1994-ben Tom Hanks már a Philadelphiáért kapott friss Oscarral a zsebében tűnt fel a mozivásznon, hogy katonásra nyírt hajával és kisfiús bájával egy buszmegálló padján ücsörögve nekiálljon elmesélni élete történetét az arra tévedő idegeneknek. Arról, hogy épp karrierje egyik legsikeresebb szerepébe bújt, ekkoriban még sejtelme sem volt, sőt, kétkedve állt a filmhez:
Ki a fenét fog érdekelni ez a fickó az idétlen cipőjében, a fura öltönyével meg egy rakás gyerekkönyvvel a bőröndjében? Mondani fog ez bárki számára bármit?
– tette fel a kérdést a rendezőnek, Robert Zemeckisnek, aki igen költői, de nem túl megnyugtató választ adott: „Ez egy aknamező, Tom. Előfordulhat, hogy épp a saját pusztulásunk magvait vetjük el.”
Pusztulásról szerencsére szó sem volt: a Forrest Gump átütő sikert aratott, és mindkettejük karrierjében fontos mérföldkőnek bizonyult. Amerikában és Kanadában több mint 329 millió dolláros bevételt szerzett, amivel rögtön az addigi valaha volt harmadik legsikeresebb film lett az E. T., a földönkívüli és a Jurassic Park mögött. Tizenhárom Oscar-díjra jelölték, amiből hatot meg is szerzett, köztük a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb főszereplő kategóriát. Ez azért is nagy szó, mert ‘94-et szokás úgy emlegetni, mint a filmtörténelem egyik legerősebb évét. A legjobb film kategóriában például olyan művekkel versenyzett Zemeckis filmje, mint A remény rabjai, a Négy esküvő és egy temetés vagy a Ponyvaregény. A kritikusok a kezdetektől fogva lelkesen dicsérték. Szállóigévé vált mondataival, remek színészi alakításaival (Tom Hanks neve örökre összeforrt a karakterrel), meg a néhol már csöpögős drámaiságával és életigenlő üzenetével instant bekerült az alapműveltségnek tekintett filmklasszikusok közé.
Miért múlt mégis egy hajszálon, hogy egyáltalán elkészüljön a Forrest Gump, hogyan lett az elmúlt évtizedekben egyre inkább kritika tárgya a kezdetben ajnározott alkotás, és lehet-e politikamentes a film, ami romantikus-humoros köntösbe bújtatva tulajdonképpen a huszadik század Amerikájának történetét meséli el?
Hollywood köszöni szépen, értelmi fogyatékosokról megelégszik egy filmmel
Lenyűgöző sikerek ide vagy oda, eleinte az sem tűnt valószínűnek, hogy egyáltalán elkészülhet a film. Wendy Finerman, a producer, aki a nulladik pillanattól egyengette a Forrest Gump útját, hét éven át házalt az ötlettel különböző stúdióknál, ügynököknél, rendezőknél és színészeknél, de senki sem akarta bevállalni a lassú észjárású fiú történetét. Ezúttal nem a hollywoodi progresszivitás hiánya állt az óckodás mögött, az elutasításnak prózai oka volt: 1988-ban megjelent Dustin Hoffman és Tom Cruise főszereplésével az Esőember, ezután pedig nagyjából lehetetlen volt eladni még egy értelmi fogyatékos karakterről szóló sztorit. A filmes világ, úgy tűnik, egyetlen filmmel telítődött a témában. Finermannek azonban nagyon tetszett Winston Groom 1986-os pikareszk regényének hőse (magyarul 1994-ben jelent meg Forrest Gump avagy: „Egy együgyű fickó följegyzései” címmel), a történelmi eseményeken véletlenszerűen végigbotladozó egyszerű lélek, így kitartóan kereste a módját, hogy vászonra juttassa Forrestet – azután is, hogy a regény filmes jogait első körben megvásárló Warner Bros. az Esőember megjelenése után gyorsan kihátrált a projektből.
Volt némi előnye más producerekkel és azok kósza filmötleteivel szemben: akkori férje, Mark Canton a Columbia elnöke volt, általa személyesen ismerte például Tom Hankset és Robert Zemeckist is. Hanks, aki olvasta a könyvet, meg is ígérte neki, hogy ha megfelelő forgatókönyv készül belőle, vállalja a főszerepet. De hiába érkeztek sorra az írók – maga Groom is írt egy változatot a regényéből –, az epizodikus történetet sehogy sem sikerült mozivászonra adaptálni. Hogy végül mégiscsak elkészült egy forgatókönyv, ami a megfilmesítés jogait átvevő Paramountot és Hankset is meggyőzte, az ismét csak Finerman szakmai körökben kiterjedt szociális hálójának köszönhető: barátja, Eric Roth vette kézbe az adaptációt.
Roth eddigre elismert forgatókönyvíró volt, olyan munkákkal a háta mögött, mint a Mr. Jones – Jogában áll meghalni, A gyanúsított, vagy a Mindez én vagyok, szabad kezet kapott hát a regény adaptációjához. Alaposan át is gyúrta: a Groomnál még John Goodmanhez hasonlóan elképzelt karakter méretei és IQ-ja is erőteljesen megcsappantak a filmben. Míg a regény főhőse egy savant szindrómával küzdő melák (Groomot egy, a különös betegségről szóló ismeretterjesztő film inspirálta a könyv megírásakor), aki szerény értelmi képességei ellenére csodálatos intellektuális adottságokkal rendelkezik a matematika területén, addig a Tom Hanks-féle Forrest Gump egy átlagos termetű és mindennemű zsenialitást nélkülöző, gyermeki figura.
