Kultúra

Brutálisat zuhant a Most vagy soha! nézettsége

FÓRUM HUNGARY
FÓRUM HUNGARY

Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak legsikeresebb magyar filmje lett. A nyitóhétvége 162 milliós jegyeladása 1990 óta minden idők egyik legmagasabb bevétele. 2024-ben csak a Dűne második része előzte meg a Petőfi-filmet a bemutató hétvége jegyértékesítése alapján, bár a sikerekhez talán az is hozzájárult, hogy több iskolában kötelező volt saját zsebből elmenni rá.

A második hétvégére azonban jelentősen csökkent az érdeklődők száma: 71,2 százalékkal zuhant a Most vagy soha! nézettsége.

Annak ellenére, hogy Rákay Philip producer szerint hazafias kötelezettség megnézni a filmet, a 75 551-es első hétvégi nézőszámot a második hétvégén lelombozó 21 755-ös követte. Bár ezen a hétvégén érte el a százezres mérföldkövet is a film, a hosszútávú sikerhez tartania kéne a magas nézőszámot, ez pedig most nagyon úgy tűnik, hogy nem fog menni.

Ha magyar filmes párhuzamot keresünk, a Semmelweis lehet jó példa a közelmúltból: Koltai Lajos rendezése a nyitóhétvégén elmaradt ugyan a Petőfi-filmtől, de így is jól teljesített, 29 141-en váltottak rá jegyet, a második hétvégéjén is tartani tudta a magas nézőszámot (ekkor 24 999-en voltak rá kíváncsiak) és a 17. hetének végén is be tudott kerülni a legtöbb nézőt megmozgató 10 film közé.

A Filmhu Facebook-bejegyzésben a 2017-es Kincsemet hozza fel összehasonlításképp, hiszen Herendi Gábor filmje szintén rekord költségvetésből készült, szintén 19. századi magyar eseményeket felelevenítő történelmi kalandfilm, sőt, annak idején szintén március 15-ére időzítve mutatták be.

Az első hétvégén a Nagy Ervin főszereplésével készült film is több mint 72 ezer nézőt vonzott a mozikba, a Kincsem viszont a továbbiakban is fenn tudta tartani az érdeklődést, a második hétvégére mindössze 29 százalékkal esett vissza a nézőszám. 

„Ha ez a trend állandósul, a Petőfi-filmnek kevés esélye lesz utolérni a világverő versenylovat, amely 456 666 eladott jeggyel zárta a mozis pályafutását” – írják a bejegyzésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik