Nem szereti, ha kurzusfilmnek nevezik a 6,8 milliárd forintból készülő Most vagy sohát!, senki sem venné észre, ha a magyar filmek hetven százalékát kukáznák, és úgy véli, hogy több film kéne a hazai hősökről – mesélte Rákay Philip az nlc.hu-nak adott nagyinterjújában.
Orbán nemcsak a focit szereti, a filmeket is
Nem hiszi, hogy a miniszterelnök ott lesz a Most vagy soha! március 13-i díszbemutatóján, úgy véli, Orbánnak van elég dolga. Emellett nem akarják azt sem, hogy bármi elvonja a fókuszt a stábról, ezért tartanak majd egy külön, produceri vetítést, ahová közéleti személyiségeket és politikusokat hívnak. Rákay szerint annak ellenére, hogy kevés ideje van rá, Orbán kedveli a filmeket.
Szereti, és szeret színházba is járni, csak nagyon kevés ideje van rá. Nagyon jókat lehet vele beszélgetni kultúráról, filmekről, színházról és történelemről is. Messze nem csak a foci érdekli.
Övé volt az utolsó szó
Úgy véli, hogy korábban a nagyköltségvetésű filmeknél senkit nem érdekelt, ki volt a producer, az ő színrelépésével lett ez téma, ám azt látja, hogy mindez a közéleti szerepvállalásaival függ össze. Épp ezért nem érzi jogosnak, ha a Most vagy soha! esetében Rákay Philip-filmként hivatkozna rák, mivel azt egy kreatív csapat alkotásának tartja inkább. Azt azonban nem vitatja, hogy ugyan ő, Szente Vajk producer és Lóth Balázs rendező minden döntésben részt vett, nézetkülönbségek esetén az utolsó szó kreatív producerként mindig Rákayé volt.
Nincs aktuálpolitika a Petőfi-filmben
Vizsgáljuk meg, hogyan működik filmként, vagy éppen azt, van-e benne beleírt aktuálpolitikai mondat. Az a helyzet, hogy nincsen. Szeretnék mindenkit megnyugtatni: a 12 pontból nem húztam ki a sajtószabadságról szóló részt, pedig ezt az ügyet épp az ellenzék próbálja a zászlajára tűzni – hogy okkal vagy ok nélkül, abba most ne menjünk bele. Ahogy az is benne van a filmben, hogy a márciusi ifjak független Magyarországot szeretnének. Ez pedig – ha úgy tetszik – kormánypárti üzenet. Azért van benne minden, mert ettől lesz hiteles, hiszen Petőfiéket valóban ezek a témák foglalkoztatták akkoriban
– nyilatkozta Rákay. Petőfiért gyerekkora óta rajong, nyolc volt, mikor édesapja a kezébe adta a Petőfi-összest, amelynek világa azonnal elvarázsolta. Bár nem akarja magát hozzá mérni, úgy gondolja, hogy sok a közös vonás köztük, többek közt az is, hogy mindketten megosztó személyiségek a saját korukban.
Hogy mi van meg bennem Petőfiből? Akad néhány dolog. Sokszor fejjel megyek a falnak, néha akkor is, amikor nem biztos, hogy kellene. Erős igazságérzet dolgozik bennem, a végtelenségig tudok küzdeni az igazamért. Nagyon tudok lobogni ügyekért, és én is rajongok a hazámért, a történelmünkért és azokért az emberekért, akik nélkül nem létezne a mai Magyarország.
Zavarja a kurzusfilmezés
Úgy véli, hogy ezt a bélyeget mindenre rásütik: a Vajna-éra legdrágább filmjének számító Kincsemet is kurzusfilmnek nevezték, „pedig Herendi Gábornak annyi köze van ehhez a kurzushoz, mint nekem a harangöntéshez.” Azt reméli, hogy a Most vagy soha! olyan alkotás lesz, amelyet negyven év múlva is lead majd a tévé a nemzeti ünnepen, olyan, mint amilyen az ő generációjának a Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, az Egy magyar nábob volt, ugyanis Rákay szerint az ilyenekből 1990 óta nagyon kevés van. Úgy véli, a Most vagy soha! nemzetegyesítő szereppel is bír, „jó lenne, ha volnának közös ügyeink.” Párhuzamként hozza fel a pedofilbotrányt, pontosabban az összefogást.
Hogy egy nagyon aktuális témát hozzak fel, ilyen közös ügy most az is, hogy mit gondolnak a magyar emberek a pedofíliáról, a gyerekeink minden áron való megvédéséről. Úgy látom a magyar társadalom egy emberként mutatta meg – nagyon helyesen – az elmúlt néhány nap során, hogy van olyan vörös vonal, amit senki sem léphet át
– majd az átléphetetlen vonalak témájánál maradva nem hagyta ki, hogy a kormány migrációs narratíváját hangsúlyozva a határok megvédéséről ne ejtsen szót.
Csendben kukázná az elmúlt 34 év magyar filmjeinek nagy részét
Rákay szerint bár a magyar filmek 99 százaléka állami támogatásból készül, „érdekes módon azokon a súlyos milliárdokon soha senki nem lovagol, amit tucatnyi olyan filmre költöttek el, amelyekre aztán a kutya se volt kíváncsi. Ha valami pénzkidobás, akkor ez az.” Megemlíti a 2017-es Berlinálé fődíját elhozó Testről és lélekről című filmet, amely nem nyerte el a tetszését, „hosszan tudnám sorolni, hogy miért.” Az Oscar-díjas Saul fiával kapcsolatban érezte a küldetéstudatot, ám úgy véli, a legtöbb magyar film nem ilyen.
Megmondom őszintén, a magyar filmesek jelentős részének motivációit nem értem. Bizonyára az én hibám, de nehezen viselem, amikor a filmkészítés a rendező vagy a forgatókönyvíró számára pusztán egy öngyógyító, pszichológiai csoportterápia, többnyire állami pénzen előadva. A bántóan öncélú, üres művészkedések egy centivel sem viszik előbbre a világot. (…) Megőrülök azoktól a magyar alkotásoktól, amelyekben öncélú, szocióba oltott nyomorpornóként azt kell néznem, hogy a magyar nép alávaló alkoholistákból és kiröhögni való vidéki bunkókból álló banda. Ezen »szórakozunk« több évtizede. Én az ilyen filmektől eret vágok, ha rajtam múlna, egy forintot nem költenék rájuk
– véli. Hozzáteszi: „megkockáztatom, hogy az elmúlt harmincnégy évben a magyar mozifilmek 70 százalékát csöndesen a kukába lehetne dobni, észre sem venné senki.” Elege van abból, hogy a filmszakma görbe tükröt tart a magyarok elé, „huszadrangú, lúzer nemzetnek” mutatva őket Magyarország közepén.
Az antihősök helyett a hősökről kéne filmet csinálni
Ha egy nemzet tisztában van már a saját történelmével, értékeivel, akkor jöhet az önirónia. A magyar filmkészítők jelentős része be van oltva az ellen, hogy megmutassa, kik is vagyunk mi, magyarok valójában, mit is jelent több mint ezer esztendő történelmének nekivetni a hátunkat. Engem mérhetetlenül felháborít, hogy míg a Viszkis rablóról született már mozifilm, József Attiláról, Radnóti Miklósról vagy épp Hunyadi Mátyásról nem
– nyilatkozta Rákay. Úgy véli, hogy sokkal inkább a valódi hősöket kéne filmekben mutogatni, mint ahogyan azt tette például most a Semmelweis is.
Halálos fenyegetéseket kapott
Rákay szerint a közéleti szerepvállalással nem kéne együtt járnia annak, hogy napi szinten vegzálják őt. A 2022-es választási kampány volt ebből a szempontból a legkeményebb időszak, akkor halálos fenyegetéseket kapott a családjával együtt. Ennek ellenére azonban nem akar visszavonulni, úgy érzi, „rengeteg patrióta kedvel és figyel a mondandómra.”
Nem szívesen szállnék ki ebből, és talán ezek nagy szavak, de úgy érzem, a hazának, a nemzetnek, a jobboldalnak szüksége van rám. Amíg így érzem, teszem a dolgomat.
