Kultúra

A végére még jobban rákapcsoló Hunyadi akkor a legerősebb, mikor a hőse nincs a képernyőn

TV2
TV2
Hiába nagy nemzeti hős nemcsak nálunk, de az összes környező országban is, Hunyadi Jánosról mégsem készült még soha film. Mikor tehát kiderült, hogy idén bemutatnak egy óriási összegből forgatott, tízrészes sorozatot a hadvezér életéről, nyilvánvalóan nagy érdeklődés övezte a projektet. Az ambíciózus Hunyadi-sorozat jórészt beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és olyan minőséget tett le az asztalra, amit korábban magyar projekt még sosem. De miért épp a címszereplője a leggyengébb láncszem? Évadkritika.

Azt hihetnénk, hogy senki nem lepődött meg rajta, hogy a valaha volt legdrágább magyar produkció eléggé érdekli a magyarokat – a Hunyadi rögtön az első részeivel az adott hét legnézettebb műsora lett, és azóta is stabilan tartja az erős nézőszámot –, a TV2 azonban mintha kissé zavarba jött volna a nagy felhajtástól. Arra például, úgy tűnik, nem számítottak, hogy az erotikus és erőszakos jelenetekkel bőségesen megtűzdelt széria néhányaknál esetleg kiveri a biztosítékot (több bejelentés is érkezett ezek miatt a Médiahatóságnál). Ez aztán olyan különös megoldásokhoz vezetett, mint az a döntés, hogy készítenek egy szexmentes, családbarát vágatot is a Hunyadi János életét végig követő sorozatból.

Pedig a Hunyadi az évad második felére, ha lehet, még jobban rákapcsol: a nándorfehérvári dialadal felé közeledve megszaporodnak az epikus csatajelenetek és véres gyilkosságok, török oldalon is beindul az ármánykodás a hatalomért, és persze a történelmi szoftpornó vonal is folytatódik a menetrendszerűen érkező szexjelenetekkel. Azzal viszont továbbra sem lehet vádolni, hogy a korábbi magyar történelmi filmes próbálkozásokhoz hasonlóan politikai kiáltvánnyá válna.

Noha a sorozat mögött álló kanadai-magyar vezető producer, Robert Lantos eredetileg filmnek tervezte, a legjobb dolog, ami a Hunyadival történhetett, hogy végül tíz részes sorozat lett belőle: a műsoridő még így is kevés, hogy el tudjon merülni az alapjául szolgáló Bán Mór-regényekben és az ott fölsorakoztatott kismillió karakter sztorijában.

Arra viszont ebben a formában van elég idő, hogy egy több szálon futó, sok karaktert mozgató dráma bontakozzon ki a központi karakter, Hunyadi János körül, amiben ráadásul nemcsak a magyar oldal kerül górcső alá a koronáért folytatott belharcokkal meg a nemesség apró-cseprő viszályaival, hanem kapnak képernyőidőt az európai hatalmi rendszer más fontos szereplői is: a szerbek, az osztrákok, az olaszok, a pápa, Havasalföld, sőt, még a törökök is. Nemcsak az oszmán terjeszkedés miatt turbulens időszaka ez a régiónak, így ezek a kitérők kifejezetten megérik a rájuk szánt képernyőidőt. A sorozat egyik legizgalmasabb húzása, hogy a szereplők mind saját nyelveiken szólalnak meg, úgyhogy nem győzzük hangsúlyozni, mennyire megéri az eredeti, feliratos változatot választani a TV2-n futó szinkronizált helyett.

TV2

Annyi a bábu a sakktáblán, hogy Hunyadi meglepő módon sokszor egyenesen mellékszereplővé válik saját sorozatában. Ezt mi őszintén szólva egyáltalán nem bántuk, mert épp a Kádár L. Gellért által megformált hadvezér a széria egyik leggyengébb pontja. Már Bán regényeiben is feltűnő az a fajta hőscsináló attitűd, amivel címszereplőjéhez fordul (erről Kanyó Ferenc történész ebben a cikkben ír részletesen), a sorozatban azonban idő sem igazán jut a karakter bármiféle árnyalására, így azon kívül, hogy egy alkalommal megcsalja kedves feleségét, aztán szánja-bánja tettét, később pedig halványan az apaság kihívásai is feltűnnek, nem sok karakterdráma jut neki a makacs hősködésen és törökverésen kívül.

Ahhoz azonban, hogy Hunyadi szoborként emelkedjen kortársai fölé, arra is szükség volt, hogy Bán (és így a sorozat is) kiemelje ezeknek a kortársaknak gyarlóságát – ezzel aztán sokkal izgalmasabb karakterekké tegye őket.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik