A századforduló Budapestjét járva szinte minden belvárosi utcában találhattunk volna egy kávéházat vagy vendéglőt, ahol a művészek, államférfiak vagy épp tudósok gyűltek össze, és sokszor éjszakába nyúlóan beszélgettek az aktuális eseményekről, illetve megpróbáltak közösen továbblendíteni egy-egy fontos ügyet. A legmélyebb beszélgetéseket, a legferdébb estéket vagy az igazi világmegváltó gondolatok születését sokszor persze nem egy ilyen publikus térben, hanem egy méretes nagypolgári lakás vagy villa szalonjában csíphettük volna el.
Ilyen volt a magyar lóversenysport, illetve a gabonakereskedelem két világháború közti vezéralakja, a Magyar Ügetőverseny Egyesület mellett a Magyar Termény- és Áruforgalmi Rt.-t is irányító Bródy János, illetve felesége, a sikeres festőművésznő, Pollatschek Lilly (1905–1962) Sarolta utcai otthona is, ahol a XX. század legsötétebb időszakában is rendszeresek voltak a sokszor két, egymástól teljesen elszigetelt világot egy fedél alá hozó események.
A Sarolta utca 3. az utcáról figyelő kíváncsi szemek számára ma teljesen átlagos, sőt, kockáztassuk meg: unalmas épületnek tűnhet, pedig a közel nyolcvan éve született falai között elképesztő történetek rejtőznek, de maga a Bauhaus iskola által inspirált modern villa is megérdemelné, hogy minél többen ismerjék.
A háznak otthont adó földdarabot kilenc évtizeddel ezelőtt a Ganz-gyár villamos osztályának első vezetője, a két kollégájával, Déri Miksával és Bláthy Ottóval együtt a transzformátort megalkotó Zipernowsky Károly (1853–1942) tartotta kézben, aki 1934 tavaszán úgy döntött, hogy a környező telekárak emelkedésével ideje megválnia tőle.
A vevő hamarosan meg is érkezett: a Vasútfelszerelési Rt., illetve a Magyar Acélárugyár Rt. első embereként a felső tízezer életét élő Asztalos Géza április közepén írta alá az adásvételi szerződést, rövidesen pedig az üres telekre megálmodott egyemeletes villa tervei is elkészültek: a Kudelka György (1908–1964) és Schöntheil Gábor (1908–1944, 1935 után építész apja vezetéknevét elhagyva Simó Gábor) közös irodájában született rajzokat a főváros májusban hagyta jóvá, öt hónappal később, októberben pedig a tulajdonosok már be is költözhettek a háromszintes házba.
Az alagsorba a kor elvárásainak eleget téve a műszaki helyiségek, a garázs, a konyha, a házmester egyszobás lakása, a mosókonyha, illetve a cselédszoba és a kamra kerültek, a földszintet a tálaló, az ebédlő, a veranda, illetve a nappali foglalta el, míg az emeletre a hálószoba, a fürdőszoba, a férj és a feleség különálló szobái kerültek, sőt, utóbbiakhoz egy-egy saját terasz is tartozott.
A család hat hosszú évek töltött a házban, 1940 novemberében a hatvankét éves családfő azonban elhunyt, így a villát özvegye rövidesen eladta. Új gazdái a már említett Bródy és felesége lettek, akik a következő év őszén a korszak legendás építész-házaspárjával, Fischer Józseffel (1901–1995), illetve felesége, az első magyar mérnöknők egyikeként a tengerentúlon később komoly karriert befutó építész-statikus Pécsi Eszterrel (1898–1975) bővíttették a tulajdonukat, lekerekítve és kiegészítve az utcáról láthatatlan hátsó homlokzatot.
A Bródyékkal szoros barátságot ápoló – a telken közös szánkózásokat szervező – mérnökök munkája végül a következő év őszére vált valósággá, új pincekijáratot és széntárolót, a földszinten személyzeti teret, az emeleten pedig egy gardróbot eredményezve.
