Az Astérix és a griff az Astérix-kötetek sorában újabb „utaztató” epizód, ahol a hősök messzi tájakat fedeznek fel, mint ahogy régebben ellátogattak Itáliába, Angliába, sőt, Amerikába is. Jean-Yves, az ön által írt öt Astérix-albumból három ebbe az utazós típusba tartozik. Ez a kedvenc formátuma?
Jean-Yves Ferri: Jobban szeretem a faluban játszódó történeteket, amelyek arra kényszerítenek, hogy egy eredetibb témát találjak ki. Az utazások inkább a közhelyekkel játszanak, a történet ilyenkor csak ürügy. A felkereshető országok száma nem végtelen. Ezért is találtam ki inkább a Griffhez a szarmata országot, amely nem egy létező ország karikatúrája, hanem egyfajta fantáziavilág.
A történet fő bajkeverője, Cartographus új szereplő, aki Michel Houellebecq vonásait viseli. Miért róla mintázta ezt a figurát?
Jean-Yves Ferri: Didier Conraddal együtt azt gondoltuk, hogy a szereplők közé be kellene hozni egy karikatúrát, és erre a térképész tűnt a legalkalmasabbnak. Nem valami szatirikus szándék vezérelt, amikor Houellebecqet választottuk. Egyszerűen csak illett a kinézete a forgatókönyvben kitalált, kissé depressziós figura karakteréhez. Meg aztán Houellebecq a szerzője A térkép és a táj című regénynek, amelyet akár Cartographus is írhatott volna.
Az Astérix és a griff északi, havas tájon játszódik. Didier, fontos önnek, hogy részről részre új környezetbe helyezhesse a hősöket? Tudta ebben befolyásolni Jean-Yves-et, például úgy, hogy „most szívesen rajzolnék ilyen és ilyen tájat, nem lehetne így alakítani a történetet?”
Didier Conrad: Igen, a változatosság gyönyörködtet. Van néhány elem, aminek kötelező szerepelnie minden egyes albumban, a többinek meg újnak kell lennie. Jean-Yves-nek nagyon egyedi a munkastílusa, és én csak akkor kapcsolódom be, amikor a történet már kész van.
Mit vagy kit élvezett rajzolni a legjobban ebben a kötetben?
Didier Conrad: Nagy örömömet leltem a befagyott tónak és a jég alatt rekedt styracosaurusnak, valamint a római légiósok körül tornyosuló totemeknek a megrajzolásában.
A sorozat történetében többször előfordult, hogy René Goscinny és, miután már íróként is felelt Astérixért, Albert Uderzo is merítettek koruk aktuális közéleti történéseiből, vagy felhasználták egy-egy híresség külső-belső vonásait egy új karakterükhöz. Jean-Yves, van kedvence az ilyen típusú helyzetek vagy figurák közül a régebbi részekben?
Jean-Yves Ferri: Goscinny nem annyira a napi hírekben, hanem inkább a társadalmi jelenségekben talált ihletet: a turizmusban (Astérix Hispániában), az urbanizációban (Az istenek otthona), a kapitalizmusban (Obelix és társa). Ami pedig a karikatúrákat illeti, valójában nem is volt olyan sok az eredeti albumokban. A legjobban sikerültek szerintem Goscinny és Uderzo maguk, meg Lino Ventura, Pierre Tchernia és Sean Connery.
A Griffet megelőző epizód, a Vercingetorix lánya címszereplője olyan típusú figura, mint Greta Thunberg. Azt hiszem, az ön által írt epizódok közül ez a rész vonatkoztatható leginkább mai problémákra, társadalmi vitákra. Egyetért ezzel? Milyen veszélyei vannak, ha Astérix „túl aktuális”?
Jean-Yves Ferri: Szerintem inkább a Griff az, ami napjaink vitás kérdéseihez kapcsolódik. Szó van benne a nők társadalmi szerepéről, az összeesküvés-elméletekről, a kisebbségek tiszteletéről is.
Nem tartom kívánatosnak, hogy az Astérix egyszerűen csak az aktualitásokra reagáljon. Azok a legjobb epizódok, amelyekben tágabb értelemben foglalkozunk társadalmi kérdésekkel.
Azt is szeretem, ha van benne kaland, no meg egy adag nem túl rosszul dokumentált „antik” jelleg. És persze az is fontos, hogy lehetőleg a legfiatalabb olvasók is kedvet kapjanak a történethez.
Az Astérix-sorozat általában az időtlenségével tüntet, ezért is tudták Goscinny és Uderzo után Conraddal sikeresen folytatni. Mit gondol arról, kell-e változnia a sorozatnak? Változott-e az évtizedek során az, hogy többnyire milyen korú olvasói vannak?
Jean-Yves Ferri: Van egyfajta családi kötődés a sorozathoz. Egyes idősebb olvasók már régóta követik, de hogyan hat a legfiatalabbakra? Rejtély. Azt hiszem, még mindig olvasnak az emberek, de egyre kevesebb időt szánnak erre a tevékenységre. Mindegyik epizód egy kicsit módosít a sorozat pályaívén. Lehet, hogy Astérix univerzuma képes harmonikusan fejlődni, de az is lehet, hogy pofára fog esni. Minden a szerzők tehetségén múlik.
Didier, az első, ön által rajzolt résztől kezdve különleges tehetséggel teremtette újra az Astérix vizuális világát, vette fel Uderzo vonalait. Hogyan változott az évek alatt, ahogyan rajzolóként ebben a világban mozog?
Didier Conrad: Minden epizódnál változtatok a munkamódszeremen, mert a rutint unalmasnak tartom. Minden új résznél egy-egy konkrét dologra koncentrálok, amin úgy gondolom, hogy lehet még javítani. A griffes történet esetében Astérix megrajzolásán változtattam, hogy közelebb kerüljön az eredeti, kifejezőbb és kevésbé komoly kinézetéhez.
