Két évtizednyi harc után Erzsébetváros Önkormányzata nemrég visszaszerezte a Király utca 25-27-29. számú, műemléki védettségű lakóházakat, amiket az elmúlt években a teljes lebontás, illetve egy szállodaóriással való helyettesítés réme fenyegette.
A szövevényes ügy lezárásával a kerület vezetése előtt megszületett a lehetőség, hogy az első magyarországi mozgóképvetítésnek, illetve az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár hat évtizedének is tanújává vált rossz állapotú, részben lakatlan házakat megmentsék az utókornak, ennek tervei pedig lassan körvonalazódnak – írja Facebook-oldalán az Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit (EVIN) Zrt.
A poszt szerint Erzsébetváros
A munkák tervezésének ütemezéséről, valamint részleteiről egyelőre nem esett szó, így csak remélhetjük, hogy az minél korábban következik be, és minél több eredeti elemet sikerül majd felhasználni, sőt, a Király utca 27. első emeleti középerkélyén láható cikornyás, az egykor a kapu mögött működő fogadóra emlékeztető ZUR STADT PEST (Pest városához) felirat is visszanyeri a régi fényét.
A poszt teljes hosszában itt olvasható: