Kultúra

Az Oppenheimer tarolt, a Barbie hoppon maradt, Mihalek Zsuzsa Oscart nyert

Robyn BECK / AFP
Robyn BECK / AFP
Jimmy Kimmellel ismét a biztonsági játszmára mentek rá az Oscar-szervezők: a műsorvezető megfáradt poénkodások közepette vezényelte le a gálát, amely pofonokat nem tartalmazott, néhány meglepetést viszont igen.

Az idei legnagyobb győztes az előzetes várakozásoknak megfelelően az Oppenheimer lett, Christopher Nolan filmje a 13 jelölésből összesen hetet váltott díjra. Az atombomba atyjának is nevezett Robert Oppenheimer megformálásáért Cillian Murphy vihette haza első Oscar-díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában – ezzel ő az első ír Oscar-díjas is. De nemcsak ő örülhet az első szobrocskának, meglepő módon maga Nolan is most kapott először díjat, ezúttal viszont rögtön kettőt is: a legjobb rendezői díj mellett a legjobb film kategóriában is az Oppenheimer nyert. Sőt, a legjobb férfi mellékszereplő díjat elnyerő Robert Downey Jr.-nak is ez az első Oscarja, bár már kétszer is izgulhatott a jelöltek között.

A nyáron még hatalmas küzdelemnek tűnő Barbenheimer-rivalizálás az Oscar-gáláig nem tartott ki: a Greta Gerwig által rendezett Barbie a nyolc jelölésből csak egyetlen díjat vitt haza: a legjobb eredeti betétdal a What Was I Made For lett. Ezzel történelmet írtak az alkotók, Billie Eilish és Finneas O’Connell, ők ugyanis a legfiatalabb művészek, akik már két Oscart tudhatnak magukénak. A 22 éves énekesnő és négy évvel idősebb bátyja 2022-ben a James Bond betétdalával, a No Time To Die című zenével már szerzett egy díjat. Ha díjesőt nem is, az este legnagyobb buliját a Barbie-nak és Ryan Goslingnak köszönheti az amúgy eléggé langyos gála, hiszen a színész Slash-sel jelent meg a színpadon, és rózsaszín jelmezben, Gerwiget és Margot Robbie-t megénekeltetve táncolta végig az I’m Just Kent.

Ismét lett magyar Oscar-díjas, Mihalek Zsuzsa a Szegény párák berendezőjeként kapta meg a a díjat két másik társával együtt, bár nem vett részt élőben a ceremónián (ennek okairól szintén Oscar-díjas kollégái meséltek). Yorgos Lanthimos filmje összesen négy díjat szerzett meg, ezzel a második az Oppenheimer mögött. A Frankenstein-feldolgozás díjai között azonban egy nagy meglepetés is van: Emma Stone nyerte a legjobb női főszereplő díjat, pedig ebben a kategóriában a Megfojtott virágok Lily Gladstone-ja volt a nagy esélyes, aki korábban a Golden Globe-ot és a színészek szakszervezetének díját is elnyerte. Gladstone azonban már így is történelmet írt, hiszen ő a díj közel százéves történetében ő az első indián származású nő, akit jelöltek a legjobb színésznő kategóriában.

Legjobb film:

American Fiction
Egy zuhanás anatómiája
Barbie
The Holdovers
Megfojtott virágok
Maestro
Oppenheimer
Előző életek
Szegény párák
Érdekvédelmi terület

Legjobb rendező:

Justine Triet (Egy zuhanás anatómiája)
Martin Scorsese (Megfojtott virágok)
Christopher Nolan (Oppenheimer)
Jorgosz Lántimosz (Szegény párák)
Jonathan Glazer (Érdekvédelmi terület)

Legjobb férfi főszereplő:

Bradley Cooper (Maestro)
Colman Domingo (Rustin)
Paul Giamatti (The Holdovers)
Cillian Murphy (Oppenheimer)
Jeffrey Wright (American Fiction)

Legjobb női főszereplő:

Annette Bening (Nyad)
Lily Gladstone (Megfojtott virágok)
Sandra Hüller (Egy zuhanás anatómiája)
Carey Mulligan (Maestro)
Emma Stone (Szegény párák)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Sterling K. Brown (American Fiction)
Robert De Niro (Megfojtott virágok)
Robert Downey Jr. (Oppenheimer)
Ryan Gosling (Barbie)
Mark Ruffalo (Szegény párák)

Legjobb női mellékszereplő:

Emily Blunt (Oppenheimer)
Danielle Brooks (The Color Purple)
America Ferrera (Barbie)
Jodie Foster (Nyad)
Da’Vine Joy Randolph (The Holdovers)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

Egy zuhanás anatómiája
The Holdovers
Maestro
May December
Előző életek

Legjobb adaptált forgatókönyv:

American Fiction
Barbie
Oppenheimer
Poor Things
Érdekvédelmi terület

Legjobb operatőr:

El Conde
Megfojtott virágok
Maestro
Oppenheimer
Szegény párák

Legjobb látványtervezés/díszlet:

Barbie
Megfojtott virágok
Napóleon
Oppenheimer
Szegény párák

Legjobb jelmeztervezés:

Barbie
Megfojtott virágok
Napóleon
Oppenheimer
Szegény párák

Legjobb vágás:

Egy zuhanás anatómiája
The Holdovers
Megfojtott virágok
Oppenheimer
Szegény párák

Legjobb vizuális effektusok:

Az alkotó
Godzilla Minus One
A Galaxis őrzői 3.
Mission: Impossible –  Leszámolás – első rész
Napóleon

Legjobb smink:

Golda
Maestro
Oppenheimer
Szegény párák
A hó társadalma

Legjobb eredeti filmzene:

American Fiction
Indiana Jones és a sors tárcsája
Megfojtott virágok
Oppenheimer
Szegény párák

Legjobb eredeti dal:

The Fire Inside (Flamin’ Hot)
I’m Just Ken (Barbie)
It Never Went Away (Amerikai szimfónia)
Wahzazhe (Megfojtott virágok)
What Was I Made For? (Barbie)

Legjobb animációs film:

A fiú és a szürke gém
Elemental
Nimona
Robot Dreams
Spider-Man: Across the Spider-Verse

Legjobb animációs rövidfilm:

Letter to a Pig
Ninety-Five Senses
Our Uniform
Pachyderme
War is Over! (Inspired by the music of John & Yoko)

Legjobb rövidfilm:

The After
Invincible
Knight of Fortune
Red, White and Blue
The Wonderful Story of Henry Sugar

Legjobb dokumentumfilm:

Bobi Wine: The People’s President
The Eternal Memory
Four Daughters
To Kill A Tiger
20 Days in Mariupol

Legjobb rövid dokumentumfilm:

The ABCs of Book Banning
The Barber of Little Rock
Island in Between
The Last Repair Shop
Nai Nai & Wai Po

Legjobb nemzetközi játékfilm:

Io Capitano
Perfect Days
Society of the Snow
The Teacher’s Lounge
Érdekvédelmi terület

Legjobb hang:

The Creator
Maestro
Mission: Impossible –  Leszámolás – első rész
Oppenheimer
Érdekvédelmi terület

Ajánlott videó

Olvasói sztorik