ezek az áldozatok, majd később a felelősségvállalás képességében fognak kamatozni” – fogalmazott.
Reméli, hogy a mai hangulat meg tud győzni billegő szavazókat, de egyébként nem hiszi, hogy nagyon sokan billegnek.
Maga hívta fel a fellépőket, akik körülbelül 70%-ban igent mondtak – Azahriah neve hallatán megnőtt a hajlandóság a részvételre, teszi hozzá.
Meggyőződésem, hogy ha nem úgy kezdődik az egész sztori, hogy az Azahriah elkötelezi magát mellettünk, akkor itt a fellépők aligha vállalták volna. Úgy kezdődött minden, hogy Azahriah igent mondott nekünk. Azahriah neve minden ajtót megnyit Magyarországon.
Provokációra számít: „köztudott, hogy a sarokba szorított vadállat a legveszélyesebb, és a hatalom most jelenleg nagyon szorult helyzetben van és szorult helyzetben is érzi magát” – mondja.
Egyáltalán nem fogok csodálkozni, hogyha megtámadják a rendezvényünket, vagy valamilyen provokáció történik. A legfontosabb, hogy senki ne üljön fel a provokációnak, a legfontosabb, hogy ilyen esetben mindenki forduljon a rendezvényünket biztosító rendőrökhöz, forduljon a rendezvény szervezőihez, és főleg kapja elő a telefonját, izzítsa a kamerát, és vegyen fel mindent, mert a nyilvánosság egyedül és kizárólag a nyilvánosság véd meg minket.

Lesz-e ma este Budapesten máshol is fiatal, mint a nagykoncerten?
Egyre nagyobb a tömeg a Hősök terén és környékén, de szinte csak 40 év alattiak vannak. Főként késő tizenévesek és huszonévesek, ilyen szempontból úgy tűnik célt ér a szervezők óhaja, célja.
A hangulat a színpad előtt, bár fellépőfüggő, de a tetőfokán, hátul is sokan kurjongatnak, táncolnak, tapsolnak.
Úgy nő a tömeg, mintha egy tüntetés érne be a Hősök terére
Iszonyú gyorsan nő a tömeg, az Andrássy felől, aki be akar férni a térre, érdemes lassan kerülnie és a színpaddal szembeni Műcsarnok felől érkeznie a Dózsa György úton. De ez a lehetőség se marad sokáig, ha ez így folytatódik.
Egyébként az Andrássyn a Bajza utcáig, a Dózsán a Damjanichig vannak hangfalak, kivetítők.

Mehringer Marci leguggoltatta a Hősök terét
Mehringer Marci a színpadon, a Szar az élet című számmal érkezett.
Az énekestől amúgy nem idegen a rendszerkritikus tematika: tavaly nagy visszhangot kavart ezzel a számmal, amiről Nagy Feró is lesújtóan nyilatkozott. A két előadót ezután a nyáron videóban kérdeztük, mi a véleményük egymás zenéjéről.
Mehringer aztán ősszel még egy rendszerkritikusnak mondott számmal jelentkezett: a Szeptember végén című szám klipjében Puzsér Róbert is feltűnik, és olyan sorok hangoznak el benne, mint hogy „ezek koccintanak egymással az ostoba népre, akik csukott szemmel várják, hogy mikor lesz vége”.
Április 12-én minenki menjen szavazni, srácok! Az én apám rendszert váltott, most mi is rendszert váltunk, többet már ne kelljen rendszert váltani senkinek!
– búcsúzott.

Jól sikerült a hangosítás
„Olyan ez, mint egy mini-Sziget Fesztivál”
A Bajza utca M megállónál lehuppantam egy padra, ahol Baranya megyéből érkező harmincas éveikben járó férfiakkal beszélgettem. Azt mondták, azért utaztak fel a koncertre, mert jó alkalom volt arra, hogy a Budapesten élő barátaikkal találkozzanak, bulizzanak kicsit. A fellépők sokszínűsége miatt úgy jellemezték az eseményt,
mint egy mini-Sziget Fesztivál.
A Pécstől 10 kilométerre fekvő Kozármislenyből érkező férfi azt mondta, számára a húzónév 6363 és a Bankrupt zenekar volt.
A szervezők provokációra nem számítanak, de készülnek rá
A rendezvény előtt megkerestük a szervezőket, hogy a részletekről érdeklődjünk. Kérdésünkre elmondták, hogy több mint 100 ezer ember jelenlétével számolnak, sok visszajelzést kapnak vidékről és külföldről is. Megerősítették, hogy kizárólag rendszerkritikus számok kerültek fel a műsorlistára, és minden előadó egy dallal lép majd színpadra.
Egyetlen beszéd lesz az este folyamán, amit Puzsér Róbert fog elmondani, ennek viszont rendhagyó lesz a formátuma.
Arra a kérdésre, hogy számítanak-e provokációra, illetve kaptak-e erre utaló jelzéseket, azt írták: „Nem számítunk, hanem inkább készülünk rá. Felvettük a kapcsolatot a TASZ-szal, akik az esemény ideje alatt forródrótot fognak üzemeltetni a kérésünkre. Konkrét jelzéseket vagy fenyegetéseket nem kaptunk”.
Mindenesetre a rendőrség és általuk felkért privát biztonsági emberek is jelen vannak a téren.
Minimum ezer a sör a rendszerváltó koncerten
A Rendszerváltó Nagykoncert azért is más, mint egy hagyományos tüntetés, mert több helyen is van hivatalos italmérés, köztük olyan vendéglátó helyek is egy-egy pulttal, mint az eseményt szervező Puzsér Róberthez köthető Inga, vagy a majdnem egy hete egy hónap hatósági zárás után újranyitni tudó Turbina.
Egy sör minimum ezer, de inkább 1200-1300 forint, fröccsöt is kapni ezertől, máshol 650 forintnál kezdődik egy deci bor.
Inkább fesztiválos a hangulat, már csak azért is, mert az ételfelhozatal is próbál minden igényt kiszolgálni. A teljesség igénye nélkül van lángos, rétes, perec, hamburger, hotdog, churros, gyros.

„Hősökkel tele a híres Hősök tere” – elindult a koncert
Tóth Jakab műsorvezető indította el a rendezvényt, arra kérte a résztvevőket, maradjanak észnél.
Elindult a nagykoncert: az első fellépő Keleti András, a Colorstar zenekar egyik alapítója, frontembere. a Budapest Bár zenei produkció egyik énekese.
„Vége van, kicsi!” – rendszerváltó buli egy kőhajításnyira a Fidesz-székháztól
Három irányból érkezik a tömeg a Hősök terére. Lezárások vannak érvényben az Andrássy úton a Bajza utcától, a Dózsa György úton a Szépművészeti Múzeum hátsó szárnyától, illetve a Néprajzi Múzeum vonalától a koncerthelyszín felé.
A színpadtól egy kőhajításnyira található a Fidesz székháza a Lendvay utca 28-as szám alatt, amely elé egy telerajzolt graffiti falat helyeztek. A nagyjából 30 lépes hosszú alkotáson többek között feltűnik Orbán Viktor miniszterelnök arca is, amelyhez az alkotók az eredetileg Menczer Tamástól származó klasszikust fűzték:
vége van, kicsi!
Megtelt a metró
A hírek szerint a Hősök tere irányába megteltek a metrók, a Deák Ferenc téren nem áll meg szerelvény a tömeg miatt.
Eközben a téren gyorsan duzzad a tömeg, a Műcsarnok előtti rész megtelt.
Nem mindenki vállalta a fellépést
Puzsér Róbert a héten a Médiapiacnak adott interjúban beszélt róla, hogy a megkeresettek között akadtak, akik nem vállalták a fellépést.
Nagyon szerette volna például, ha a Tankcsapda elődadja az Agyarország című számot, erre azonban nem fog sor kerülni. Az együttes rendre elhatárolódik a közéleti állásfoglalástól (pár évvel ezelőtti interjúnkban ezt úgy fogalmazták meg, hogy a Tankcsapda nem politizál, „a politika viszont sajnos tankcsapdázik”), noha az utóbbi években többször érte őket kritika kormányközeli projektben való részvételük miatt.
Puzsér szívesen tudta volna még a programban a Belgát a Magyar Nemzeti Hiphoppal és Majkát a Csurran, cseppennel, de mindketten nemet mondtak: a Belga szimpatizál az eseménnyel, de nem akarnak involválódni a politikába; Majka nem indokolt Puzsérnak, csak kért három napi gondolkodási időt, aztán köszönettel elutasította a lehetőséget.
Az énekes azóta Facebook-bejegyzésben reagált az elhangzottakra. „Puzsér Robi most igazat mondott velem kapcsolatban. Tényleg megkeresett, és én tényleg pár nap gondolkodás után nemet mondtam” – olvasható a posztban.
Mehringer Marci: Én azt szeretném, hogy az én fiamnak már ne kelljen rendszert váltania
„Nem volt kérdés, Robi fölhívott, és igent mondtam. Azt gondolom, hogy alapvető kötelességünk, hogy itt legyünk, alapvető kötelességünk művészként, hogy megfogalmazzunk kritikus gondolatokat, és egyébként másokat is sarkalljunk arra, hogy gondolkodjanak kritikusan” – mondta lapunk kérdésére az elsők között színpadra lépő Mehringer Marci.
Művészként maximálisan felelősségének érzi a közéleti témákban való megnyilvánulást, sőt, szerinte nem is nagyon van olyan alkotó művész, aki nem szólalt még meg a témában.
Ők nem tudom, hogy éppen mit csinálnak, de itt lenne a helyük nekik is
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy mit vár a mai koncerttől, úgy válaszolt: „Azt, hogy kicsit kezdjünk el mi, emberek összetartani, fogjuk meg egymás kezét, és kezdjünk el egy olyan országban gondolkodni, ahol mindannyian egyenlőek vagyunk, mindannyian szabadok vagyunk, mindannyian elmondhatjuk a véleményünket, és emiatt nem ér senkit retorzió. Ahol nem kell félni mindig egy kitalált ellenségtől, nem kell évente mindig kitalálni új ellenségképet, nem kell folyamatosan valakitől félni, és végre egyesülhetünk”.
Spoiler vagy nem spoiler, azt is elárulta, melyik dallal lép színpadra: a Szar az életet fogják előadni, mert ezt lelkesítőbbnek találja a Szeptember végén című, szintén rendszerkritikus daluknál.
A vasárnapról azt monda, azt várja, hogy zárjuk le ezt a sötét 16 évet.
Váltsunk rendszert egyszer és mindenkorra; többet már ne kelljen. Ha már sikerült egyszer 89-90-ben, én most már többször nem szeretnék. Az édesapám átélte azt, én átéltem ezt, én azt szeretném, hogy az én fiamnak már ne kelljen rendszert váltania soha sehol.