Most, hogy ennyire alaposan megismerte az uderzói stílust, mit talál benne a legnehezebbnek vagy a legjellegzetesebbnek?
Didier Conrad: A legnehezebb Uderzo stílusának a könnyedségét átvennem. Az én rajzstílusom alapjában véve fegyelmezettebb, kevésbé csapongó. A karakterek arckifejezései és a plánozás változatossága teszik különlegessé Uderzo rajzait. Nagyon látványos a stílusa.
Okozott-e bármikor fásultságot vagy nehézséget, hogy egy korábban kialakított vizuális világhoz kell alkalmazkodnia? Hogyan találta meg saját magát, a saját stílusát ebben a rajzolói folyamatban?
Didier Conrad: Természetesen az én stílusom és egyéniségem elüt Uderzóétól, ez egy ilyen átvétel esetében elkerülhetetlen. Korábban már több saját stílust is kialakítottam. Ebben az átvételben a személyes hozzájárulásom a plánozásban, a szögek kiválasztásában és persze az új szereplők és környezetek megalkotásában érhető tetten.
Goscinny halála után Uderzo maga írta az Astérix-sorozatot. Önnek vannak-e írói ötletei Astérixhez?
Didier Conrad: Ezen sosem gondolkodtam el.
Szokta-e azt érezni, hogy ha kell, teljesen egyedül is el tudna készíteni egy Astérix-albumot, sőt akár jobban, mint írókollégái?
Didier Conrad: Nem hinném.
Az Egyesült Államokban, Austinban él. Hogyan kötött ki ott? Jelent-e bármilyen nehézséget, vagy éppen előnyt, sajátos perspektívát Texasból dolgozni egy olyan, nagyon is francia sorozaton, mint az Astérix?
Didier Conrad: 1996-ben jöttem ki először Amerikába, egy éven át dolgoztam a Dreamworksnél egy animációs filmen. Megtetszett az itteni élet, és úgy döntöttem, hogy a családommal együtt kiköltözöm. És előnynek érzem, hogy a távolból dolgozom.
Astérix túlságosan ismert Franciaországban, képtelenség tőle elszakadni. Itt, Texasban könnyebben kipihenem magamat, miután befejeztem egy kötetet.
Öt albumon dolgozott közösen Jean-Yves Ferrivel, a tavalyi, Fehér írisz című epizódot viszont már Fabcaro forgatókönyve alapján készítette. Hogyan változott a munkafolyamat, az alkotói dinamika az új szerzőtárssal?
Didier Conrad: Jean-Yves-nek jutott az a nehéz feladat, hogy bebizonyítsa, lehetséges új Astérixeket írni Goscinny és Uderzo után. Ez egy kicsit megviselte, mert erős volt a nyomás, és ez mindvégig érezhető volt a történetek elkészítése során. Fabcarónál már nincs meg ez a nyomás, lazább hangulatban tudunk dolgozni. Ő egy gyorsabb író.
Jean-Yves, az Astérix és a griff az ön utolsó Astérix-képregénye. Mindent elmesélt, amit ezekről a figurákról el akart? Hogyan összegezné a saját írói kalandját Astérixszel?
Jean-Yves Ferri: A találkozás Uderzóval adta meg a lendületet, elfogadtam a kihívást. De ha az ember Astérixet ír, ne nagyon számítson babérkoszorúkra. Mindig azt fogják mondani, hogy „túl ilyen” vagy „nem elég olyan”. Úgy fogalmaznék, hogy igyekeztem tiszteletben tartani azt, ahogy én gondolkodom erről a sorozatról. Mind az öt album írásához másképp közelítettem, és úgy érzem, különbözőkre is sikerültek. És még van néhány ötlet a tarsolyomban.
Min dolgozik, amióta végzett az Astérixszel?
Jean-Yves Ferri: A De Gaulle Londonban című sorozatomon. Ezek szatirikus képsorok, a főszereplő az 1950-es évek közepén átmenetileg nyugdíjba vonult De Gaulle tábornok és környezete. Az első, 2007-ben megjelent kötet alapján rajzfilmsorozat is készült.
Ahogy olvasom, közös epizódjaikat többnyire jól fogadták az Astérix-rajongók, a kritikusok és az olvasók is. Mik voltak a legemlékezetesebb visszajelzések, amiket erre a munkájukra kaptak?
Jean-Yves Ferri: Tetszettek azok cikkek, amelyek valóban az adott köteteket elemezték, és nem csak kereskedelmi szempontból vizsgálták az „Astérix-jelenséget”. A Philosophies folyóirat például kiválóan analizálta a Griffet abból a szemszögből, hogy „valójában kik is a barbárok, és kihez képest lesz valaki barbár”.
Ha Astérixen dolgozol, nem tehetsz a kedvére minden olvasónak. Vannak, akik szójátékokat akarnak, vannak, akiket az ókori történelem érdekel, megint mások Ideafixet akarják többet látni. Csak arra hagyatkozhatsz, amilyennek te magad érzékeled a sorozatot.
Úgyhogy ellentétben azzal, amit egyesek gondolnak, ez nem magától értetődő feladat. Meg kell, hogy szálljon az ihlet!
Didier Conrad: Nekem az egyik újságíró reakciója tetszett a legjobban, aki az első epizódunk után azt mondta, hogy „ezzel az átvétellel lehetetlen dolgot kértek tőlünk”. Néhány rész után viszont már teljesen elfelejtette, hogy korábban ezt gondolta.
Köszönjük Bayer Antalnak az interjú fordításában nyújtott segítségét.
