Kultúra

Több iskolában is kötelező volt megnézni a Most vagy sohát

Fórum Hungary
Fórum Hungary

A 444 már a múlt héten beszámolt róla, hogy tudnak olyan esetekről, hogy egyes iskolákban a gyerekeknek kötelező megnézni a Most vagy soha! című történelmi kalandfilmet. A lap hétfőn meg is nevezett néhány ilyen iskolát, ahol információik szerint a diákoknak előírták a film megnézését.

A cikk szerint az alábbi iskolákban kellett megnézniük a filmet (melynek történelmi hitelessége finoman szólva is vitatott) a diákoknak, az esetek többségében az 1500-2500 forintos jegyeket a diákok illetve szüleik fizették:

  • Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum (itt a film közbeni evésért osztályfőnöki intő járt)
  • Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa
  • Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola, Miskolc
  • Pál Apostol Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, XVII. kerület (itt volt olyan osztály, amely dolgozatírás miatt kihagyta a mozizást)
  • Jedlik Ányos Gimnázium, Csepel
  • Debreceni Hatvani István Általános Iskola (a hetedikeseknek kötelező volt)

Mint ismeretes, a film a nyitóhétvégén 75 551 nézőt vonzott a magyarországi mozikba, több mint 162 millió forint bevételt generálva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik