A falécekből készült szobraival, a kormányzati körök szelének köszönhetően komoly karriert kiépítő, majd a népes csapatával más alapanyagok felé is kitekintő Szőke Gábor Miklós az elmúlt tizenöt évben sorra húzta be a nagy értékű megrendeléseket. Ez az alkotóról írt portrécikkünk óta sem változott, hiszen Szőke a Magyar Nemzeti Bank mellett többek közt a Bozsik Stadionnak is készített egy szobrot, anyagba öntötte az Erős Pista-életérzést, a 2021-es vadászati világkiállításon pedig lehullajtott, de mégis fűrésznyomokat magukon viselő agancsokból készült kapujával keltett feltűnést.
Az üzlet továbbra is szépen jövedelmez – mutat rá a 444, ami rövid cikkében arról számos be, hogy a szobrász cége, a Dante Birodalom bevétele a tavalyi évre 272-ről 225 millió forintra csappant, a nyereség azonban 51,7 millió forintra nőtt.
A Honvédelmi Minisztériumnak éppen négy turult álmodó Szőke Gábor Miklós ezt osztalékként nem vette ki, hanem a cégben hagyta, ahol már közel 700 millió forintot pihentet.
A 444 rámutatott: a bejövő összegek legnagyobb szeletét, 106 millió forintot képzőművészeti tevékenység adta (ez nagy növekedés az előző évi 86 millió után), de ingatlan-bérbeadásból 51, rendezvényszervezésből 48, szoborkölcsönzésből pedig további 10,5 millió állt a házhoz. Mindezekhez egy 7,08 millió forintos állami támogatás is csatlakozott.
