Szörényi Levente: Már nem vagyok olyan állapotban, hogy fellépjek

Az Illés fennállásának hatvanadik jubileumán nem fellépő, hanem vendég lesz.

Nem fog feltűnni az Illés fennállásának hatvanadik jubileuma előtt tisztelgő koncerten a zenekar, ezt maga Szörényi Levente erősítette meg az esemény sajtótájékoztatóján – írja a Blikk. 

Míg tíz éve, az ötvenedik jubileumon még kiléptek az eredeti tagok is a színpadra, addig a zenész szerint ez most nem fog megtörténni.

Akkor még egy-egy részben, három számra ki tudtunk menni Szabolccsal, Bródyval, a fiam és a zenekara pedig kísért minket. De erre már nincs semmi esély, már nem vagyok olyan állapotban, hogy fellépjek, nem vagyok húszéves

– idézi a lap Szörényit.

A zenész az egykori Illés-tag, és egyben testvére, Szörényi Szabolcs állapotáról is beszélt, aki isiászban szenved: róla elmondta, hogy nincs jól, sőt, ahhoz sem volt elég jó állapotban, hogy a sajtótájékoztatón részt vegyen. Ő maga is nagyon ritkán látja, mivel messze laknak egymástól.

A jövő január 11-én a Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő koncerten tehát Szörényiék nem fellépők, hanem vendégek lesznek. Helyettük olyan népszerű zenekarok fognak fellépni, mint a Margaret Island, a Blahalouisiana, az Irie Maffia, a Honeybeast, a Carson Coma vagy a Leander Kills.

Szörényi tavaly Veiszer Alindának beszélt visszavonulásáról.