Kultúra

Lefejezték, majd ledöntötték Napóleon feleségének szobrát egy egykori francia gyarmaton

Martinique lakói lassan talán megszabadulnak a gyarmati örökségtől, a teljes függetlenség egyelőre azonban elérhetetlennek látszik.

A Karib-tenger közepén, mindössze két budapestnyi területen fekvő Martinique szigetének története lassan négyszáz éve kapcsolódik Franciaországhoz, 1635-ben indult gyarmatosítása óta – a rövid brit megszállási időszakokat leszámítva – ugyanis mindvégig annak részeként létezett. Nincs ez másként ma sem, hiszen az 1946 óta az ország tengerentúli megyéjeként létező földdarabon ma is a francia az egyik hivatalos nyelv, közel 400 ezer lakója pedig eurót használ fizetőeszközként.

A cukornád, illetve a banán termesztése miatt betelepített afrikai rabszolgák leszármazottai ma a lakosság 90 százalékát alkotják, akik nyilvánvalóan szabadulni szeretnének az évszázadokon át terhes gyarmati múlttól, illetve a ma is fennálló francia fennhatóságtól, így 1978-ban megszületett a MIM, azaz a Martinique-i Szabadságmozgalom nevű baloldali politikai párt, ami 2004 óta a helyi vezetés többségét alkotja.

Tagjai az elmúlt négy évtizedben sokszor meglepő akciókkal hívták fel magukra a figyelmet, ezek közül azonban egyértelműen kiemelkedett az, ahogyan Napóleon első felesége, Joséphine de Beauharnais (1763-1814) szobrával bántak: a rabszolgartartó martinique-i család tagjából császárnévá vált nő márványból faragott alakját

1991 szeptemberében lefejezték, majd a nyakára vörös festéket fújtak.

Patrice78500 / Wikimedia Commons

A Fort-de-France főterén 1859-ben felállított, megcsonkított szobor 2020-ig ebben a formában állt a helyén, akkor azonban a George Floyd-gyilkosság miatt újabb erőre kapott szabadságmozgalom szimpatizánsai ledöntötték.


A mű rövidesen örökre eltűnt szem elől, hasonlóan az első helyi francia kolóniát százötven emberrel megalapító kereskedőhöz, a Francia-Antillákat kormányzó Pierre Belain d’Esnambuc (1585-1636) közelben álló két ábrázolásához, amik a Francia Császárságban a rabszolgaság felszámolásának ügyét sikerre vezető, azok elnyomása ellen küzdő Victor Schoelcher (1804-1893) bronzmásához hasonlóan 2020. május 22-én, az ültetvényeken dolgoztatott afrikaiak felszabadításának emléknapján hullottak a porba.


Utóbbi esetet számtalan kritika érte, pedig az ok teljesen egyértelmű volt: a rabszolgasorból szökött emberek nevét viselő Mawon-csoport tagjai nemcsak a valódi gyarmatosítók emlékét, de a „fehér megmentő” dicsfényben fürdő figuráját is el akarták tüntetni az utcaképből, hiszen Schoelcher nem a valódi felszabadításért, illetve függetlenségért küzdött, hanem

továbbra is az anyaországtól függő, a faji megkülönböztetést fenntartó kolóniákká akarta alakítani a távoli szigeteket.

A szobordöntő aktivisták egyike, Jay Asani az Architectural Review-nak arról beszélt, hogy valójában még mindig egy rabszolgaültetvényen élnek, hiszen az utcai üzletfeliratok, a köztéri szobrok, valamint a települések légköre semmit sem változott.

Vlad Podvorny / Wikimedia Commons Szabadság, egyenlőség, testvériség – hirdeti ma is a felirat Fort-de-France régi városházáján

A kijelentést a klórdekón nevű anyag használatára is alátámasztani látszik, hiszen az ötvenes évek Amerikájában kifejlesztett rovarirtót 1972 és 1993 közt számos helyi banánültetvényen használták, annak ellenére, hogy műr a hatvanas években tudni lehetett az egészségügyi hatásáról.

A tajavíz rétegeibe jutó szer 1975-ben óriási katasztrófát indított el az Egyesült Államokban: a Virginia állambeli James folyó száz mérföldes (160 kilométeres) szakaszán egyik napról a másikra tiltották be a halászatot, így egészen 1988-ig, a károk mérsékléséig nem lehetett feldolgozni a folyóban élő halakat.

Philippe Giraud / Corbis / Getty Images

Franciaország végül csak 1990-ben lépett a klórdekón ügyében: ekkor betiltotta a használatát, a szigeten élő banántermesztők lobbija miatt az azonban még három éven át törvényesen használatban maradt, az ültetvények vezetői szerint ugyanis nem létezett alternatíva.

Az 1993-as év sem jelentett végül gyökeres fordulatot: a felhalmozott készleteknek, illetve az anyag Curlone név alatt való további illegális forgalmazásának köszönhetően azt még a kétezres években is biztosan használták. A termőföld egy része emiatt használhatatlanná vált, a francia állami egészségügy egy 2018-as felmérése szerint a kár pedig ennél is jóval nagyobb, hiszen a szennyezett ivóvíz miatt a lakosság 92 százalékának szervezetében kimutatták a vegyszert, sőt, a szintén francia megyeként kezelt közeli Guadeloupe

a prosztatarákkal küzdők arányát tekintve szinte világelsőnek számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik