Kultúra

Ejtették egy francia színésznő Gerard Depardieu ellen indított szexuális zaklatási perét

Tristar Media/Getty Images
1246188798
Tristar Media/Getty Images
1246188798
Több másik azonban továbbra is folyamatban van ellene.

Hélène Darras francia színésznő 2023 végén indított pert az elmúlt években számos szexuális zaklatási ügy középpontjába került Gérard Depardieu ellen, állítva, hogy az a Disco (2007) című film forgatásán fogdosta, majd szexuális ajánlatot is tett neki – írtuk meg korábban.

Úgy nézett rám, mintha egy darab hús lennék. Odajött hozzám, majd végigsimított a csípőmön és a fenekemen

– mondta Darras akkor a francia televízióban, majd hozzátette:

ezt követően a férfi meg is kérdezte tőle, hogy nem akar-e az öltözőjébe vonulni vele.

A nő nemet mondott, ez azonban nem változtatott a helyzeten, hiszen Depardieu a felvételek szüneteiben továbbra is kereste a lehetőséget, hogy hozzáérhessen.

Darras ekkor mindössze huszonhat éves volt, még a színészi tanulmányait sem fejezte be, így egyetlen szót sem szólt a történtekről, félve attól, hogy feketelistára kerül, és nem fog szerepeket kapni.

Az ügyben most furcsa fejlemény következett be: a People magazin híre szerint azt

elévülés miatt ejtették.

A hírességek egész sora, illetve a korábbi francia first lady által is védett, Emmanuel Macron szerint egy hajtóvadászat áldozatává vált – a vádakat egy őszi nyílt levelében elutasító – Depardieu korábbi hasonló ügyei közül korábban már egy másiknak is vége szakadt, 2023 decemberében pedig egyik vádlója, Emmanuelle Debever a Szajnában követett el öngyilkosságot – épp azon a napon, mikor a színész ügyeiről szóló dokumentumfilmet bemutatták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik