Alig néhány héttel a koronavírus-járvány kirobbanása után, 2020 áprilisában Győr polgármestere, Dr. Dézsi Csaba András egy interjúban egyértelműen kijelentette: azt tapasztalja, hogy a helyiek egyáltalán nem szeretik a Győri Nemzeti Színház „ormótlan”, „energetikailag katasztrofális” épületét, így megvizsgálják a bontás, majd egy utód a Mosoni-Duna partján való felépítésének lehetőségét.
A városvezető a hírt igen érdekes körítésben tálalta, hiszen hozzáfűzte:
felmerül a kérdés, hogy mennyire érdemes toldozni-foldozni így egy színházat rengeteg pénzért, ami ezáltal még vagy ötven évig rontaná a városképet. Szerintem érdemes lenne egy új kulturális központot létrehozni Győr városában. Lehet, hogy most eretnek dolgot mondok, de vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy lebontanánk a színházat és helyette egy nagy zöld parkot hoznánk létre a belvárosban, ami alatt van három szint garázs. Az egész projekt így zöldmezős beruházásként nem kerülne többe, mint a színháznak a felújítása, ami soha nem lenne tökéletes.
A hír építészszakmai berkekben komoly visszhangot kapott: a Győri Tervező Vállalat irodájában már 1966-tól körvonalazódó, végül 1973-1978 közt Vincze Kálmán vezető tervező munkájan nyomán megvalósuló épület ugyanis a késő szocializmus magyar építészetének egyik legfontosabb, a szűkös anyagi lehetőségek szülte kreatív mérnöki megoldásokkal teli alkotása.
A győriek által leginkább sílesikló sáncként emlegetett íves tető 79 méteres, az előcsarnok, a páholyok és erkélyek nélküli, ma 676 férőhelyes nézőtér és a színpad felett végignyúló fesztávjához a csehszlovák sípályák felvonóinak lecserélt kábeleit használták, az ablaktalan, észak és dél felé néző oldalhomlokzatokon pedig nyersbeton-plasztika helyett Victor Vasarely készített két – egymás inverzeként született –, adományként készített, 55×10 méteren nyújtózó alkotása látható.
Az előtérben a hosszú évszázadokon át palotákban, kastélyokban, valamint fényűző opera- és színházépületekben feltűnő carrarai márvány találkozott a nyers acéllal, a külső homlokzat görög márványburkolatot kapott, színpadtechnikája pedig a kor csúcsminőségét jelentette – olyannyira, hogy kivitelezését nem a vonakodó Rába gyár, hanem a bécsi Wiener Brückenbau végezte, jókora mennyiségű, nehezen beszerezhető valutáért cserébe. Ez a 325 ezer dollár mentette meg végül a projektet, amit az Országos Tervhivatal törölni akart, a jókora összeget azonban már eljuttatták a császárvárosba, a megegyezés pedig megköttetett, így a munkák leállítása esetén az bánatpénzként Bécsben maradt volna.
Dézsi véleményét az átadás után a kritikusok részben osztották, a legnagyobb problémájuk azonban a külső márványborítás feleslegességével, illetve túlzott monumentalitásával volt. Igazi problémája ma, négy évtizeddel az építése után sem ez, hanem a felújítások és kellő modernizációk hiánya, ami nyilvánvalóan nem Vincze és társai hibája, sőt, az épület így is a város egyik jelképévé vált – írtuk akkor, hozzátéve, hogy
Ezen segített volna 2003-ban a teljes rekonstrukcióra kiírt pályázat, ami kútba esett, röpke másfél évtizeddel később, 2018-ban viszont győztest hirdettek, így az épület az elmúlt években a Modern Városok program részeként, a TEATRO Építész Műterem Kft. tervei szerint újulhatott volna meg.
Erre végül azóta sem került sor, az ügy rövidesen azonban érdekes fordulatot vett: a Medián a nyár derekán hatszáz fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatást, aminek az eredményei szerint
egy csapásra megcáfolva Dézsi álláspontját.
Az ügyben májusban egy helyi lakos megpróbálta kikérni a színház statikai állapotát leíró, vagy legalább a bontás szükségességét kétségkívül bizonyító dokumentumokat, ez azonban következő cikkünk július végi megszületéséig nem járt sikerrel, hiszen
A győri férfi az adatigénylések sikertelensége miatt panaszt tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál, majd újra megpróbálta elérni a feleket, a dokumentumokat azonban sem neki, sem a Polgármesteri Hivatalnak felszólítást küldő hatóságnak nem sikerült előkerítenie.
A város válaszát augusztus végén az Ugytudjuk mutatta meg: eszerint
Dézsi polgármester a levelezés közben sem unatkozott, hiszen előbb azt szerette volna bizonyítani, hogy a győri épület valójában egy „úgy az ötvenes években” született omszki színházépület ötletének ellopásából született (noha az oroszországi középületet négy évvel a győri után adták át), majd később már arról beszélt, hogy
ez a csempe, amit ott a Józsi bácsi annak idején egy fanglival bekente a falat, és ráragasztgatta, tehát Vasarelynek köze nincs ehhez a munkához […] Az egész úgy zajlott, hogy ő egy ilyen franciakockás papíron, a pincértől kapott kék tollal kisatírozta a kéket. Azért franciakockás lett a csempe, mert Franciaországban franciakockás füzetet használtak abba a pillanatba.
Az azóta eltelt négy évben látszólag semmi sem változott, hiszen a 130 ezres város lakói nem tudhatták meg, hogy a bontás terve tényleg megalapozott-e, vagy egyszerűen csak a korszak építészete elleni sokadik hazai támadásról van-e szó, a színház pedig továbbra is a helyén áll.
Az állóvízbe most a polgármester dobott követ: hétfőn, röviddel dél előtt megjelent Facebook-posztjában ugyanis arról írt, hogy készülnek a II. János Pál pápa tér felújításának tervei, aminek eredményeként egy akadálymentes, modern közteret akarnak létrehozni.
A néhány mondatos közleményhez Dézsi egy érdekes mondatot is kapcsolt, ami a látványtervekkel együtt nyilvánvaló célzásnak tűnik arra, hogy az épület megújításán is dolgoznak:
45 éve, amikor a tér elkészült, a Nemzeti Színházunk társulata mellett a Győri Balett is helyet kapott. Azt, hogy ez az épület azóta és jelenleg is mindkét társulat otthona, most a külsőségekben is megjelenítjük