A színpad előtti rész meg is telt
Folyamatosan érkeznek az emberek a Hősök terére, a színpad előtti rész már teljesen betelt. A hátsóbb részeken még szellős a tömeg, alakul a fesztiválhangulat: földön ülő társaságok várják a kezdést, minden korosztály képviselteti magát.
Ezek lesznek a műsorsávok
Pontos programot egyelőre nem tettek közzé a szervezők, helyette műsorsávokra osztották az előadókat. Alább összeszedtük, mikor lépnek színpadra a legismertebb előadók, a linkekre kattintva pedig a teljes lista is megtekinthető.
16:00 és 18:30 között többek között Beton.Hofi, Dzsúdló, az Európa Kiadó, Mehringer Marci, Czutor Zoltán és Sickratman ad elő.
18:30 és 21:00 között lép színpadra Dé:Nash, a Galaxisok, a Hősök, Laár András, Mikee Mykanic (vele nemrég lapunk is készített interjút), Sisi és Krúbi.
A koncert záró blokkjában, 21.00 és 23.00 között lép fel Azahriah, Bongor, Héra Barnabás és Bóna Zsombor a Carson Comából, az Ivan and the Parazol és a Quimby, illetve ebben a sávban mondja el a beszédét Puzsér Róbert is.
A teljes lista itt látható.
Messzebbről is látható, hallható lesz a koncert
A szervezők közleménye szerint a nagy érdeklődésre való tekintettel a koncert nemcsak a téren, hanem annak környékén is látható és hallható lesz: a Dózsa György úton (az Ajtósi Dürer sor felé) és az Andrássy úton egyaránt négy-négy LED- és hangfalakkal szerelt tornyot helyeznek el.
A rendezvény megközelítését az Oktogon, illetve a Thököly út irányából ajánlják.
A koncert ideje alatt kilenc ponton mentő és orvosi személyzet biztosítja a rendezvényt, ezeket az alábbi térképen is jelölték:
- 17:13 Dióssy Klári először beszélt daganatos megbetegedéséről: „Banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem”
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 16:45 Orbán Viktor Wáberer Györgyről: Baj van a toronyban
- 16:41 21 Kutatóközpont: A Tisza megfordított egy fideszes bástyát Békésben
- 16:24 Hosszú időre kidőlt a női vízilabda-válogatott csapatkapitánya
- 16:05 Caramel: Olyan világra vágyom, ahol senki nem emelkedik ki a többi közül
- 16:03 Meduza: Már megvan, hogyan adná el a Kreml a Fidesz vereségét
- 15:38 Indul a versenyfutás az idővel, megsérült a Bayern München csodagyereke
- 15:36 „Azt szeretném, hogy az én fiamnak már ne kelljen rendszert váltania” – percről percre a Rendszerbontó Nagykoncertről
- 15:13 Halálos baleset az M2-esen
- 15:12 Orbán Viktortól kaptak levelet a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai
- 15:07 Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
- 15:05 Már a Messengeren sem bújhat el az ember Szabó Zsófiék Magyar Pétert savazó megjegyzései elől
- 15:00 MOK: minden hatodik orvos csak a magánellátásban gyógyít, az államiban nem
- 14:55 Megszületett Nyári Dia kislánya
- 07:41 Orbán Viktor üzenete: Ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje
- 05:30 Mennyire vezetsz helyesen? Ezzel a tíz kérdéssel tesztelheted KRESZ-tudásod!
- 15:07 Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
- 10:04 Balogh Levente: Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink európaiként vagy pedig Európában kitaszítottként éljenek tovább
- 07:19 Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
- 14:34 Ráthonyi-Palácsik Tímea beszállt a kampányba: Lengyel Tamás videóját is megosztotta követőivel
- 11:18 Balogh Levente a 24.hu-nak: Nem akarom megélni azt, hogy visszakerüljön a vasfüggöny
- 12:12 Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
- 09:20 Házkutatást tartottak a milliárdokat elnyelő Szabolcsi Alma Centrumban
- 11:24 Magyar Péter üzenete: Arra kérjük a búcsúzó miniszterelnököt, hogy kellő higgadtsággal és méltósággal fogadja el majd a magyar nép ítéletét






