Rejtő Jenő remekét, a Vesztegzár a Grand Hotelben című detektívregény-paródiát talán csak az örök sótlanok tudják úgy olvasni, hogy nem folyik a könnyük nevettükben. A mű erősen kezdődik:
Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott. – Bocsánat – mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt –, nevem Van der Gullen Félix.
Később ekképpen folytatódik: „Nem tudom még, hogy kicsoda, gonosztevő-e vagy őrült – mondta a nő dühösen –, de pusztán ezért a szörnyű helyzetért amibe belesodort, megérdemelné, hogy keresztül lőjem.” A válasz: „Ez kihúzná a csávából. De kissé radikális megoldás. Kérem, ha ezzel menthetem a jó hírét és a hibámat, szívesen elveszem feleségül, még mindig jobb, mint hogyha agyonlő. Bár egyesek szerint ez nem bizonyos.”
A szöveg alapján a léc nem is lehetett volna feljebb. A könyvből filmet készítők mégis megugrották a magasságot. Pedig a körülmények nem kedveztek nekik. A forgatás 1962-ben kezdődött a korabeli Jégszínházban, a bemutató 1963. április 18-án volt. Az idő tájt Magyarországon 4478 – ám csak tizedannyi szélesvásznú – mozit tartottak nyilván, ezekben 1962-ben 880 ezernél is több előadás zajlott, 1960-hoz képest azonban 18 millió nézővel csökkent a látogatók száma. A magyar film iránti érdeklődés 16 százalékkal apadt, a mozik átlagos kihasználtsága az 53 százalékot sem érte el.
A Mozgóképüzemi Vállalat szomorúan jelentette, hogy 1962. április 11-én, az Újpesti Dózsa–Fiorentina labdarúgó KEK-elődöntő visszavágójának (0-1) televíziós estéjén kiváltképp mostoha sorsuk volt a filmszínházaknak, szinte az összes kongott az ürességtől. Ehhez képest az 1963-ban bemutatott magyar filmek közül a Mici néni két életét 2 millió 424 ezer, A meztelen diplomatát 2 millió 66 ezer néző látta. (Az 1962-es magyar csúcsot a Jókai Mór regénye alapján forgatott Az aranyember – rendező: Gertler Viktor – állította fel 4 millió 480 ezer nézővel.)
A meztelen diplomata premierje idején a Népszava a következőket írta: „Ötvenedszer hívom. Mással beszél. Ötven, ötvenegy, ötvenkettő, végre jelentkezik: – Vörös Csillag Filmszínház. »A meztelen diplomatához minden jegy elkelt!« – kiáltja egy női hang. – Ne haragudjon – kérlelem –, nézze meg, hátha tud mégis két jegyet adni az utolsó előadásra. Egy ügyes pénztárosnő mindig talál erre módot. – Nézze, lehet, hogy nem vagyok ügyes – válaszolja dühösen –, csak tizenhét éve dolgozom a szakmában, de ha maga tehetségesebb, hát üljön a helyemre!”
A megfilmesítés olyan jól sikerült, hogy az még a szigorú kritikusokat is megindította. Az Élet és Irodalom Rejtőhöz illő műbírálatot adott közre: „Egy film lépett ki a vetítő vászonról, ízléses, heti híradóval a fején, és barátságosan mosolygott. – Bocsánat – mondotta, és udvariasan megemelte a híradót –, nevem A meztelen diplomata. Van egy kis ideje? Mert akkor levetíteném magamat.”
A mozi aztán így mesélt: „Ennek a Gyertyán Ervinnek és Palásthy Györgynek, aki engem írt meg rendezett, sikerült a film nyelvére, képre lefordítania a jellegzetes rejtői humort, annak groteszkségét, fanyarságát, némi morbiditását és… Hajoljon közelebb, mert az ilyesmit hangosan kimondani némelyek előtt veszélyes: az intellektualizmusát is!”
Tényleg másfél óra röhögés volt szédítő szereposztással: Ascher Oszkárral, Alfonzóval, Garas Dezsővel, Horváth Gyulával, Kibédy Ervinnel, Krencsey Marianne-nal, Peti Sándorral, Rajz Jánossal, Rátonyi Róberttel, Szendrő Józseffel, Váradi Hédivel. Közülük Krencsey azt mondta: „Életem legmulatságosabb szerepét játszom.”
A színészekről még Molnár Gál Péter, a rettegett kritikus sem írt egyetlen rossz szót sem: „Márkus László a címszerepben halálos komolysággal játszik, s a legnevetségesebb helyzetekben is emberi méltósággal vesz részt. Krencsey Marianne nagyszerű és szépséges Maudját ki kell emelni: finom és stílusos, kifogástalan alakítás. Rátonyi Róbert minden modorosságtól mentesen, kamera elé termett játékkal veszi ki részét a mulattatásból. Kibédy Ervin alakításában van némi borús szomorúság, s ez ellenállhatatlanná teszi figuráját. A jók között is legjobb Szendrő József és Garas Dezső komikus kettőse.”
A Filmvilág szerint P. Howard művét „érdemes volt filmre vinni. Érdemes, gyümölcsöző, sőt hasznos is. Ez a vállalkozás – sok vígjátékunk aprópénzekből kiguberált humorához képest – egy szerencsés bankrablással fölér. Mint a kiborított pénztárfiókból, úgy gurulnak elő az ötletek. Csak össze kell söpörni őket.”
A Zalai Hírlap is lelkesedett: „Végre akad egy filmrendezőnk, aki vállalja a vígjátékot, ebben a közegben van elemében, s máris úgy érzi a műfajt, mintha öreg filmróka lenne. Mindezeken felül nem vész bele ötletei záporába, humora kesernyés, ironizáló, elgondolkoztató humor. Palásthy – akárcsak Karinthy – a humorban nem ismer tréfát.” A kecskeméti Petőfi Népe megállapította: „Sok gyengén sikerült magyar film után valóságos felüdülést nyújt A meztelen diplomata.” A Dunántúli Napló pedig hűen festette le a mozik hangulatát: „A nézőtéren újra és újra felcsattanó nevetés következtében gyakran hosszú ideig nem lehet megérteni a dialógusokat, a néző időnként azt se tudja megállapítani, ki kivel van.”
Magam a Vígszínház melletti Tanács moziban láttam először a filmet. Annak idején a körúton és környékén sorakoztak a mozik: Duna, Szikra, Kossuth, Toldi, Művész, Vörös Csillag, Mátra, Híradó, Bástya, Uránia, Corvin, Bányász. (Elnevezésében az utóbbi volt a legjobb: a József körúti Bányász Moldova rejtői Váci úti Bányászára emlékeztetett.) A moziműsorban A meztelen diplomatánál és a Tanácsnál ez állt: n10, n12, f2. (Értsd: negyed 10, negyed 12, fél 2.) Szerencsére már nyár volt, nem kellett iskolába menni.
Másnap megint ott voltam a kopott teremben, pedig olyan kánikula tombolt, hogy a Meteorológiai Intézet jelentése szerint a nappali felmelegedés 27 fokra „gyengült”.
A Vége felirat után még az utcán is röhögőgörcsök fogtak el, a járókelők szánakozva bámultak rám:
Szegény kisfiú! Bizonyára megbolondult.