A pár széles ismeretségi körének köszönhetően rövidesen a korszak egyik legpezsgőbb találkozóhelyét hozták létre a nappaliban, ahol legendás színészek és művészek, valamint vezető politikusok – így Bajor Gizi (1893–1951), Csortos Gyula (1883–1945), Dinnyés Lajos (1901–1961) miniszterelnök vagy épp Vas Zoltán (1903–1983) – adták egymásnak a kilincset. A sokszor napokon át tartó, a háborús szörnyűségek közt a felhőtlen kikapcsolódás és a kultúra szigetének számító események egy részének a tulajdonosok két gyermeke, Alexander Brody (Bródy Sándor, 1933–2022) és húga, Zsófia is tanúja volt, ez pedig nyilvánvalóan furcsa történeteket is eredményezett – mesélte lapunknak a mostanra három lakásra darabolt villa egyik lakásában élő Levko Esztella színésznő, illetve párja, az Egyensúly Intézetet irányító Boros Tamás.
A Boros által leginkább sok alkohollal működő társas eseményként aposztrofált találkozók egyikén a két gyerek éjjel kiszökött a szobájából, és a grófok légyottjainak is helyet adó lépcső alatti térben látták életük első csókját, egy másik alkalommal pedig az okozta a feszültséget, hogy Zsófia születésnapja épp ugyanarra a napra esett, mint a kovászos uborkás ital függőjének számító Csortosé, az egybegyűltek azonban csak a színésszel foglalkoztak.
Bródyékat 1944 nyarán nem telepítették ki a házból, a főpolgármester azt ugyanis zsidók által lakható épületnek nyilvánította. Ez persze nem jelentette azt, hogy a következő év elején, a front átvonulásakor ne jelent volna meg a pincében egy szovjet katona, aki intett Zsófiának, hogy tartson vele, Alexander azonban a férfi elé állt, és egyetlen szó nélkül a kezébe adta az apjától kapott Patek Philippe órát.
Az óra ment, a húgom maradt: ez életem legjobb üzlete
– emlékezett vissza a 2020-as karanténinterjúnkban.
A család a kommunista hatalomátvétel után valószínűleg érzékelte a közelgő veszélyt, ez azonban nem csapott le rájuk azonnal: a családfő 1946-ban százezer dollárt kapott a szinte teljesen megsemmisült magyar lóállomány újbóli felépítésére, amit Amerikából vásárolt állatokkal kívánt megoldani, sőt, 1948-ig az ügető élén maradt.
A házaspár rövidesen felismerte, hogy a kitűnően tanuló Sándor előtt fényes életút áll, így édesapja a már említett Vas és titkára segítségével hivatalos útlevelet szerzett neki, majd tizennégy évesen, 1947-ben Svájcba küldte. A rövidesen Alexanderré vált fiú szinte azonnal az Egyesült Államokba emigrált, ahová 1948-ban az apja és a húga, 1953-ban pedig az akkor már Párizsban élő édesanyja is követte.
A hátrahagyott ház az állam tulajdonába került, ami a következő évtizedekben a rendszer pártelitjének képviselőit költöztette a falak közé. A külső arc a teraszok egyikének beépítését leszámítva a szocializmus időszakában egyáltalán nem változott, a belső azonban annál inkább, hiszen 1970–1971-ben a villát három lakásra osztották, a garázs pedig még a Rákosi-érában őrhellyé változott.
Az utcai homlokzat jó részét elfoglaló lakást a rendszerváltás után is érték csapások, hiszen, amikor Boros Tamás először járta be, azt még ukrán vendégmunkások szállásaként hasznosították, az emeletes ágyakat pedig lambériával burkolt falak vették körbe.
Az otthon végül a modernista külsővel összhangban lévő, visszafogott belsőépítészeti megoldásokat kapott,
rövidesen pedig felmerült az ötlet, hogy az embereket egymáshoz közelebb hozó szalonokat tartsanak a saját nappalijukban.
Az ötlet egymástól függetlenül született meg a házastársak fejében: a magyarországi szerepei mellett a londoni East 15 Színművészeti Egyetemen tanító Levkónak kedves ismerőse, Gerevich József pszichiáter javasolta,
hogyha rendes férjet szeretne, rendezzen kulturális szalont, és hívja meg rá Karafiáth Orsolyát.
A férj ugyan hamarabb meglett, ám a szalon ötlete megmaradt, sőt, az találkozott Boros egyik régi álmával, aki olyan helyet akart létrehozni, ahol egymással nem érintkező körök tagjai találkozhatnak.
A házaspár csak valamivel később, az eredeti tervrajzoknak a Főváros Levéltárából való kikérése után tudta meg, hogy Bródyék egykori otthonába költöztek. Ekkor már megvolt bennük a közös szalon ötlete, a nyolcvan évvel korábbi eseményekről tudomást szerezve azonban ez újabb lökést kapott. Így született meg 2021-ben a Sarolta Szalon, ami a negyvenes évek kulturális életének fontos epizódját nyugodtabb köntösben viszi tovább.
A negyedévente rendezett találkozók célja, hogy a Levko által jól ismert művészvilág, valamint a Boros környezetében lévő gazdasági szakemberek megismerjék egymást,
A szalonok fókusztémái a két csoport közti szakadék átívelését célozzák: az első, 2021. májusi, a koronavírus-járvány árnyékában tartott alkalmon például Karafiáth és Filippov Gábor, az Egyensúly Intézet kutatási igazgatója voltak a főszereplők, akik a politika és a művészet kapcsolatát boncolgatták olyan kérdéseket körüljárva, minthogy a politika mennyire megrendelője a művészetnek, vagy épp hogy kell-e a művészetnek feltétlenül állást foglalni egy-egy oldal mellett.
Az alapkoncepciót szem előtt tartva a témák néha közelebb esnek az egyik vagy épp a másik oldalhoz: a Mi a magyar? kérdést például Gyurgyák János történész-szociológus, az Osiris Kiadó vezetője, illetve Závada Pál író vitatta meg, a sikeres női életutakról szóló szalonban pedig először találkozott egymással Tompa Andrea író, a Radnóti Színházat irányító Kováts Adél, illetve Szemerkényi Réka volt washingtoni nagykövet. Az estekhez az elejétől kezdve jól passzoló menüsor – a fenti esetben például számos újragondolt magyaros étel – is kapcsolódott, ezt a szokást pedig azóta is megtartották.
A velünk élő külföldiekről szóló eseményre épp ezért egy tajvani étteremből, a tehetséggondozás témáját körüljáró találkozón pedig – ezen Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs színészek, valamint Keresztes Zoltán pszichiáter beszélgettek – egy Népszínház utcai afgán büféből érkezett a vacsora.
A szalon vendégei a legkülönbözőbb helyekről érkeznek, így elkerülhető, hogy csak a saját buborékjaikban felmerülő témák jussanak el a megjelentekhez.
Egy hírportálon arra kattintasz, ami érdekel, vagy épp leülsz a tévé elé, és azt nézed, amit adnak. Ezzel a saját mozgástered szűkíted, itt azonban olyan emberek tűnnek fel, akik teljesen más világban élnek, így a haltenyésztő üzletember beszélgethet például a feminista festővel
– mondta Boros Tamás.
A negyven főre méretezett eseményeken természetesen nem a világmegváltás, hanem a határok közül való kilépés, és az emberek látóterének tágítása a cél, hiszen a saját szakmájában mindkét oldalnak az a dolga, hogy akár csak egy szimpla vacsorán is eladja a saját nézőpontját, termékét, vagy megvédje a saját álláspontját. Levko ehhez hozzátette: a járvány után talán még égetőbb szükség van egy ilyen közösségépítő térre, ahol valóban lehet ismerkedni és új kapcsolatokat kialakítani. A visszajelzések nyomán a pár úgy érzi, hogy ez sikerül is, hiszen van, aki csak az ilyen események miatt jár vissza Magyarországra.
A Bródy család kötődéséről értesülve egyébként felvette a kapcsolatot az akkor még élő Alexanderrel, akivel egyszer találkoztak is, sőt, a tengerentúlon élő leszármazottakkal is tartják a kapcsolatot: ennek köszönhető, hogy az egyik szalonon Alexander fia is feltűnt.
Tőlük hallották például a legendát, ami szerint
A Boros-Levko házaspár a következő években is szeretnék fenntartani a Sarolta Szalont, amivel évente egyszer a környéken élők, illetve a város lakói felé is nyitnának: ennek első példája az októberi Sarolta-napok voltak, aminek során helyspecifikus színházi előadásokkal, valamint szalonbeszélgetésekkel reflektáltak a kerület elmúlt száz évére, olyan vendégekkel és fellépőkkel, mint Gyabronka József, Gryllus Dorka, Till Attila, valamint a kerületet vezető Őrsi Gergely.
